Hajrá Kerület, első a becsület!

Kaszai Gábor: “A pályán felszabadulok, önmagam tudok lenni” – új epizód az Óbudai Kék-Fehér podcast csatornán

Új epizóddal jelentkezik a “nyári szünet” után az Óbudai Kék-Fehér podcast! Ezt a beszélgetést már régóta szerettük volna tető alá hozni, hiszen egy olyan személy a főszereplője, aki ezer szállal kötődik egyesületünkhöz.

Az új epizód főszereplője: klublegenda, ám ezt a titulust nem igazán szereti. Szerény, visszahúzódó ember, aki a munkában hisz és azt szereti, ha az eredmények beszélnek helyette. A pályán természetesen teljesen más arcát mutatja, saját bevallása szerint ott adja ki a gőzt, ott tud önmaga lenni. Neve egybeforrt a Kerülettel, kisebb megszakításokat leszámítva a teljes pályafutását Óbudán töltötte. Miután szögre akasztotta a stoplist, edzőként folytatta pályafutását, korosztályos csapatainkkal ért el szép sikereket. Azért a foci sem kopott ki teljesen az életéből, a Kerülethez szintén szorosan kötődő Unione FC-nél játszik meghatározó szerepet és ér el szép sikereket. A pedagógiai érzékét otthonról hozza, nincs edzői példaképe, de ifjabb Albert Flórián kiemelten fontos szerepet játszott pályafutásában. A felnőtt futballba nem tudja még, hogy szeretne-e fejest ugrani, egyelőre élvezi azt, amit az utánpótlás ad neki. Beszélgetés Kaszai Gáborral, a kezdeti évektől egészen a jelenkorig.

👉Tartalom:
0:30 – 01:40 – Bevezető, bemutatás
1:50- 3:40 – „A pályán felszabadulok”
3:42 – A kezdeti időszakról, a vésztői évekről
5:50 – 7:20 A békéscsabai, kollégiumi évekről
7:25 – 10:20 A nagy kiugrás, a békéscsabai „szerződés”
10:23 – 14:10 Ugrás a fővárosba, ugrás a Honvédba
14:12 – 15:10 Utazás a múltba, a lehetőségek változása
15:14 – 18:12 Az edzők szerepe, a szülők szerepe a gyerek pályafutásában
18:25 – 19:47 A jó körülmények vajon elkényelmesítik a gyerekeket?
19:55 – 24:41 Jött, látott, győzött – a kezdeti TVE-s évek
24:50 – 27:40 Kitérő a Dunaharasztiba, visszatérés Óbudára
27:42 – 29:20 A nyomásról
29:25 – 31:05 Kenő, Cicó, Gyepi – nagynevű csapattársak az óbudai évek alatt
31:15 – 33:16 Az NB II-es, NB I-es karrierről – mi hiányzott?
33:25 – 34:49 Fontos-e a mentáltréner, kell-e egy fiatal mellé manager
35:00 – 40:00 Az a bizonyos szezon és a visszavonulás
40:05 – 42:30 A következő fejezet: az Unione FC
42:35 – 45:10 Így jött az edzősködés
45:15 – 48:00 Ifj. Albert Flórián szerepe, az edzőkről általánosságban
48:05 – 51.39 Az edzői filozófiáról, játékstílusról, pedagógiáról
51:43 55.40 – A gyerekek motiválásáról, illetve a felnőtt fociban való szerepvállalásról

Egyéb platform, ahol meghallgatható az új epizód:
SOUNDCLOUD:
https://on.soundcloud.com/81ZqxdTe62XmV4RB7

‼️EDDIG EPIZÓDOK‼️

🔹 Beszélgetés Czvitkovics Péterrel:
Spotify: https://open.spotify.com/episode/3IBlo29sSsLXyUp7wzclIH

SoundCloud: https://soundcloud.com/iii_ker_tve_hivatalos/bognar-gyuri-mondta-nekem-hogy-amig-tudok-focizni-addig-csinaljam-interju-czvitkovics-peterrel

🔹 Beszélgetés Illés Henriettával
SoundCloud: https://soundcloud.com/iii_ker_tve_hivatalos/ket-ev-meg-benne-lett-volna-interju-illes-henriettaval?si=8936b9a9f51c4450a9cfb75425742e35&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Spotify: https://podcasters.spotify.com/pod/show/iii-kerleti-tve/episodes/Kt-v-mg-biztos-lett-volna-benne—interj-Ills-Henivel-e2kinan/a-abb8dg8

🔹 Beszélgetés Gyöngyössy Anikóval
Spotify: https://podcasters.spotify.com/pod/show/iii-kerleti-tve/episodes/Egy-kt-vet-mg-vllalnk-a-vlogatottban—interj-az-olimpiai-bronzrmes-Gyngyssy-Anikval-e2ge80j/a-ab11bd2

SoundCloud:
https://soundcloud.com/iii_ker_tve_hivatalos/egy-ket-evet-meg-vallalnek-a-valogatottban-interju-az-olimpiai-bronzermes-gyongyossy-anikoval?si=b9a7a91ee8ab481eb529f190fc796602&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

🔹 Beszélgetés Harmati Tamással:
Spotify: https://open.spotify.com/episode/1N6yc12v9zWjcIyHk0hoeD

SoundCloud: https://soundcloud.com/iii_ker_tve_hivatalos/harmatitamasinterju

🔹 Beszélgetés Vajkai Dániellel:
Spotify:
https://open.spotify.com/episode/1tCE77jAv1coJz25rwjspm

SoundCloud:
https://soundcloud.com/iii_ker_tve_hivatalos/a-jo-videoelemzo-ismerve-nem-art-ha-van-oltozoi-tapasztalata-vajkai-daniel-videoelemzo

🔹 Beszélgetés Sajó Dániellel
Spotify: https://open.spotify.com/episode/0l28sQaOWsmakkZmFz4JAg

További bejegyzések