Hajrá Kerület, első a becsület!

„Lesz jó csapatunk jövőre is” – évértékelő podcast beszélgetés Lukács Dénessel

A Kék-Fehér podcast legújabb epizódjában női vízilabdacsapatunk vezetőedzőjével, Lukács Dénessel ültünk le beszélgetni.

Történelmi szezont zárt női vízilabdacsapatunk, amely egyesületünk történetében először, a nemzetközi porondon is bemutatkozhatott. Nem is akárhogyan, hiszen első nekifutásra rögtön az Eurokupa negyeddöntőjéig jutott! Ami a hazai porondot illeti, sorozatban másodszorra sikerült a felső házban zárni a bajnoki pontvadászatot, így valóban sikeresnek tekinthető a csapat szereplése. Ugyanakkor voltak nehézségek is: hullámvölgyek az idény során, sérülések, játékosok távoztak és bizony becsúsztak nem várt pontveszteségek is. Egy szó mint száz, volt miről beszélgetni Lukács Dénessel! A szezonértékelő beszélgetés során megpróbáltuk összefoglalni a nemrég befejeződött idényt, valamint picit előre tekinteni és felvezetni a következő szezont is.

A nemzetközi szereplésről vezetőedzőnk természetese csak szuperlatívuszokban tudott beszélni, kiemelve azt a profizmust, amely jellemezte a csapatot. Vezetőedzőnk szerint mindez azért is nagy szó, mert a csapat nagy része pályafutása során először vett részt nemzetközi kupasorozatban, ennek ellenére hihetetlen fegyelmezettség és alázat jellemezte a keretet.

A bajnoksággal kapcsolatban Lukács Dénes elmondta, hogy véleménye szerint erőn felül teljesített a csapat, különösen tavasszal, amikor sérüléshullám és betegségek is hátráltatták a szereplést, nem beszélve arról, hogy a keret még a kezdéshez képest is vékonyabb lett a távozók miatt.

Szó esett még többek között a fiatal játékosok szerepeltetéséről is, amely – a labdarúgáshoz hasonlóan – a vízilabda szakosztály életében is fontos projekt. Már a nemzetközi sorozatban is több fiatal kapott bizonyítási lehetőséget és ez a bajnokságra sem változott.

A játékosok egyéni elemzése során vezetőedzőnk kiemelte többek között azt, hogy Ráski Lilla és csapatkapitányunk, Gyöngyössy Anikó is pályafutásuk egyik legerősebb idényét zárták és ezt számok is alá tudták támasztani. Hatalmasat fejlődött Rajna Enikő és Török Dorina is, utóbbi a válogatottban is számításba került a szövetségi kapitány által. A fentebb említett játékosokon kívül természetesen szinte mindenki szóba került, hiszen a mostanihoz hasonló sikeres szezont nem lehet csak pár játékos remek formájának tulajdonítani, ehhez a komplett csapat és a megfelelő kémia is kellett.

A beszélgetés során természetesen szóba került a következő idény és a csapatépítés is, amely a holtszezon érthetően legizgalmasabb feladata.

TARTALOMJEGYZÉK:
0:00 – 2:00 bevezető
2:01 – 5:08 gondolatok a nemzetközi szereplésről
5:10 – 8:50 visszatekintés: a távozókról, a keret átalakulása okozta nehézségekről
9:05 – 13:30 gondolatok a BL-selejtezőről, az Eurokupáról, illetve a legemlékezetesebb meccsekről
13:40 – 15:00 az utánpótlás szerepeltetése, teljesítménye a bajnokságban és az európai porondon15:03 – 17:35 az edzői szerepkörről, különös tekintettel egy európai vendégszereplés során
17:40 – 19:30 „szerettünk volna a négy közé jutni” – félig tele, vagy félig üres a pohár az Eurokupa szereplés kapcsán?
19:47 – 22:20 „Fájdalmas pontokat hullajtottunk ősszel” – hullámvasút a bajnokságban
22:23 – 23:55 „az ősszel voltunk eredményesebbek” – a top csapatok elleni bajnoki teljesítményről
24:00 – 34:50 „Olimpiai bronzérmesként élete egyik legjobb idényét teljesítette” – egyéni teljesítmények, statisztikák – játékoselemzés
34:52 – 39:05 „A Black Friday lecsengése után próbálunk vásárolni”
39:08 – 41:08 „Az Eurokupa volt számunkra a csúcs” – összegzés

További bejegyzések

Jótékonysági focinap a TVE Sporttelepen!

Június 1-jén vasárnap, egy jótékonysági focinapnak lesz a házigazdája Egyesületünk. A szervezők a focinappal a Ludovika SE játékosát, Zách Tamást szeretnék támogatni, aki csapata edzőmérkőzésén agyvérzést kapott. Az eseményen remek