Hajrá Kerület, első a becsület!

Lukács Dénes: „A két csapat mindent megtett, sajnos most nem mellettünk állt a szerencse”

A párharc első felvonását a BVSC nyerte, de az esély nem veszett el, még meglehet az 5. hely, de ahhoz kettőből kettőt nyernie kell Lukács Dénes csapatának.

Egy góllal jobbnak bizonyult a BVSC a MOL női ob I. 5-6. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén. A Szőnyi úton megrendezett összecsapáson a két csapat ezúttal is fej-fej mellett haladt egymással, a végén azonban a szerencse a hazaiak pártján állt. Ennek ellenére az esély csapatunk számára az 5. hely megszerzéséért még mindig él, ehhez azonban a szombati hazai találkozót meg kell nyernie és aztán idegenben kell legyőzni Stieber Mercedes együttesét.

Jól kezdte a szerda esti mérkőzést a BVSC és ha már az esténél tartunk, vezetőedzőnknek, Lukács Dénesnek meg volt a véleménye arról, hogy a találkozó 20 órától került megrendezésre, ennek köszönhetően túl sok néző nem élvezhette a BVSC-Kerület rivalizálás legújabb fejezetét.

„Nagyon jó meccs volt, ennek a rengeteg nézőnek, amely kijött erre a mérkőzésre este nyolc órakor. Erről talán el kell majd gondolkodni, hogy női vízilabda mérkőzést miért ilyen időpontban rendezünk” – beszélt ironikusan vezetőedzőnk a meccs kezdési időpontjával kapcsolatban.

A folytatásban a BVSC folyamatosan tartotta előnyét, hol két, hol egy góllal ment csapatunk előtt. Először 5-5-nél volt egyenlő az állás, ám innentől kezdve a két gárda valóban fej-fej mellett haladt egymással, egészen 7-7-ig. Innen a vendéglátók azonban újra el tudtak lépni, két és fél perccel a vége előtt 9-7 volt az állás. Az utolsó percben Török Dorina még szépített, ám maradt az egygólos hazai előny, amely végül a 9-8-as végeredményt is jelentette.

„Két egyforma szintű csapat mérkőzésén a szerencse, vagy egy olyan szabályismereti hiba történt, ami ezen a szinten talán a fáradtság számlájára írható. Én azt gondolom, hogy a két csapat mindent megtett, sajnos most nem mellettünk állt a szerencse” – értékelt röviden Lukács Dénes.

Fiatal kapusunk, Gresó Luca a mérkőzés végén természetesen csalódottan elemezte a derbit.

„Szomorú vagyok, mert úgy érzem, hogy védekezésben nagyon jól teljesítettünk, jók voltak a blokkok és nekem is sikerült jól beszállni. Talán elől volt kicsit ez kevés, a fórjainkat nem sikerült jól megjátszani, lassú volt talán és kaptunk a végén pár kontrát, ahonnan nem tudtunk visszarendeződni”

A BVSC vezetőedzője, Stieber Mercedes természetesen elégedett volt a végeredménnyel, egyrészt, mert egy győzelmet talán sohasem kell megmagyarázni, másrészt csapata a fáradtságon átlépve egy szoros meccset tudott megnyerni. A szakember dicsérte csapata védekezését, hiszen kevés gólt kaptak, ám a szerzett gólok mennyiségével már messze nem volt ennyire megelégedve.

Visszavágó szombaton, a TVE uszodában hazai pályán azonban már győzelmi kényszerrel ugrik medencébe Lukács Dénes csapata, hiszen ahhoz, hogy életben tartsa győzelmi reményeit, meg kell vernie riválisát.

További bejegyzések

Háziversenyt rendeztünk fiatal atlétáink számára

Javában dübörög a versenyidőszak, ám emellett a felkészülés is folyamatosan zajlik egyesületünk falain belül. Az elmúlt héten egy rögtönzött házibajnokságot szerveztek edzőink fiatal atlétáink számára, hogy a Kölyökből Atléta Program