Hajrá Kerület, első a becsület!

Majd’ 100 nap után folytatódik a bajnokság! Monorra utaznak Erdei Gabiék

Vasárnap, 98 nap után ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára labdarúgócsapatunk. Györök Tamás együttesére nem vár könnyű feladat, hiszen a bajnoki éllovas Monor otthonában lép pályára.

Ősszel a Kalap utcában kiélezett, izgalmas mérkőzést játszott egymással a két csapat, ám akkor a vendégek örülhettek a végén. Ezúttal a visszavágás reményében utazik csapatunk a Balassi Bálint utcai stadionba, ráadásul egy jól sikerült felkészülési időszakot követően. A felkészülési mérkőzéseket ugyanis hibátlanul teljesítették Erdei Gabiék, ráadásul imponáló, 20–5-ös gólkülönbséggel. Persze a győztes mérleg az edzőmérkőzéseken maximum egy jó alapot szolgáltathat az idényre, ami persze szintén nem elhanyagolható, de összességében – ahogy a szólás is mondja – a jó lónak a derbi napján kell nagyot futnia! A derbi napja pedig vasárnapra esik.

De egy gondolat erejéig azért maradjunk még az edzőmérkőzéseknél: tizenegy játékosunk volt eredményes a felkészülési találkozókon: Wirth Dani 5 gólt szerzett, ezzel ő lett a legeredményesebb a felkészülési időszakban. (Tóth Bálint 3-at, Padla Dominik, Szabó Martin és Gosztola Ádám 2-2 alkalommal talált be, míg Cseszi, Polónyi Bence, Kiss Beni, Erdei Gabi., Szűcs Áron és Lencsés Balázs 1-1 gólig jutott.

Ami az ellenfelet illeti, a tabellán hét pont a Monor előnye csapatunkkal szemben, így a bajnokság izgalmasabbá és szorosabbá tételéhez mindhárom pont megszerzése fontos lenne számunkra. Ez azonban bizonyára nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a Monor a mostani bajnokságban hazai pályán még veretlen: mérlege 5 győzelem és 3 döntetlen, 18–8-as gólkülönbséggel. A Monor góljain eddig 11 játékos osztozott, a házi gólkirály Hulicsár Máté 6 találattal. A monoriak jól zárták az őszi szezont, utolsó öt mérkőzésükön veretlenek maradtak, utoljára a Szegedi VSE ellen szenvedtek vereséget még október közepén.

Vendéglátónkhoz hasonlóan csapatunk is jól zárta az őszi szezont: hét bajnoki mérkőzésből ötöt megnyert, egy döntetlen és egy vereség mellett, az utolsó három találkozót pedig egyaránt behúzta a csapat 11–1-es gólkülönbséggel. Györök Tamás szinte a teljes keretből válogathatott a találkozóra, szinte mindenki bevetésre kész, csupán Elek Bence és Zajtai Szilárd hiányoznak sérülés miattm ám előbbi már gőzerővel a csapattal készül, míg fiatal támadónk sérülése szerencsére nem súlyos.

A vasárnapi találkozót 14 órától rendezik a monori Balassi Bálint utcai Stadionban, a találkozóról élő, szöveges beszámolót olvashatnak szurkolóink klubunk Facebook oldalán.

További bejegyzések