Hajrá Kerület, első a becsület!

Nagyszerűen szerepelt U15-ös és U16-os csapatunk a Gallini-tornán

Hétfőn befejeződött az olaszországi utánpótlás labdarúgó torna, a Gallini Cup. U15-ös és U16-os csapatunk is a viadal Silver ágán várhatta az utolsó játéknapot, de míg U16-os együttesünk a döntőbe jutásért lépett pályára, addig U15-ös gárdánkra a finálé várt.

Kaszai Gábor U16-os csapata csoport másodikként jutott a Silver ágra, ahol a döntőért a legendás Red Star Belgrade (Crvena Zvezda) együttesével játszott.

Elődöntő:
Red Star Belgrade – III. kerületi TVE – 2-3
TVE gólszerzők: Dajka M., Bátii B. (2)
Edzői értékelés (Kaszai Gábor):
„A Silver ág elődöntőjében a Red Star Belgrade csapatával találkoztunk. Jól kezdtük a találkozót, sikerült uralnunk a mérkőzést és kétgólos előnyre szert tennünk, majd a félidő után növeltük előnyünket. Ezután kicsit visszaestünk és az ellenfél kétszer is a kapunkba talált, amivel izgalmassá tettük a hajrát, de sikerült meggyőző játékkal megnyernünk a találkozót. Ezzel a győzelemmel sikerült bejutnunk a döntőbe, ahol az 5. hely megszerzésére volt lehetőségünk a 20 csapatos mezőnyben.”

A győzelemnek köszönhetően csapatunk az 5-6. helyezésért játszott az ág döntőjében, az olasz US Portaderával.

Döntő
US Portadera – III. kerületi TVE – 2-1
TVE gólszerző: Baranyai K.
Edzői értékelés (Kaszai Gábor):
„Egy fizikálisan erős és egységes csapattal találtuk magunkat szemben a döntőben. Az első játékrészben mindkét csapatnak voltak kisebb-nagyobb lehetőségei, de nem született gól, így 0-0-s eredménnyel fordultak a csapatok. Jól kezdtük a második játékrészt, két perc után megszereztük a vezetést egy szép gólnak köszönhetően. Az ellenfél nyomása folyamatosan nőtt a hajrához közelítve, ami sajnos gólokkal is párosult. Előbb egy ziccert értékesítettek, majd nagyjából 5 perccel a vége előtt egy szöglet utáni kavarodásból újra a kapunkba találtak. Sajnos nem maradt már sem időnk, sem energiánk reagálni a bekapott gólokra.

Összegzés:
Összességében nagyon hasznos három napon vagyunk túl. Intenzív mérkőzéseket játszottunk, jó ellenfelek ellen és más futballkultúrával találkozhattak a játékosok. Ez mind a fejlődésüket fogja szolgálni, illetve a csapategységre is jó hatással lehet ez a néhány napos torna. A 6. helyen zártuk a tornát, ami ebben az erős mezőnyben azt gondolom, szép teljesítmény. Büszke vagyok a játékosokra, mert mindent beleadtak és nagy egységességet mutattak a pályán és azon kívül is. Hajrá Kerület!”

Szilvási László U15-ös csapatára a Silver ág döntője maradt hétfőn. A csapat a Mantova együttesével mérkőzött és egy újabb izgalmas, kifejezetten kiélezett mérkőzést játszott.

U15 Silver ág döntő
Mantova – TVE 0-0, büntetőkkel 2-4
TVE gólszerzők: Barton O., Jakab M., Faragó A., Várnai B.
Edzői értékelés (Szilvási László): „A Silver ág döntőjében egy erős ellenféllel, a Mantova csapatával találkoztunk. Célunk volt, hogy győztes mérkőzéssel és a lehető legjobb helyezést elérve zárjuk a tornát. A mérkőzést egy nehéz talajú füves pályán játszottuk, ennek, illetve a találkozó élességének köszönhetően legfőképp a küzdelem dominált mindkét csapat részéről. Labdás játékban mi többet próbáltunk építkezni, ebből alakítottunk is ki lehetőségeket, ellenfelünk elsősorban kontratámadásokból és pontrúgásokból volt veszélyes. Mindkét csapat játékosai óriási energiákat mozgósítottak, de a találkozó nem dőlt el a rendes játékidőben, így ismét következtek a büntetők! Minden sorra került büntetőrugónk (Barton O., Jakab M., Faragó A., Várnai B.) magabiztosan helyezte a hálóba a labdát, kapusunk, Novák Áron pedig tudta fokozni a tegnapi teljesítményét, ezúttal két büntetőt is sikeresen hárított!”

Összegzés:
„A tornát a Silver ág győzteseként, a teljes 32 csapatos mezőnyt tekintve a 17. helyen zártuk, ami azt gondolom hogy egy pozitív és reális eredmény, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bravúrral még előkelőbb helyezést célozhassunk meg. Jó csapatokkal, nagyon nagy intenzitású mérkőzéseket játszhattunk, és jól tudtunk érvényesülni ebben az erős mezőnyben! A legfontosabb viszont, hogy a játékosok egyénileg és csapatként is fontos tapasztalatokat szereztek és a nagyon intenzív három nap alatt olyan impulzusokat kaptak, amelyeket csak egy ilyen színvonalas nemzetközi torna biztosíthat a számukra. Pályán és pályán kívül is tovább erősödött a csapategység és összességében a mutatott játékkal és az eredménnyel is méltóképpen képviseltük a klubot. Rövid pihenő után már a következő bajnoki mérkőzésünkre készülünk, szombaton erős riválishoz, a Szeged csapatához látogatunk. A most megszerzett tapasztalatokat szeretnénk már ezen a mérkőzésen átültetni a játékunkba, és jó teljesítménnyel megszerezni a győzelmet!

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott