Hajrá Kerület, első a becsület!

Nincs mese, innentől már nyerni kell!

A héten – kedden és szerdán – a női ob I-es bajnokság 6. fordulójának mérkőzéseit rendezik, köztük a KSI – III. kerületi TVE összecsapást. A találkozó egyik érdekessége, hogy bár a KSI a pályaválasztó, a meccsnek mégis a TVE-uszoda ad majd otthont. A feladat egyértelmű: saját uszodában Lukács Dénes együttesének kötelező megszereznie az első bajnoki győzelmét, hogy elérje céljait.

Ugyanakkor a „kötelező” győzelmeket általában a legnehezebb begyűjteni – ezt a tavalyi idényben saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, éppen a KSI ellen, amely pályaválasztóként, a TVE-uszodában büntetőkkel legyőzte Lukács Dénes csapatát. Azóta természetesen sok minden történt mindkét együttes háza táján. A KSI-nél például már nem találjuk a keretben Kenéz Kincsőt, aki korábban megfordult a Kerületben is, az idei szezontól pedig már az Eger csapatában szerepel.

A KSI hozzánk hasonlóan még nyeretlen a bajnokságban: az UVSE, a Ferencváros, a Győr, a Szeged és a Szentes ellen is vereséget szenvedtek, ugyanakkor csak a zöld-fehérek elleni találkozón nyílt ki igazán az olló.

Lukács Dénes együttese legutóbbi három mérkőzésén túl sok gólt kapott, ezen mindenképpen változtatni kell. A támadójáték viszont dicséretes, hiszen a BVSC-nek, az Egernek és a Dunaújvárosnak is sok gólt dobtak a lányok. Az átütő támadójátékra most is szükség lesz, hiszen a KSI elleni találkozót kötelező hozni.

A bajnokság ezen szakaszában már azok a csapatok következnek, amelyek közvetlen riválisainknak számítanak, így a lányok győzelmi kényszerrel a vállukon ugranak majd medencébe. A felsőházi szerepléshez elengedhetetlen, hogy ezeket a riválisokat legyőzzük. A feladat tehát adott – a keretből szerencsére mindenki egészséges, és biztosra vehetjük, hogy minden játékos átérzi a helyzet fontosságát, valamint mindent megtesz majd azért, hogy csapatunk rálépjen a győzelmi útra.

További bejegyzések

Profi szerződést kötöttünk Gosztola Ádámmal

Büszkén jelentjük, hogy klubunk profi szerződést kötött tizennyolc esztendős középpályásunkkal, Gosztola Ádámmal! Goszti hat évvel ezelőtt érkezett egyesületünkhöz, és az utánpótlás szamárlétráját végigjárva, folyamatos fejlődést mutatva hatalmas utat tett meg.

Hivatalos: Wirth Dániel elhagyja a Kerületet

Az előző idény gólkirálya, Wirth Dániel búcsút int Óbudának, pályafutását pedig a Tiszakécske csapatában folytatja. Dani a 2024–2025-ös szezon második felében csatlakozott a III. kerületi TVE-hez, és nem kellett sok