Hajrá Kerület, első a becsület!

Távozik Barczi Dávid és Vankó Imre

A héten megkezdi felkészülését felnőttcsapatunk a soron következi bajnoki évadra. Folyamatosan érkezünk majd a csapattal kapcsolatos aktuális hírekkel, így a keretet érintő változásokkal (távozók/érkezők), az edzőmérkőzések menetrendjével és minden más aktualitással.

Elsőként két távozót kell bejelentenünk, Barczi Dávid és Vankó Imre személyében.

Barczi Dávid csapatkapitányként négy idényen keresztül szolgálta klubunkat, tagja volt az NB II-es csapatnak, majd maradt klubunknál a sajnálatos kiesést követően is. Dávid összesen 124 mérkőzésen húzhatta magára a TVE mezét, 51 gólt szerzett óbudai időszaka alatt, amellyel klubunk történetének legeredményesebb gólszerzői közé került. Góljaival, gólpasszaival, fineszes játékával rengeteget tett azért, hogy csapatunk eredményesen szerepeljen az aktuális bajnoki idény során.

Vankó Imre a 2022/2023-as idényben érkezett klubunkhoz. A remek bal lábbal megáldott Imi 79 mérkőzésen lépett pályára a TVE színeiben, ez idő alatt 11 gól és rengeteg gólpassz fűződött a nevéhez. Ahogy Dávid, úgy Imi is meghatározó tagja volt csapatunknak és az öltözőnek egyaránt.

Köszönünk mindent, amit a Kerületért tettetek, pályafutásotok újabb szakaszához pedig sok sikert és jó egészséget kívánunk!

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott