Hajrá Kerület, első a becsület!

Továbbra is harcban a felsőházba kerülésért

Szerdán hétközi fordulót rendeztek a vízilabda női ob I-ben, csapatunk a Győr együttesét fogadta. A mérkőzés igazi rangadónak számított több szempontból is: egyrészt a feljutó, ám a nyáron alaposan megerősített győriek közvetlen riválisunknak számítanak a tabellán elfoglalt helyezésük alapján, másrészt azt szinte a kezdetektől tudni lehetett, hogy ez a két együttes harcolhat egymással majd az alapszakasz végén a felsőházba jutásért.

Lukács Dénes éppen ezért nem győzte hangsúlyozni, hogy a találkozó kiemelten fontos csapatunk számára, és a lányok ennek szellemében álltak bele a találkozóba. Az első negyed első perceiben Szabó Júlia és Gyöngyössy Anikó góljaival kétgólos előnyre tett szert csapatunk, ám a Győr nem akart leszakadni, és hamarjában szépített. Közelebb azonban nem került, mert a Kerület egy remek sorozatot kezdett: a hetek óta gólerős formában játszó Tóth Frida, majd a fáradhatatlan Ráski Lilla két góljával ellépett csapatunk. Újra feliratkozott a góllövők közé olimpiai bronzérmes klasszisunk, Gyöngyössy Anikó, valamint a novemberben (is) ihletett formában játszó Rajna Enikő is, utóbbi gyorsan két találattal. 7–1 volt ekkor az állás, és bár a vendégek újra betaláltak, a Kerület nem engedte közel magához ellenfelét. Egy újabb Rajna-gólnak, valamint Boldizsár Rebeka találatának köszönhetően tovább nyílt az olló, így a félidőben 10–3 állt az eredményjelzőn a javunkra.

A mérkőzés második felében a Győr is elkezdte a gólgyártást, ám a vendégtalálatok nem maradtak válasz nélkül. Kiegyenlítettebbé vált a találkozó, ugyanakkor a találkozó első felében összeszedett Kerület-előny tetemesnek bizonyult, és a vendégek csak zárkózni tudtak, fordítani nem.

A vége 16–10-es hazai győzelem, aminek köszönhetően pontokban Lukács Dénes csapata beérte riválisát. A győzelem mindenképpen jót tett a csapat lelkének a szentesi vereséget követően, több szempontból is: egyrészt Gyöngyössy Anikóék a mostani sikernek köszönhetően megtartották esélyüket a felsőházba jutásért, másrészt a hétvégi Trieszt elleni nemzetközi kupatalálkozóra is nagyobb önbizalommal készülhetnek. A felsőházba jutás ugyanakkor még nem dőlt el, azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor, de egy mindent eldöntő második találkozó is vár a felekre, igaz, az már a Győr otthonában.

Női ob I. alapszakasz 9. forduló, végeredmény:

III. kerületi TVE – UNI-Győr GYVSE 16-10 (4-1, 6-2, 5-6, 1-1)

TVE gólszerzők:
Ráski Lilla 3
Rajna Enikő 3
Boldizsár Rebeka 2
Fráter Lili 2
Gyöngyössy Anikó 2
Borsos Blanka 2
Szabó Júlia
Tóth Frida

További bejegyzések

Profi szerződést kötöttünk Gosztola Ádámmal

Büszkén jelentjük, hogy klubunk profi szerződést kötött tizennyolc esztendős középpályásunkkal, Gosztola Ádámmal! Goszti hat évvel ezelőtt érkezett egyesületünkhöz, és az utánpótlás szamárlétráját végigjárva, folyamatos fejlődést mutatva hatalmas utat tett meg.

Hivatalos: Wirth Dániel elhagyja a Kerületet

Az előző idény gólkirálya, Wirth Dániel búcsút int Óbudának, pályafutását pedig a Tiszakécske csapatában folytatja. Dani a 2024–2025-ös szezon második felében csatlakozott a III. kerületi TVE-hez, és nem kellett sok