Utánpótlás körkép rovatunk aktuális összeállításában az előző bajnoki hétvége történéseit foglaljuk össze. A legtöbb korosztály számára az idényzáró – kivéve az U14-eseknek – utolsó fordulót rendezik a soron következő hétvégén, amely az U16-os és az U19-es együtteseink számára kulcsfontosságú lesz. Előbbi a bajnoki címért, utóbbi pedig a bronzérem bebiztosításáért lép pályára, tehát lesz mért izgulni az utolsó fordulóban is!
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 25. forduló
Pfister Erik együttese a 25. fordulót győzelemmel zárta, így az utolsó játéknapon azzal a tudattal lép pályára, hogy amennyiben a Főnix Gold FC elleni bajnokiját megnyeri, akkor bronzéremmel zárja a bajnokságot. A Sopron elleni utolsó előtti összecsapását Duleba Dániel két góljával sikerült megnyernie a csapatnak, szombaton a Főnix ellen egy hasonló eredmény a bronzérmet jelentené. A két csapat őszi bajnokiján éppen szombati riválisunk nyert 2-1-re, ám Pfister Erik csapata a bajnokság során hazai pályán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, 5 győzelem mellett mindössze egy vereséget jegyzett.
SC Sopron – III. kerületi TVE 1-2 (1-1)
TVE gólszerző:
Duleba Dániel 2
Edzői értékelés: „Egy fizikális, magasan védekező csapatra számítottunk, ha nem sikerül a magas labdaszerzésük, akkor gyorsan a labda vonala mögé zárnak és próbálnak a labdaszerzés után gyors kontrákat vezetni, az utóbbiból több lehetőséget is kialakított az ellenfelünk. A félidő első felében sikerült érvényesíteni az akaratunkat, ott tudtunk labdákat szerezni, illetve azokban a zónákban tudtuk megbontani riválisunkat, ahol azt a hét közben gyakoroltuk, ugyanakkor az ellenfél kapuja előtt nem volt szerencsénk. Egy jó ütemben elindított letámadás után, Vámosi Bálint szerzett labdát, majd Duleba Dániel elé passzolt, aki megszerezte csapatunknak a vezetést. Nem sokkal később egy védekezési hibából az ellenfél azonban ki tudott egyenlíteni és a hazaiak a meccs ezen periódusában dominálni is tudtak, több helyzetük volt. Szerencsére a védelmünk stabil maradt a 16-on belül így vendéglátónk nem tudta átvenni a vezetést. A második félidőben sokkal hatékonyabban játszottunk és egy oldalról elvégzett szabadrúgás után Duleba megszerezte a második gólját. A hátrány tudatában a Sopron jobban kitámadott ezért, többször tudtunk mögéjük kerülni, viszont gólt nem tudtunk szerezni. Az egygólos különbség mindig veszélyes, hiszen egy pontrúgásból vagy kontrából is kialakulhat helyzet, de a második félidőben az egész csapat hiba nélkül védekezett és így meg tudtuk tartani az előnyünket” – foglalta össze a győztes mérkőzést csapatunk vezetőedzője, Pfister Erik.
Következő mérkőzés: 05.31. 17:00 Főnix Gold FC (H)
MLSZ Országos U17 Alap 22. forduló
Mónos Tamás csapata a hétvégén nem lépett pályára, szombaton az UTE ellen zárja a bajnokságot. A mérkőzésnek komoly tétje lesz, legalábbis számunkra, hiszen az újpestiek már bebiztosították a bajnoki címet. U17-es együttesünk azonban egy esetleges győzelemmel – és a riválisok esetleges botlásainak is köszönhetően – akár a dobogó harmadik helyére is odaérhetnek, tehát lesz miért szurkolni fiataljainknak.
Következő mérkőzés: 05.31. 13:00 UTE (H)
MLSZ Országos U16 Alap 21. forduló
Sorozatban három győztes mérkőzést követően utazott Kecskemétre Kaszai Gábor U16-os csapata, amely a bajnoki címért folytatott verseny miatt győzelmi kényszerrel lépett pályára. A nyomás nem érződött fiataljainkon, hiszen már a 2. percben megszerezte a csapat a vezetést Dajka Mihály góljának köszönhetően. A gólgyártás a második játékrészben folytatódott, Kaszai Gábor együttese kevesebb mint 30 perc alatt lerendezte a mérkőzést, előbb Mizsei növelte együttesünk előnyét, majd Nagy Álmos alakította háromra a különbséget, a 4-0-ás végeredményt pedig Kovács Botond állította be. A győzelem azt jelenti, hogy U16-os csapatunk az utolsó fordulóra megtartotta esélyét a bajnoki címre, jóllehet sorsa nem a saját kezében van, ráadásul a Paks elleni idényzáró sem ígérkezik könnyű feladatnak. A képlet egyértelmű: a Paks ellen nyerni kell, illetve szurkolni a Békéscsabának, hogy legalább egy pontot szerezzen az éllovas Budai FC ellen.
KTE LA – III. kerületi TVE 0-4 (0-1)
TVE gólszerzők:
Dajka Mihály
Mizsei Bálint
Nagy Álmos Bendegúz
Kovács Botond András
Edzői értékelés: „Jól kezdtük a mérkőzést, már a második percben Dajka Mihály révén gólt szereztünk. Ezután megmaradt a lendületünk és a labdaszerzéseink az ellenfél térfelén hordoztak magukban veszélyt, de nem tudtunk eredményesek lenni. A félidő második felében feljavult a Kecskeméti csapat, mi pedig egyre több hibával játszottunk. Voltak lehetőségei a lila-fehéreknek, de jól védekeztünk és jól segítettük ki egymást. A félidőben vezettünk egy góllal, de felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy játékban fel kell javulnunk, nem lehet ennyi technikai és ki nem kényszerített hibát megengedni magunknak. Jól kezdtük a második játékrészt is, Mizsei Bálint szabadrúgása utat talált a kapuba, így az ötvenedik percben már kettő góllal vezettünk. Innentől kezdve teljesen átvettük az irányítást és egyre szebb és kombinatívabb játékokat mutattunk be. Egy szabadrúgás után Nagy Álmos fejelt szép gólt, majd a hajrában, a csereként pályára lépő, Kovács Botond szerzett gólt. Összességében megérdemelten nyertünk, ugyanakkor a játékban volt hiányérzetem, főként az első játékrészben, de a második félidőben sikerült javulást elérni, ami pozitívum. Gratulálok a csapatnak, mert a végeredmény ellenére nem volt könnyű mérkőzés, de a srácok mindent megtettek a sikerért! Hajrá Kerület!” – értékelte csapata győzelmét vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.
Következő mérkőzés: 05.31. 15:00 Paksi FC (H)
MLSZ Országos U15 Alap 21. forduló
Két győztes mérkőzést követően fogadta a rivális PMFC csapatát Szilvási László U15-ös együttese a bajnokság legutóbbi fordulójában. A találkozón a beszámolók alapján támadólag lépett fel csapatunk, dominálta ellenfelét, mégis a vendégek szerezték meg a vezető találatot a félidő közepén, majd a játékrész végén növelni tudtál az előnyt. A második játékrészre rendezte sorait csapatunk és Horváth Ákos révén a szépítés is sikerült, ám közelebb már nem került ellenfeléhez, így a Pécs három ponttal távozott Óbudáról. A vereségért azért is kár, mert így matematikai esélyét is elvesztette csapatunk a dobogóért folytatott harcban, ám az utolsó fordulóban még javíthat és odaérhet a negyedik helyre, ami az őszi részeredményhez képest komoly előrelépés.
III. kerületi TVE – PMFC 1-2 (0-1)
TVE gólszerző:
Horváth Ákos
Játékosunk, Várnai Barnabás így látta az összecsapást: „Szoros mérkőzést játszottunk. Jól kezdtünk, de kaptunk egy gólt. Hátul és elöl is jól teljesítettünk, helyzetekig jutottunk, azokat viszont nem tudtuk kihasználni. Jól járattuk a labdát, a passzjátékunk is jól működött, de kétgólos hátrányból csupán szépíteni tudtunk. Az volt a motiváció, hogy a dobogóra még odaérhetünk, de ez így már nem sikerülhet. Most új célt fogalmaztunk meg, a dobogós helyezések alá szeretnénk odaérni, a negyedik helyet akarjuk megszerezni. Az ősszel nem nyitottunk jól, a 11. helyről azonban szépen fel tudtunk jönni. A Videoton ellen játszunk az utolsó fordulóban idegenben. Türelmesnek kell lennünk, nem szabad kapkodnunk, mert abból korábban már volt bajunk. Jól kell járatnunk a labdát és amikor kell, akkor vissza kell fognunk magunkat. Oda kell figyelnünk és fontos, hogy a helyzetkihasználásunkon javítsunk kell. A Vidi jó csapat, de meg lehet őket bontani” – beszélt a Pécs elleni mérkőzésről, illetve az idényzáró, Videoton elleni összecsapásról fiatal játékosunk.
Következő mérkőzés: 05.31. 10:00 Fehérvár FC (I)
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 24. forduló
Két vereség után mindenképpen javítani szeretett volna az elmúlt fordulók eredményén U14-es csapatunk, amely közvetlen riválisa, a Pécs otthonában lépett pályára. A hazaiak a mérkőzés 14. percében szerezték meg a vezetés, ám a játékrész hátralévő részében több gól nem született. Nem úgy a folytatásban, ám sajnos a gólgyártást a vendéglátók folytatták. A 73. percben már 5-0 állt az eredményjelzőn, amikor csapatunk egy öngóllal tudta kozmetikázni az eredmény állását. Közelebb azonban nem jutott ellenfeléhez Lucz Viktor csapata, ráadásul a Pécs a félidő derekán még egyszer betalált. A 6-1-es vereség ellenére U14-es csapatunknak matematikai esélye még maradt arra, hogy a dobogós helyek közül a második vagy a harmadik pozíciót elérje, ám a hátralévő két fordulóban több hiba már nem fér bele és arra is szüksége van, hogy az ellenfelek hibázzanak.
PMFC – III. kerületi TVE 6-1 (3-1)
Következő mérkőzés: 05.30. 15:00 Gyirmót SE Győr (H)