Hajrá Kerület, első a becsület!

Új igazolás a támadósorba: Schildkraut Krisztián a Kerületnél folytatja

Újabb játékossal erősödött labdarúgócsapatunk: Schildkraut Krisztián érkezett a rivális Bicske együttesétől. A 24 éves támadó számára nem ismeretlen a Kerület, hiszen ellenfélként többször játszott csapatunk ellen, ám a jövőben immáron az óbudai sikerekért fog harcolni. A kezdésre nem lehet panasz, hiszen edzőmérkőzésen már megszerezte első Kerület-gólját új játékosunk, aki természetesen éles meccseken is szeretné minél többször megkeseríteni az riválisok dolgát.

Schildkraut Krisztián – Timári Norman és Lencsés Balázs után – a Kerület harmadik nyári igazolása, érkezése tovább mélyíti a támadószekció variációs lehetőségeit és sebességét. A szélvészgyors, sokoldalú támadó hamar a Kerület-tábor kedvencévé válhat, hiszen nemcsak a pályán, de az öltözőben is gyorsan beilleszkedett a közösségbe.

Az új igazolásunkat az első benyomásairól, a csapatba való beilleszkedéséről és a céljairól is kérdeztük:

„Sokszor szóba került, hogy a Kerületnél folytatom a pályafutásomat, de csak most vált mindkét fél számára ideálissá, hogy találkozzon az utunk. Riválisként sokat játszottam a Kerület ellen, de ez most nyilván más. Nagyon gyorsan befogadott az öltöző, úgy érzem, hogy a beilleszkedésemmel nem volt semmi probléma, nagyon várom már, hogy élesben is bemutatkozhassak a csapatban, és minél több győzelmet tudjunk szerezni. A benyomásaim nagyon pozitívak, eddig minden rendben zajlik, jól sikerültek az edzőmérkőzések is, mindenki 100 százalékosan beleáll a munkába, bízom benne, hogy mindez a bajnokságban is meg fog térülni. A célom, hogy a csapattal a lehető legjobb bajnoki helyezést érjük el, ehhez pedig gólokkal és gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni

Üdv Óbudán, Krisztián!

További bejegyzések

Egyéni legjobbjukkal zárták az OB-t fiatal atlétáink

Két atlétánk képviselte egyesületünket az U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságon a gyaloglók versenyében. Lövei Veronika, illetve szakosztályunk új tagja, Görheny Mandula egyaránt szépen teljesített, egyéni legjobb eredményükkel zárták a versenyt. Június

Timári Norman a Kerületnél folytatja pályafutását

Új játékossal erősödik csapatunk: Timári Norman a Komárom együttesétől érkezik Óbudára. A 25 éves futballista -aki ujdonsűlt Kerület-játékosként rögtön góllal mutatkozott be első edzőmérkőzésén – alapvetően középpályásként szerepel, sokoldalúságának köszönhetően