Hajrá Kerület, első a becsület!

Utánpótlás körkép: a fontos győzelmek fordulóját hozta a mögöttünk hagyott hétvége

A végéhez közeledik az őszi szezon, de az idény hajrájában sem lassítanak korosztályos csapataink. U19-es gárdánk újabb sikerével tapad az éllovasokra a tabellán, U16-os együttesünk mostani győzelmével pedig már második és alig van lemaradva az éllovas riválistól. Az idegenbeli veretlenségét és formáját ezúttal át tudta menteni hazai pályára is U14-es csapatunk, míg az U15-ösök élcsapatot verve zárták az elmúlt fordulót. Utánpótlás körkép rovatunkban felső szekciós csapatainknak az elmúlt fordulókban elért eredményeiről számolunk be, kiegészítve edzőink, valamint fiatal játékosaink értékelésével, észrevételeivel.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 10. forduló

Pfister Erik csapata remekül kezdte a találkozót, hiszen már a 4. percben megszerezte a vezetést. Az újabb gólra a félidő végéig kellett várni, ekkor Szatmári Bence talált be, majd még a sípszó előtt Polónyi Bence gondoskodott arról, hogy nyugodtan teljen a szünet csapatunk számára a háromgólos előny tudatában. A második félidőre is maradt még Kerület-gól, Szentkatolnay Barnabás duplázott két perc leforgása alatt, így alakult ki az 5-0-ás végeredmény. Három fordulóval az őszi szezon vége előtt U19-es csapatunk a bajnoki tabella 5. helyén áll, 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 2 vereséggel, 18 pontot szerezve, hat egységgel lemaradva a listavezető Főnix Gold FC mögött.

III. kerületi TVE – Pécsi Vasutas Sportkör 5-0 (3-0)

TVE gólszerzők:

Ulrich Zaláns
Szatmári Bence
Polónyi Bence
Szentkatolnay Barnabás 2

A találkozót csapatunk kapusa, Jakus Ádám Flórián értékelte: „Nagyon jól kezdtük a találkozót, ami egy korai szögletből szerzett góllal az eredményben is megmutatkozott. A vendégcsapat eleinte próbált nyomást helyezni ránk, viszont ezt gyors, kombinatív játékkal könnyen hatástalanítani tudtuk. Támadásban sok akciót sikerült vezetnünk, két kiugratást követően be is állt a 3-0-ás félidei eredmény. Mind támadásban, mind védekezésben elégedett vagyok a csapat első félidőben mutatott játékával. A második félidőben azonban a szünetben beszéltek ellenére a magabiztos játék inkább átment könnyelműségbe. Sok eladott labda, kapkodás jellemezte a játékunkat, amit az ellenfelünk kihasználva, több érdemi támadást is ki tudott alakítani. A játéknak ennek az aspektusában kell sokat fejlődnünk, és akkor úgy gondolom, hogy nagy célokkal vághatunk bele az őszi szezon hátralévő mérkőzéseibe.”

Következő bajnoki: Budai FC (I) 11.24, 11:00

MLSZ Országos U17 Alap 11. forduló

Az utolsó fordulóból előrehozott mérkőzés várt Mónos Tamás együttesére, amely Újpesten lépett pályára az elmúlt hétvégén. A találkozó első gólját a hazaiak szerezték meg, annak ellenére, hogy a játékrész első 15-20 percétől a Kerület uralta a játékot. Az Újpest büntetőből volt eredményes, kapusunk hárította a lövést, ám a kipattanóra a lila-fehérek játékosa ért oda előbb. A második játékrész elején tovább növelte előnyét a hazai együttes és végül meg sem állt 4 találatig. Ezen a napon bár támadásban sokat mutatott csapatunk, a védekezés terén kevésbé volt kiegyensúlyozott. A végén Horváth révén betaláltunk, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. A vége 4-1, szombaton Kecskeméten lehet javítani.

UTE – III. kerületi TVE – 4-1 (1-0)

TVE gólszerző:
Horváth Ármin

„A mérkőzés első 10-15 percében letámadtak és nagy nyomás alá próbáltak helyezni minket a hazaiak. Mi szép fokozatosan átvettük a kezdeményezést és 15 perc után elkezdtük uralni a játékot. A félidő közepénél volt az első említésre méltó lehetőség az ellenfél kapuja előtt, ahol sajnos a játékvezető egy tizenegyest nem adott meg, a tizenhatoson kívül látta a szituációt. Ahogy az lenni szokott, öt perc elteltével az ellenfél büntetőhöz jutott, amit a kapusunk hárított, de a kipattanót ők tudták előbb elérni és értékesíteni, így hátránnyal mentünk a szünetre. A félidőben próbáltuk rendezni a sorainkat és elmondható, hogy a második félidőben a kiegyenlített játék mellett csapatunk előtt sokkal több gólhelyzet alakult ki, de sajnos a védelmünk nem állt biztos lábakon és egy újabb 11-es, majd két egyéni hiba után már 4-0-ra vezetett az ellenfél. Mi továbbra is nagy elánnal támadtunk és játszottuk a játékunkat, aminek az lett az eredménye, hogy a szépítőgólunkat azért megtudtuk szerezni” – beszélt a mérkőzés alakulásáról vezetőedzőnk, Mónos Tamás.

Következő mérkőzés: KTE LA (11.23.,10:00)

MLSZ Országos U16 Alap 10. forduló

U16-os csapatunk a Kecskemét gárdáját fogadta a hétvégén. Kaszai Gábor együttese igazi hatpontos találkozót vívott, hiszen azzal a tudattal léphetett pályára, hogy egy esetleges győzelemmel a listavezető Újpestre tapadhat, viszont egy vereséggel akár a Kecskemétet is magára húzhatja. A találkozó első félideje kiegyenlített játékot hozott és bár többnyire mi domináltuk a találkozót, mindez gólban nem mutatkozott meg. A szünet után azonban beindult a henger, Vörös Ciprián góljával a 66. percben megszerezte a vezetést Kaszai Gábor együttese, majd három perc leforgása alatt Báti és Kiss góljainak köszönhetően kis túlzással el is döntötte a találkozót. A végén még Ungi Ákos is betalált, így alakult ki a 4-0-s végeredmény. Győzelmével U16-os csapatunk a bajnoki tabella 2. helyére ugrott előre, mindössze három ponttal lemaradva az éllovas UTE mögött.

III. kerületi TVE – KTE LA 4-0 (0-0)

TVE gólszerők:
Vörös Ciprián
Báti Bálint
Kiss Benedek
Ungi Ákos

Edzői értékelés: „Nehéz mérkőzésre számíthattunk, hiszen a vendégcsapat is jól szerepel a bajnokságban. Egy szervezett, fizikálisan erős és agresszív ellenféllel találtuk magunkat szemben. Tudtunk dominálni és irányítani a játékot, de nehezen találtunk fogást a vendégcsapaton. Az első játékrészben nem született gól, de többnyire a mi akaratunk érvényesült. A második félidőben hasonló volt a játék képe, de egyre magabiztosabbak lettünk, többször tudtunk az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni. A 66. percben egy szöglet után sikerült megszereznünk a vezetés Vörös Ciprián révén. Ez megfogta az ellenfelet, ugyanis a 67. percben Kiss, a 70. percben pedig Báti volt eredményes. Ebben az öt percben jól használtuk ki a lehetőségeinket, így el is döntöttük a mérkőzést. A 85. percben Ungi Ákos szerzett egy újabb gólt, ami végképp lezárta a találkozót. Összességében elmondható, hogy a végeredmény ellenére nem volt könnyű a találkozó számunkra, alkalmazkodnunk kellett az ellenfél agresszív játékstílusához, kitartónak kellett lennünk, hátul pedig jól kellett zárnunk riválisunk támadásainál. Mi diktáltuk a tempót, amit az utolsó percekig tudtunk tartani és ismételten elmondható, hogy a kispadról beszállók hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Gratulálok az egész csapatnak a mérkőzésen nyújtott teljesítményhez és az eredményhez! Hajrá Kerület! ” – értékelte a nagyszerű sikert vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.

Következő bajnoki: Paksi FC (I) 11.30, 14:00

MLSZ Országos U15 Alap 11. forduló

A bajnokság élvonalához tartozó Fehérvár együttesét fogadta Szilvási László U15-ös csapata a hétvégén, az őszi szezon 11., egyben utolsó fordulójában. A társaság alaposan ki volt már éhezve a győzelemre, ugyanis az utóbbi fordulókban nem mindig jött ki az a komoly és céltudatos munka, amelyet a srácok nap mint nap elvégeznek a tréningek során. A találkozó 28. percében a meccs során addig is domináló Kerület szerezte meg a vezetést, Horváth Ákos volt eredményes. A második játékrészt nem is kezdhette volna jobban Szilvási László csapata, hiszen a kezdő sípszó után röviddel megduplázta előnyét, ismét Horváth volt eredményes, aki ezzel idénybeli 5. góljáért fogadhatta a társak gratulációját. A hátralévő időben nem született gól, így U15-ös csapatunk győzelemmel zárta az őszi idényt és önbizalommal telve várhatja a tavaszi folytatást.

III. kerületi TVE – Fehérvár FC 2-0 (1-0)
TVE gólszerző:
Horváth Ákos 2

„A kezdő sípszó után a két csapat nagy elánnal „esett egymásnak”, mindkét fél próbálta birtokolni a labdát, illetve labda ellen nyomás alá helyezni a másikat. Fokozatosan egyre inkább nekünk sikerült ebben érvényesülni, és az első félidő derekán Kozma Benedek passza után Horváth Ákos szerzett vezetést egy klasszis támadó megoldást követően. A második játékrészre igyekeztünk még tudatosabban kontrollálni a játékot labdával és labda ellen is, ez véleményem szerint jól sikerült, és ennek is köszönhetően sikerült növelni az előnyünket: Faragó András beadására ismételten Horváth Ákos csapott le és lőtte a labdát a hálóba. Ezt követően mindkét csapatnak voltak még lehetőségei, de a mérkőzésen kiváló formában védő Novák Áron „lehúzta a rolót”, így a hármas sípszó után győzelmet ünnepelhettünk” – értékelte csapata teljesítményét, egyben dicsérte kapusát vezetőedzőnk, Szilvási László.

„Egyértelműen azzal a tudattal álltunk ki erre a meccsre, hogy azt a játékot nyújtsuk, ám ezúttal már gólokkal, mint amit a Pécs ellen mutattunk. Ezúttal igazán csapatként játszottunk, ez jelentette a különbséget. Nem egyének, hanem egy csapat volt a pályán, mindenki odatette magát, kisegítette a másikat. Át tudtuk ültetni az edzésen tanultakat! Mind védekezésben, mind támadásban tökéletesen szerepeltünk, hiszen nem kaptunk gólt és kihasználtuk a lehetőségeinket. Az őszi szezon utolsó mérkőzését játszottuk, hullámvasút volt ez a fél szezon, de több pozitívummal. Ugye volt sok távozó, volt sok érkező, új edzőnk is van, új játékforma, de azt gondolom, hogy Laci bá’ játéka nagyon fekszik nekünk. Tavasszal azt várom, hogy a hullámzást magunk mögött tudjuk. Az ősz végére összeálltunk, mindenki hajt a másikért, kemény a védelmünk, de támadni is tudunk. Ami pedig engem illeti, a kapkodást el kéne hagynom, de szerintem nem nyújtottam rossz teljesítményt a szezon során” – értékelte a mérkőzést, valamint beszélt igen szenvedélyesen a csapatáról fiatal kapusunk, Novák Áron.

Vezetőedzőnk szerint a Fehérvár elleni siker sok szempontból igen értékes a csapat számára.

„Egyrészt, egy jó csapat ellen sikerült nagyon tudatos, néha már-már felnőttes játékkal megszereznünk a három pontot. Másrészt, csapat és egyéni szinten is jó teljesítményeket, pozitív attitűdöt és versenyzői karaktereket láthattunk a pályán. Az eltervezett taktikából és az edzéseken gyakorolt játékból nagyon sok elem köszönt vissza mérkőzésen, és ezek többségét jó hatékonysággal is sikerült kiviteleznünk”

Ami pedig a folytatást illeti, a bajnokság őszi idénye bár lezárult, azért még maradt feladat Szilvási László csapata számára.

„Pénteken edzőmérkőzésen fogadjuk a Vasas Kubala Akadémia korosztályos csapatát. Szeretnénk ezen a mérkőzésen is megmutatni, hogy csapatjáték és egyéni teljesítmények szempontjából is képesek vagyunk még magasabb szintű teljesítményt produkálni, és egy kiemelt akadémia korosztályos csapatával szemben is egyértelmű célunk a mérkőzés megnyerése” – beszélt a soron következő feladatról vezetőedzőnk.

Következő mérkőzés: Vasas Kubala Akadémia (11.22., EM)

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 11. forduló

Első hazai győzelmére készült U14-es csapatunk, amely eddig az összes idegenbeli bajnokiját megnyerte, ám saját közönsége előtt még nem sikerült győznie. A feladat elvégzéséhez minden adott volt, hiszen fiataljaink a centerpályán fogadták az amúgy kimondottan nehéz ellenfélnek számító, a szezon során eleddig a pályán nem, csupán a „fehér asztalon” vereséget szenvedő Pécs csapatát. A rivális igazolta is, hogy miért tartják veszélyes ellenfélnek, hiszen már a 6. percben megszerezte a vezetést. Lucz Viktor csapata azonban nem vesztette el a hitét és bő 10 perc alatt nem, hogy kiegyenlített, de kétgólos előnyre is szert tett. A második játékrészben szépíteni tudott a Pécs, de nem sokáig örülhetett, hiszen a bekapott gólra egy percen belül válaszolt csapatunk, a 4-2-es végeredményt Egyed Balázs állította be. Egyed amúgy duplázott a találkozón, ahogy Szobor Noel is. Mostani sikerével Lucz Viktor gárdája a tabella 5. helyéről várhatja az utolsó őszi bajnokiját, 21 ponttal, 9 egységgel lemaradva az éllovas Fehérvár mögött.

III. kerületi TVE – PMFC 4-2 (3-1)

TVE gólszerzők:
Szobor Noel 2
Egyed Balázs 2

Edzői értékelés: „Nagyon szerettünk volna bizonyítani egy olyan csapat ellen, amely még nem talált legyőzőre ebben a bajnokságban, csak papíron óvással kaptak ki, de azt a meccset is megnyerték. Ráadásul a stadionban, a centerpályán játszottunk. Egy jó értelemben vett izgatottságot éreztem a játékosaimon, igyekeztem is őket minél jobban feltüzelni. Úgy gondolom, hogy sikerült, hiszen nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a Pécs ellen. Nagyon koncentráltak voltunk, agresszívak, nem ismertünk elveszett labdát. Amit kértem a srácoktól, szinte kivétel nélkül, mindent teljesítettek. Büszke vagyok a játékosaimra, mert egy színvonalas mérkőzésen múltak felül egy jó csapatot. Természetesen megyünk tovább, ugyanúgy jó kedvvel, tiszta szívvel, mint eddig” – értékelte első hazai győzelmét vezetőedzőnk, Lucz Viktor. 

Következő bajnoki: Gyirmót SE Győr (I) 11.23, 12:00

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt