Nem akármilyen módon zárta le a 2025–2026-os szezont U17-es csapatunk. Kaszai Gábor együttese azzal a tudattal várhatta az idény utolsó mérkőzését, hogy győzelem esetén bebiztosíthatja ezüstérmes pozícióját a bajnoki tabellán. Fiataljaink a lehető legmeggyőzőbb módon teljesítették a feladatot: a Békéscsaba ellen 10–0-s kiütéses győzelemmel zárták a bajnokságot, ezzel pedig megszerezték a második helyet.
A 22. forduló előtt U17-es csapatunk pontazonossággal állt azzal a Kecskeméttel, amelyet az idény során oda-vissza le tudott győzni, miközben az Újpest is csupán egy pont hátránnyal várta a záró kört a negyedik pozícióból. Teljesen nyílt volt tehát az ezüstéremért folytatott csata, ugyanakkor Kaszai Gábor együttese a közvetlen riválisok ellen elért eredményeinek köszönhetően kedvező helyzetből vághatott neki az utolsó bajnokinak.
A békéscsabaiak elleni hazai idényzáró aztán igazi fiesztává alakult. Csapatunk már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket, hiszen 4–0-s előnnyel vonulhatott a szünetre. A második játékrészben tovább folytatódott a gólfesztivál: Kiss Benedek mesterhármassal zárt, a csereként beálló, még U16-os korosztályú Horváth Ákos pedig duplázni tudott. Rajtuk kívül Mizsei Bálint kétszer, az idény során az U17-es válogatottban is bemutatkozó Dajka Mihály, valamint Kayali Zalán és Patocskai Alen egyaránt egyszer talált be.
Kaszai Gábor csapata a teljes szezon során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott:
– 22 forduló alatt 14 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség.
– A mezőny második legtöbb gólját szerezte meg 54 találattal, és a bajnokság legkevesebb gólját kapta, mindössze 20-at.
– Hazai pályán az élcsapatokra jellemző stabilitás, idegenben a második legeredményesebb csapat, 21 vendégként szerzett ponttal (csak a bajnok Videoton gyűjtött többet: 25-öt).
– Stabilitás: az őszi szezon vége és május eleje között kilenc mérkőzésen átívelő veretlenségi széria.
Mivel csapatsportról beszélünk, ráadásul utánpótláskorú fiatalokról, nem lenne szerencsés egyetlen játékosra leszűkíteni a sikert, hiszen Kaszai Gábor együttese valóban nagybetűs csapatként teljesített az idény során. Kiss Benedek 16 gólját ugyanakkor mindenképpen érdemes kiemelni, hiszen ezzel társ-gólkirályként zárta a bajnokságot. Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az idényben az NB III-as felnőttcsapatban is bemutatkozhatott bajnoki mérkőzésen, de a keretből többen is megfordultak az első csapat edzésein, ami jól jelzi: tehetségekben nem szűkölködik ez a korosztály.
U17-es csapatunk stabil, kiegyensúlyozott és fegyelmezett teljesítménnyel, a szezon egészét tekintve teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki ezüstérmet.
Gratulálunk Kaszai Gábornak, stábjának és a teljes csapatnak az egész idény alatt mutatott teljesítményért!



