Hajrá Kerület, első a becsület!

Változások NB III-as csapatunk keretében – négy távozó, valamint újabb három hosszabbító játékos

A holtidényben folyamatosan zajlik a munka labdarúgócsapatunk keretének alakításával kapcsolatban. Egyesületünk vezetősége az elmúlt időszakban több játékossal is egyeztetett a folytatásról, ennek eredményeként pedig már biztos, hogy a 2026–2027-es szezonban is Kerület-játékosként számíthatunk Pálvölgyi Patrikra, Fodor Ferencre és Lencsés Balázsra.

Fiatal csapatkapitányunk, Pálvölgyi Patrik, valamint rutinos védőpárosunk, Fodor Ferenc és Lencsés Balázs is megállapodott a folytatásról, így mindhárman kék-fehérben kezdik meg a következő idényt.

A keret alakulásával kapcsolatban ugyanakkor távozókról is be kell számolnunk: Árva Bence, Hosszú Zétény, Szabó Martin és Zajtai Szilárd távozik egyesületünktől.

Bence a 2022–2023-as szezonban érkezett Óbudára, majd nem sokkal ezt követően már bemutatkozhatott a felnőttcsapatban is. A következő idényben jóval több lehetőséget harcolt ki magának NB III.-as csapatunkban, majd az igazán nagy áttörést a 2024–2025-ös szezon hozta meg számára, amelyet 9 góllal zárt. Teljesítményére az NB II-es Videoton is felkapta a fejét, így a következő fél évet Fehérváron töltötte, tavasszal azonban visszatért Óbudára.

A többszörös utánpótlás-válogatott Hosszú Zétény a 2024–2025-ös idényben érkezett egyesületünkhöz, alázatos és megalkuvást nem tűrő játékával pedig hamar a közönség egyik kedvencévé vált.

Ugyanez igaz Szabó Martinra is, aki Zétivel egy időben érkezett Óbudára. Szélvészgyors támadónk sebességével rendre őrületbe kergette az ellenfél védőit, két szezon alatt pedig 8 góllal járult hozzá a TVE sikereihez.

Zajtai Szilárd a 2023–2024-es szezonban érkezett Óbudára, majd az utánpótlásból a következő idényben már az NB III.-as csapatnál találta magát, ahol megszerezte első gólját is a felnőttek között.

Köszönjük Bencének, Zétinek, Martinnak és Szilárdnak a Kerületért tett erőfeszítéseiket, valamint azt a sok emlékezetes pillanatot, amellyel megajándékozták a kék-fehér szurkolótábort. Pályafutásuk következő szakaszához sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Az elkövetkezendő napokban folyamatosan beszámolunk az NB III.-as keretünket érintő további változásokról.

További bejegyzések