Hajrá Kerület, első a becsület!

Hasznos tapasztalatokkal gazdagodott lány utánpótláscsapatunk a Yordo Kupán

Lány utánpótláscsapatunk a hétvégén Szentesen, a Yordo Kupán szerepelt. Az idénykezdetet megelőzően Kovalik Gergő formálódó együttese három napon keresztül mérhette össze tudását a Szentes és a Fehérvár csapataival.

A tornára végül a tervezettnél kevesebb csapat nevezett, ám együttesünk így is vállalta a részvételt, hiszen ebben az időszakban a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése és a csapatépítés volt a legfontosabb. A három résztvevő mindegyike mindennap megmérkőzött a másik két együttessel, így lányaink összesen hat találkozót játszottak.

A mérkőzések eredményeitől független minden alkalommal meg volt jelölve a cél, amit együttesünk igyekezett elérni az adott mérkőzésen belül. A lányok végig becsülettel küzdöttek, így több olyan periódusuk is volt, amikor érvényesíteni tudták az akaratukat. A fejlődés a három nap során egyértelműen megmutatkozott: az első napon mindkét találkozón kicsit rendszertelen, ösztön vízilabdát láttunk, ami sok gólt hozott, ugyanakkor a kapott gólok száma is húsz felett állt meg. Az utolsó játéknap reggeli mérkőzésén viszont már rendezett védekezéssel, tudatos támadásokkal csak egyetlen találattal, 14–13-ra maradt alul csapatunk. A hangsúly mégsem a konkrét eredményen volt, sokkal inkább a csapat játékán, amely érettebb volt, ennek köszönhetően pedig sokkal eredményesebb is.

„A lányokkal közösen azt a célt fogalmaztuk meg, hogy mérkőzésről mérkőzésre kerüljünk közelebb ehhez a két csapathoz. Úgy érzem, ezt sikerült elérnünk. Rendkívül hasznos volt ez a három nap: én is tisztábban látom, hol tartunk, a lányok pedig sokat fejlődtek és egyre jobban összecsiszolódtak. Amiért elutaztunk a tornára, azt elértük. Meg kell, hogy mondjam, hogy büszke vagyok a lányokra, mert sokszor erőn felül teljesítettek, és mindent megtettek csapatként egymásért! Hosszú felkészülés van mögöttünk, sok újat hozott a nyár. Ki kell emelnem, hogy mindenki rendkívül jól dolgozott, jó irányba haladunk, csak menni kell tovább” – értékelte a hétvégét csapatunk vezetőedzője, Kovalik Gergő.

A közösen eltöltött idő a csapatépítés szempontjából is sokat adott a játékosoknak. A szakmai stáb különböző közösségi programokat szervezett, amelyeknek köszönhetően a lányok a medencén kívül is jobban megismerhették egymást, és tovább erősödött közöttük az összetartás.

A szentesi hétvége tehát az eredményektől függetlenül elérte a célját: csapatunk értékes tapasztalatokat szerzett, sokat fejlődött, és közösségként is előrelépett az idény rajtja előtt.

További bejegyzések