Hajrá Kerület, első a becsület!

Nem történt meglepetés, a Fradi hozta a kötelezőt

Női vízilabdacsapatunk a bajnoki címvédő, Magyar Kupa-győztes és Bajnokok Ligája-döntős FTC-Telekom Waterpolo együttesét fogadta a MOL Női OB I. alapszakaszának ötödik fordulójában. Stieber Mercedes együttese mindent megtett a jóval erősebb kerettel rendelkező vendégek ellen, a Ferencváros azonban érvényesítette a papírformát, és 23–4-es győzelmet aratott a Kalap utcában.

A háromhetes bajnoki szünet után rögtön a mezőny legerősebb csapata várt a lányokra. Az első négy fordulóban a Dunaújvárossal, az Egerrel, az UVSE-vel és a BVSC-vel találkoztunk, így a Ferencváros elleni összecsapással rendkívül nehéz szakasz végére ért csapatunk.

A találkozó első gólját a vendégek szerezték emberelőnyből, Borsos Blanka azonban ötméteresből egyenlített. Az 1–1-es állást követően a Ferencváros fokozatosan ellépett: az első negyed hátralévő részében öt megválaszolatlan találattal 6–1-es előnyt alakított ki. A második játékrészben sem sikerült megállítani a címvédőt, amely hét góllal növelte vezetését, miközben csapatunk ebben a nyolc percben nem talált a kapuba. A nagyszünetben így 13–1-re vezettek a vendégek.

A térfélcsere után két újabb ferencvárosi találatot követően Keresztes Anita akcióból volt eredményes, majd Tóth Frida emberelőnyből szerezte meg harmadik gólunkat. Ez a játékrész alakult a legszorosabban, a negyedet 4–2-re nyerte az FTC, így 17–3-as állásról következett az utolsó nyolc perc. A záró negyedben Szabó Júlia is betalált, a vendégek azonban további hat góllal alakították ki a 23–4-es végeredményt.

A jelentős különbség ellenére vezetőedzőnk a mérkőzést követő értékelésében talált pozitívumokat is csapatunk játékában: vezetőedzőnk kiemelte, hogy a zónavédekezésünk a mérkőzés során többször is jól működött, valamint több remek blokkal is sikerült megállítani a ferencvárosi lövéseket. Ugyanakkor sok könnyű gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, elsősorban lefordulásokból. A lányok ameddig erővel bírták igyekeztek tartani a jóval nagyobb játékerőt képviselő bajnokaspiráns tempóját, a hibáinkat azonban könyörtelenül kihasználta a címvédő.

Számunkra ugyanakkor most következnek azok a mérkőzések, amelyek a bajnoki céljaink szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírnak, az élcsapatok elleni találkozók után közvetlen riválisainkkal szemben kell megmutatnunk, hogy mire vagyunk képesek. Elsőként október 24-én, a KSI ellen vár kiemelten fontos feladat Stieber Mercedes együttesére: a Ferencváros elleni mérkőzés tanulságait így erre a találkozóra kell átmenteni és idegenben kell megszerezni a számunkra kiemelten fontos pontokat.

MOL Női OB I., alapszakasz, 5. forduló

III. kerületi TVE–FTC-Telekom Waterpolo 4–23 (1–6, 0–7, 2–4, 1–6)

TVE-gólszerzők: Borsos Blanka, Keresztes Anita, Tóth Frida, Szabó Júlia

További bejegyzések

Vízilabda utánpótlás körkép: három győzelem a hétvége termése

Eredményes hétvégét zártak utánpótlás pólócsapataink: három hazai győzelem született! A Dunakanyar Waterpolo ellen ifjúsági együttesünk nyert, gyermek- és serdülőcsapatunk viszont vereséget szenvedett. A Budapest-bajnokságban mindkét felnőttcsapatunk sikerrel zárt: felnőtt együttesünk

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a