Hajrá Kerület, első a becsület!

Gólzáporos győzelmekkel zárták a hétvégét korosztályos vízilabdacsapataink

Magabiztos játék és nagyarányú győzelmek jellemezték korosztályos pólócsapataink hétvégéjét. A cikk alján képgaléria!

A hétvégén újabb fordulót rendeztek az utánpótlás bajnokságokban, serdülő és ifi csapatunk a Váci Vízilabda csapattal mérkőzött meg. Mindkét korosztály sikerrel zárta a fordulót, ráadásul egyaránt nagyarányú győzelmet arattak riválisukkal szemben. A győzelmek értékét külön növeli, hogy a serdülő csapat sikeréből nyolc, míg az ifiknél tíz játékos is fel tudott iratkozni a gólszerzők közé.  

Edzői értékelés:

„Magabiztos játékkal mindkét csapat simán nyert és csak gratulálni tudok a szép eredményhez! Kapusaink is kitettek magukért, főleg a serdülő meccsen, Tótpál Domonkos 74%-os védésátlaga kiemelkedő volt. Már csak két forduló van hátra a bajnokságból, előszőr a Budafókát fogadjuk vasárnap, ahol remélhetőleg mindkét csapatunk győzelemmel zárja majd a fordulót. Végül az utolsó fordulóban a legnehezebb ellenféllel, a Szegeddel mérkőzünk meg a csoport elsőségért, a serdülő és ifi korosztályban egyaránt. Bízom benne, hogy sikerül tovább vinni a lendületet és sikeresen lezárni ezt a szezont” – értékelte csapatai eredményeit vezetőedzőnk, Császár György.    

Mérkőzések:

Fiú Országos Serdülő A2 bajnokság

Váci Vízilabda SE – III. kerületi Torna és Vívó Egylet 8 – 27 (0-6, 2-7, 2-6, 4-8)
TVE gólszerzők:
Dugalits Levente 7
Szabó Zétény 6
Molnár Bertalan 4
Kövi Kristóf 3
Gömöri Kristóf 3
Tóth Berényi Simon 2
Kertész Levente
Kertész Zalán

Fiú Országos Ifjúsági A2 bajnokság

Váci Vízilabda SE – III. kerületi Torna és Vívó Egylet 9 – 25 (2-7, 2-7, 2-4, 3-7)
TVE gólszerzők:
Szabó Máté 5
Szabó Zétény 4
Bakonyvári András 3
Czeglédy Bertalan 3
Tajcs Soma 3
Dibáczi Hunor 2
Frank Dániel 2
Kertész Levente
Tóth Berényi Simon
Dugalits Levente

Képgaléria
(Fotók: Szabó Zoltán)

További bejegyzések

A bajnoki ezüstérmes otthonában folytatjuk

Újabb komoly erőpróba vár női vízilabdacsapatunkra: Stieber Mercedes együttese szombaton 16 órától a legutóbbi bajnokság ezüstérmese, a BVSC Manna ABC otthonában ugrik medencébe a MOL Női OB I. alapszakaszának negyedik

Dabason térünk vissza a bajnoki küzdelmekhez

Egy szabad hétvégét követően vasárnap ismét bajnoki mérkőzés vár csapatunkra: a Kerület az NB III. Dél-Keleti csoportjának 8. fordulójában a Meton-FC Dabas SE otthonában lép pályára. A találkozó szeptember 20-án

Az egri siker lendületét vinnénk tovább az UVSE ellen

Nehéz mérkőzés vár női vízilabdacsapatunkra szombaton: Stieber Mercedes együttese 16 órától az UVSE-t fogadja a III. kerületi TVE uszodában. Csapatunk az Egerben aratott bravúros győzelem után önbizalommal készülhet a találkozóra,