Hajrá Kerület, első a becsület!

Nézd vissza az I. Óbuda Youth Cup legjobb pillanatait!

Augusztus utolsó hétvégéjén rendeztük meg az I. Óbuda Youth Cup nemzetközi utánpótlás futball tornát. A rendezvény mérföldkő volt egyesületünk életében, hiszen korábban ilyen volumenű tornának még nem adott otthont a Kerület. A hangulat szenzációs volt, a meccsek pedig kifejezetten izgalmasan alakultak, az érzelmek pedig olykor valóban a tetőfokára hágtak. Mindezt remélhetőleg visszaadja ez a nagyszerű videó. Köszönjük még egyszer a csapatok, a szurkolótáborok és a nézők részvételét, valamint kollégáink áldozatos munkáját!

További bejegyzések

Hosszú Zétény marad a Kerületnél!

Sikerült megállapodnunk a folytatásról, így Hosszú Zétény a következő idényben is kék-fehérben szerepel. A korábbi többszörös utánpótlás-válogatott védő a 2024/2025-ös szezonban érkezett Óbudára, megalkuvást nem tűrő, ugyanakkor elegáns játékával pedig

Pálvölgyi Patrik az NB II-ben folytatja pályafutását

Távozik csapatunktól Pálvölgyi Patrik, aki az NB II-es Kecskemét színeiben folytatja pályafutását, miután a Bács-Kiskun vármegyei klub kivásárolta élő szerződéséből. A szurkolók és a csapattársak által egyaránt csak „Pávaként” becézett