Hajrá Kerület, első a becsület!

Újabb kőkemény erőpróba vár Lukács Dénes csapatára

A hétvégén a 12. fordulóval folytatódik a MOL női ob I-es bajnokság alapszakasza, Lukács Dénes együttesére újabb kemény csata vár, a lányok Dunaújvárosba utaznak. A DFVE nagyarányú győzelemmel zárta a hétközi fordulót, míg csapatunk vereséggel tért haza a Szőnyi útról. A két együttes más célokért küzd a bajnokságban, ám ennek ellenére az ősszel kifejezetten élvezetes, izgalmas és szorosnak mondható csatát vívtak egymással a felek.

Október vége felé találkozott egymással a két csapat, a papírforma alapján a Kalap utcai összecsapást is a DFVE várhatta esélyesként. A mérkőzést nagy lendülettel kezdték az újvárosiak és egy ideig úgy tűnt, hogy “átrohannak” csapatunkon. Az eredményjelzőn volt 6-1, majd 8-3 is a vendégek javára, ám Gyöngyössy Anikóék a találkozó közepén új erőre kaptak és egy hihetetlenül izgalmas csata kerekedett a meccsből. Lukács Dénes együttese feljött egy gólra a harmadik negyed végén, ám a vékony keret okozta fáradtság az utolsó játékrészben végül megmutatkozott és az Újváros behúzta a találkozót. Ha csapatunk hasonló mérkőzést tudna játszani szombaton a házigazdával, az egyrészt nagyon komoly fegyvertény lenne, másrészt tökéletes felkészülést adna a 13. fordulóban esedékes Szentes elleni rangadóra.

Lukács Dénes dolga ugyanakkor nem könnyű, hiszen túl azon, hogy a DFVE kerete bombaerős, Maxim Kordonskij csapata a téli szünet óta több mérkőzést játszhatott mint a mieink, hamarabb bekerült a versenyszezon adta ritmusba. A DFVE a nemzetközi porondon is érdekelt még, legutóbb éppen a BL negyedik fordulójában a címvédő spanyol sztáralakulat, a Sabadel otthonában vendégszerepelt, majd ezt követően jött a KSI elleni bajnoki. Ami csapatunkat illeti, a kettős terhelés már nem okoz nehézséget a csapat számára, ami most kifejezetten jól is jön, hiszen Lukács Dénes nem számolhat a legerősebb csapatával, a vékony keretet sérülések sújtják, így messze nem a legoptimálisabb helyzetből várhatjuk az újvárosi vendégjátékot.

A DFVE az előző fordulóban a KSI ellen nyert könnyedén, Lukács Dénes csapata pedig a BVSC otthonában szenvedett vereséget. Ha csak pusztán a papírformát vesszük alapul, akkor nem valószínű, hogy Dunaújvárosban sikerül majd kiköszörülni a csorbát, ám ez nem is lehet jogos elvárás. Az biztos, hogy csapatunk ezúttal sem feltett kezekkel áll majd ki a házigazda ellen és a legjobbját fogja nyújtani, ám számunkra a jövő szerdai mérkőzés az, ami kulcsfontosságú, arra kell felkészülésként felhasználni a szombati bajnokit.

MOL Női ob I. – alapszakasz, 12. forduló
DFVE –  III. kerületi TVE
02.01. szombat, 17:00
Helyszín: Fabó Éva Sportuszoda

További bejegyzések