Hajrá Kerület, első a becsület!

Újabb létfontosságú mérkőzés vár Lukács Dénes csapatára

A hétvégén folytatódik a MOL női ob I. bajnoki sorozata. Csapatunk azt a KSI-t fogadja, amely újonc létére nagyszerűen szerepel a pontvadászatban, többek között ellenünk is szépen helyt állt, olyannyira, hogy értékes pontokat tudott szerezni a párharc őszi felvonása során. Szombaton több szempontból is fontos mérkőzést játszunk a KSI ellen, hiszen egyrészt a visszavágás vágya is hajthatja a lányokat, másrészt ezúttal nem engedheti meg magának a csapat, hogy pontokat veszítsen.

Az őszi idény 8. fordulójában rendezett mérkőzés nem akármilyen izgalmakat hozott, kiélezett, fordulatos és izgalmas meccset játszott a két együttes. Az első negyed után még Lukács Dénes csapata vezetett, ám ezt követően a KSI átvette a vezetést, ám igazából folyamatosan cserélődött az előnyben lévő gárda személye, hol a Kerület, hogy a KSI vezetett. Ez így ment egészen a negyedik játékrész végéig, ahol bár volt esélyünk a győzelem megszerzésére a rendes játékidőn belül, ám végül ez nem sikerült, így jöhetett a szétlövés. A büntetők ugye mindig ki-ki csaták, megjósolhatatlan a végkimenetele, ezúttal sem volt ez másként. A KSI-nek jobban ment ez a műfaj ezúttal, így nagy meglepetésre megnyerte a találkozót és pontokkal távozott a Kalap utcából.

Szombaton a visszavágás reményében ugrik majd medencébe Lukács Dénes csapata, a bajnoki pontokat itthon kell tartani mindenáron. A papírforma Kerület sikert ígér, ám ez a bizonyos papírforma azért már borult a bajnokság során többször. Jó hír számunkra, hogy Egerben már visszatért és játékpercet kapott Ráski Lilla is. Rutinos játékosunk több mint két hónapot volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, ám szerdán már fontos játékperceket tudott vállalni az Eger elleni mérkőzésen. Lilla a rutinjával, a tapasztalatával és gólerős játékával természetesen hatalmas erősítés, jóllehet azért a meccsterhelést még szoknia kell természetesen. Mindezek ellenére a szombati mérkőzés esélyese a Kerület, a bajnoki 6. hely bebiztosításának érdekében pedig hozni kell a meccset, ahogy majd az alapszakasz zárófordulójában a Tatabánya elleni bajnokit is.

MOL női ob I., alapszakasz 17. forduló
III. kerületi TVE – KSI SE
Időpont: 03.01. / 18:00
Helyszín: TVE uszoda

További bejegyzések

Kiváló tavaszi rajtot produkáltak utánpótlás csapataink

A hétvégén labdarúgó utánpótlás csapataink számára is elrajtolt a tavaszi szezon. Ennél nagyszerűbb kezdésben nem is reménykedhettünk, hiszen minden nagypályás csapatunk győzelemmel kezdte a bajnokság tavaszi felvonását. BLSZ IV. OSZTÁLY