Hajrá Kerület, első a becsület!

Erősítés a bal oldalra: Lencsés Balázs a Kerület játékosa!

Örömmel jelentjük be, hogy Lencsés Balázs a Kerületnél folytatja pályafutását. A 27 éves, posztját tekintve bal belső védő komoly erősítést jelent csapatunk számára, hiszen rutinos játékosnak számít, NB II-es tapasztalattal is a háta mögött.

Lencsés a Videoton utánpótlásában nevelkedett, legutóbb az NB III Észak-Keleti csoportjában szereplő Eger SE együttesében játszott. Korábban a Dorog csapatát is erősítette az NB II-ben, így a magasabb osztály sem ismeretlen számára. Mint mondja, régóta szerette volna magára ölteni a Kerület mezét, de eddig mindig közbejött valami. Ez idáig.

„Harmadik éve kerülgetjük egymást a Kerülettel, de valami mindig közbejött, és nem sikerült tető alá hozni a megállapodást. Már évekkel ezelőtt szerettem volna csatlakozni a csapathoz, ez most végre idén sikerült. Videoton-nevelés vagyok, ezért többször játszottam ellenfélként a Kerület ellen. Mindig szimpatikus, profi csapatnak tartottam a klubot, örülök, hogy immáron én is a Kerület játékosa lehetek.”

A védő a nyári felkészülés kezdetétől együtt dolgozik Harmati Tamás együttesével, és már az edzőmeccseken is pályára lépett, így első benyomásait is megosztotta.

„A stábból többekkel is dolgoztam már együtt a fehérvári időszakomban, így az erőnléti edzővel, Tóth Zsolttal, és a kapusedzőnkkel, Horváth Tomival is, aki akkor még a Videoton kapusa volt. A benyomásaim nagyon jók, élvezem az itt töltött időt. A körülmények kiválóak, minden adott ahhoz, hogy egy jó szezont zárjunk.”

A beilleszkedés is gördülékenyen megy, hiszen Balázs sok játékost már ismer ellenfélként, ráadásul egy régi ismerős is segíti a beilleszkedésben.

„Szerencsére a beilleszkedéssel sosem volt problémám egyik csapatnál sem, mindig gyorsan ment. Most ráadásul itt van Cseszó, akivel egy helyen nőttünk fel, együtt nevelkedtünk, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Ő sokat segített az első napokban.”

Új igazolásunk motiváltan várja a bajnoki rajtot, és egyértelmű céljai vannak a csapattal.

„Végre egy olyan csapatba kerültem, amellyel akár komolyabb célokért is lehet küzdeni. Szeretnék érmekért harcolni az NB III-ban – minél fényesebb az az érem, annál jobb!”

Lencsés Balázs a nyári átigazolási időszak második új igazolása csapatunknál, és a tervek szerint további érkezők is várhatók a következő hetekben. Ahogy ígértük, a keret alakulásáról folyamatosan beszámolunk – érdemes lesz követni közösségi csatornáinkat!

Isten hozott a Kerületnél Balázs!

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is