Hajrá Kerület, első a becsület!

A Fradi hozta azt, amit nekünk szombaton kell

Szerdán, a hetedik fordulóból előrehozott bajnoki találkozóján a Ferencváros vendégeként ugrott medencébe Lukács Dénes együttese. Három hét alatt immáron a harmadik Fradi elleni mérkőzését játszotta együttesünk, a “műsorváltozásra” pedig azért volt szükség, mert jövő héten éppen a Trieste vendégei lesznek Gyöngyössy Anikóék, az Eurokupa negyeddöntős párharc első találkozóján. A Fradi elleni összecsapást egy erőfelmérőnek, egy éles tesztnek használták a lányok a szombati – kiemelten fontos – szegedi bajnoki és a jövő heti EK összecsapás előtt.

A Magyar Kupa párharc után immáron harmadik alkalommal játszott egymással a két gárda, és a Fradi ezúttal is hozta a számára kötelezőnek tartott győzelmet. A zöld-fehérek lendületesen kezdtek, a 3-1-re nyert első negyedet követően a második félidőre 9-3-as előnnyel fordulhattak rá. Ekkor kiegyenlítődött a játék a két gárda között, a Fradi oldalán kimaradtak büntetők, mi pedig pontosabbak, lendületesebbek lettünk. Török Dorináék 5 gólra csökkentették hátrányukat, ám a befejező játékrészt a 4-4-es harmadik negyed után 5-1-re hozta a hazai csapat és ezzel hatodik bajnoki sikerét aratta. A Fradi 18-8 arányban nyert és készülhet a BL-rangadóra, illetve az UVSE elleni derbire, ahol két veretlen és egyaránt bajnokaspiráns együttes csap majd össze egymással az ob I-ben.

Ami pedig Lukács Dénes együttesét illeti, szombaton fontos bajnoki vár rá Szegeden, azt a találkozót hozni kell a céljaink elérése érdekében, majd jövő héten folytatódik az európai kupakaland Triesztben.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 7. forduló (előrehozott mérkőzés), 2024.11.06., szerda 20:30
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – III.Kerületi Torna és Vívó Egylet 18-8 (3-1, 6-2, 4-4, 5-1)
TVE gólszerzők:
Török Dorina 3
Tóth Zsófia 2
Kiss Patrícia
Rajna Enikő
Hajdú Róza

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt