Hajrá Kerület, első a becsület!

A Győr ellen köszörülte ki a csorbát Lukács Dénes csapata

Hosszú idő után végre ismét saját közönsége előtt játszhatott Lukács Dénes csapata. A győzelem nem maradt el, így tökéletesre sikeredett a szombat este.

Szombaton a MOL női vízilabda OB I. 11. fordulójában a Győr együttesét fogadták Gyöngyössy Anikóék. A találkozó kiemelten fontos volt csapatunk számára, több szempontból is: egyrészt hosszú idő után először játszott hazai közönség előtt Lukács Dénes csapata, másrészt ez a mostani valóban fontos összecsapás volt a bajnoki rájátszás szempontjából.

Lukács Dénes ezúttal sem számíthatott a sérült Illés Henriettára, viszont Rajna Enikő keze szombatra már teljesen rendben volt, így legalább az a 12 játékos, amely vezetőedzőnk rendelkezésére áll, egészségesen várhatta az összecsapást. A mérkőzés első negyedét 3-0-val zárta csapatunk, nem kis örömöt szerezve ezzel a hazai szurkolótábornak, amely ezúttal is szép számmal képviseltette magát. A gólokból kettő büntetőből született, a harmadikat viszont olimpiai bronzérmes csapatkapitányunk, Gyöngyössy Anikó vágta be távolról a támadóidő lejárta előtti utolsó pillanatában.

Amennyire simán indult a találkozó, annyira kiegyensúlyozottá vált a folytatásban. A Győr – amelynek kispadján először ült a hétközi edzőváltást követően Hargitai Attila – összekapta magát és a maradék három negyedben egyenrangú ellenfele tudott lenni csapatunknak. Persze ehhez az is kellett, hogy Lukács Dénes csapata kihagyja a helyzeteit, illetve egy-két labdaeladás is benne volt a játékban, de összességében egy küzdelmes, pörgős, kiegyenlített összecsapás kerekedett ki a mérkőzésből. A győriek erejét és küzdőszellemét jól mutatja, hogy 8-4-ről ki tudtak egyenlíteni 8-8-ra, ám ezt követően megrázta magát csapatunk, Brezovszki Gerda, Török Dorina és Gyöngyössy Anikó is betaláltak, így végül 11-8-as Kerület győzelemnek örülhetett a TVE uszoda közönsége.

III. Kerületi TVE–UNI Győr 11–8 (3–0, 1–1, 4–4, 3–3)
TVE gólszerzők:
Brezovszki Gerda 3
Gyöngyössy Anikó 2
Hajdú Róza 2
Rajna Enikő
Ráski Lilla
Török Dorina
Huszti Dóra

A főszereplők így értékelték a szombati összecsapást:

https://www.facebook.com/tve1887.hu/posts/pfbid02CPpPq9BTCYC7yUs5rbsMpDBJ7d8Fx5ZVQLiAH7GZBgG8XvFGvVzxB7UbQgqxBfDBl

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt