Hajrá Kerület, első a becsület!

Harmati Tamás: „A mérkőzést eldöntő pillanatokból nem jól jöttünk ki, pontatlanok voltunk, sokat hibáztunk, ma nem érdemeltünk pontot”

Nem sikerült a pontszerzés a Gyirmót ellen szombaton. Egy rövid összefoglalót követően vezetőedzőnk, Harmati Tamás mondta el a véleményét a szezonnyitó találkozóról.

Vereséggel kezdte a tavaszi idényt csapatunk, miután a 18. fordulóban Gyirmóton 2-1 arányban kikapott a házigazdák együttesétől. A mérkőzés furcsán alakult, az első félidőt uralta csapatunk, míg a második játékrész során már több hiba is becsúszott elől és hátul is, a Gyirmót pedig ki tudta használni ezeket a hibákat. Csapatunk tartását jól mutatja, hogy hátrányból ezúttal is hamar fel tudott állni, igaz a győzelemhez ezen a napon ez végül kevésnek bizonyult.

Nagy várakozás előzte meg a Gyirmót II. elleni szezonnyitó összecsapásunkat, ezt jól mutatja, hogy népes és lelkes tábor buzdította csapatunkat a vendégszektorban. Az első félidőben volt is minek tapsolni, a bal oldalon Vankó Imre, míg a jobb szélről Hegyi Péter beadásai jelentettek veszélyt. Az első komolyabb helyzet a 19. percben alakult ki csapatunk előtt. Vankó tekerte be a labdát egy szabadrúgás során, a 16-oson belül Papp Máté érkezett, fejese után a labda kevéssel kerülte el a kaput. Két perccel később Zámbó Márton veszélyeztetett, Barczi passzát követően azonban nem tudta elrúgni a labdát Kecskés kapus mellett, ez a helyzet is kimaradt. Az első hazai lehetőségre 25 percet kellett várni, de Bagó távoli lövése nem hozta zavarba Hajagos Tamást.

Az első félidőben a hazaiak alig-alig jutottak el a kapunkig. A 30. percben Vankó újabb jó passzal vétette észre magát, ezúttal Szalka Dominikot ugratta ki, Kecskés azonban résen volt ismét. A legnagyobb helyzetünk a 35. percben született, egy szép összjátékot követően megint Szalka került helyzetbe az ellenfél tizenhatosán belül, éles szögből leadott veszélyes lövését Kecskés csak kiütni tudta. Az első félidő utolsó pillanataiban még Papp Máté lövése ugrasztotta talpra a lelkes kék-fehér tábort, jó 20 méterről leadott bombája után a labda kevéssel ment el a hosszú felső mellett. Összességében az első félidő maximálisan a Kerületé volt, ám a második játékrészben ezt a dominanciát már nem lehetett látni.

A hazaiak változtattak a második játékrészre, Csöngei helyére beállt Kicsun, aki a pályára lépése után két perccel meg is szerezte a vezetést. Nyugodtan kijelenthető, hogy a semmiből jött a Gyirmót gólja, amely egy kontra végén született. Harmati Tamás csapatának a tartását jól mutatja, hogy két perc elteltével megszületett az egyenlítő találat: Hegyi Péter tört a szélről befele, majd a 16-os sarkáról ballal lövésre szánta rá magát, a labda pedig védhetetlenül vágódott a hosszú felsőbe! Az egyenlítést követően támadásban maradt csapatunk, Barczinak volt egy szenzációs elfutása a szélen, majd a beadás is jól sikerült, ám a középen érkező Szalka elől, ha újheggyel is, de menteni tudott a hazai védő. A 63. percben aztán jött a hidegzuhany, a hazaiak megszerezték a vezetést, Ominger használta ki a védelem megingását. A hazaiak vérszemet kaptak, fokozták a nyomást csapatunkon, igaz komoly helyzetig nem jutottak. Harmati Tamás cserékkel próbált változást elérni, ám ezúttal ez sem segített, a Gyirmót végül 2-1 arányban megnyerte a találkozót és otthon tartotta mindhárom pontot.

A találkozót követően vezetőedzőnk, Harmati Tamást többek között az egyéni hibákra és a pontatlanságra hívta fel a figyelmet.

„Csalódottak vagyunk a saját teljesítményünk és a vereség miatt. Az első félidőben úgy éreztem, hogy mi uraltuk a játékot, de igazán konkrét, nagy helyzetig nem tudtunk eljutni. A második félidő szinte lemásolta az őszi mérkőzést: az ellenfél egy kontrából megszerezte a vezetést és mi elkezdtünk futni az eredmény után. Az mindenképpen pozitívum, hogy gyorsan tudtunk egyenlíteni.  A mérkőzést eldöntő pillanatokból ugyanakkor nem jól jöttünk ki. Igaz ez a védekezésünkre és a támadójátékunkra is, hiszen hátul volt olyan egyéni hiba, amely utólag most már tudjuk, hogy eldöntötte a mérkőzést, de elöl is megvoltak azok a pontatlanságok, vagy a nagy helyzetekben a hibázások, amelyek miatt ma nem érdemeltünk pontot” – értékelte a Gyirmót elleni mérkőzést vezetőedzőnk.

A következő fordulóban csapatunk a Komárom ellen lép majd pályára, ráadásul a féléves „albérleti” időszak után először játszhatunk majd saját közönségünk előtt a felújított centerpályán. A lehetőség tehát adott a javításra és biztosak lehetünk abban, hogy a csapat mindent meg is fog tenni annak érdekében, hogy a hazatérés tökéletesre sikerüljön.

NB III. Észak-Nyugati-Csoport 18. forduló
Gyirmót FC Győr II. – III. kerületi TVE 2-1
Kicsun J. (48′), Ominger B. (63′) ill., Hegyi P. (49′)

További bejegyzések