Hajrá Kerület, első a becsület!

Gyirmót FC Győr II. – III. kerületi TVE – élő, online tudósítás

A tavaszi szezon első játéknapján a Gyirmót FC Győr II. otthonába látogat csapatunk. A helyszínről jelentkezünk, online tudósítással.

Hosszú várakozást követően a mai napon végre kezdetét veszi a labdarúgó NB III. tavaszi idénye! A 18. fordulóban Harmati Tamás együttese a Gyirmót II. otthonába látogat, míg közvetlen vetélytársaink közül a listavezető Tatabánya a Budaörs együttesét fogadja, a tabellán második helyen álló Veszprém az ETO Akadémiát, a tőlünk egy ponttal lemaradva a fordulót a 4. helyről váró Bicske, pedig a Puskás Akadémia FC II. látja vendégül.

Köszöntjük olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a találkozó. Addig is a kezdőcsapatok már ismertek, illetve lejjebb görgetve a két csapatról szedtünk össze némi információt.

Vége a találkozónak, Iványi lefújta a meccset. A Gyirmót 2-1-re nyert, nem sikerült győzelemmel indítanunk a tavaszi idényt. Furcsa meccs, furcsa bírói ítéletekkel. Az első játékrész a miénk volt egyértelműen, a másodikra viszont a hazaiak felerősödtek. Szurkolóinknak köszönjük, hogy a helyszínen szurkoltak csapatunknak, jövő héten hazai pályán a Komárom ellen javíthatunk. Hajrá Kerület!

90. +3. perc
Kevéssel ment mellé a labda, marad a 2-1.

90. +3. perc
Szabadrúgáshoz jutottunk, a 16-os sarkáról, Hegyi állt a labda mögé.

90. +2. perc
Kettős csere a hazaiaknál, miközben a túloldalon Barczit könyökölték le, de ezért sem járt szabadrúgás. Reizer és Süveges állnak be, a gólszerző Ominger és Kiss számára véget ért a találkozó.

90. perc
4 percet hosszabbít a játékvezető.

89. perc
Bedobással jövünk a saját térfelünkről.

87. perc
Bedobás után Bartos az ötösről lőtt kapura, a kapus azonban bele tudott kapni, így szöglet. Hatalmas lehetőség volt!

85. perc
Erdei Gábor kapott sárga lapot.

82. perc
Újra Kamarást vágták fel, de most az ellenfél 16-osának sarkánál, még hangja is volt. A játékvezető kirúgást ítélt, a partjelző nem segített neki finoman szólva sem…

81. perc
A játékvezető hazai szabadrúgást ítélt, miután Kamarást taglózták le a középpályán.

79. perc
Harmati Tamás megint változtat: kettős csere, Kapronczai áll be és Bartos Julián. Szalka Dominik jön le és Vankó Imre sem folytatja.

78. perc
Mezőnyben zajlik a játék, helyzeteket nem tudunk azonban kidolgozni.

75. perc
Elnézést a honlapon tapasztalt hibáért, dolgozunk a hiba elhárításán. A mérkőzés a 75. percnél jár, továbbra is 2-1-es hazai vezetés.

71. perc
Nem tudjuk megtartani a labdát. Harmati Tamás újabbat cserél: a korábban csereként beálló Kaszás Gábor helyére Kamarás György állt be.

66. perc
Újabb hazai helyet. A Gyirmót most látszólag vérszemet kapott, próbálja irányítani a játékod, diktálni a tempót. A labda most többet van a mi térfelünkön, nagy a nyomás Hajagos kapuján.

63. perc – GÓL! 2-1
A hazaiak újra megszerezték a vezetést: Papp rúgott luftot, Ominger pedig kihasználta a lehetőséget és előnyhöz juttatta csapatát.

62. perc
Hazai szabadrúgás, Szalka volt szabálytalan az ellenfél térfelén.

59. perc
A szöglet jól kanyarodott be, Erdei fejelt fölé.

58. perc
Barczi húzta meg a szélen szenzációsan, jól is adott be, Szalka elől mentettek a védők. Szöglettel jövünk!

56. perc
Egy percig állt a játék, Kulcsárt kellett ápolni. Rutinos védőnk szerencsére tudja folytatni. Közben cserél Harmati Tamás: Zámbó Márton helyett Kaszás Gábor áll be és lejött Kulcsár is, őt Buda Péter váltotta.

54. perc
Forrnak az indulatok a vendég lelátón, a játékvezető legutóbbi ítéletei borzolják a kedélyeket…

52. perc
Zámbó kapott sárga lapot. A 16-oson belül lökték, fiatal játékosunk elesett, a játékvezető műesés miatt büntette támadónkat.

49. perc – GÓÓÓL!
Hegyi mekkora gólt lőtt! A bal oldalról befele tört, majd 17-ről kilőtte a hosszú felsőt! 1-1!

48. perc – GÓL!
Vezet a Gyirmót. A frissen beállt Kicsun szerzett vezetést a hazaiaknak egy ellentámadásból.

46. perc
Kezdődik a második félidő!
Csöngei (11) helyett Kicsun állt be 77-es számmal, Harmati Tamás nem változtatott.

45+1. perc
Vége az első félidőnek, 0-0-ról folytatódik majd a mérkőzés.

45. perc
Papp Máté lőtt vagy 20 méterről kapura! A labda gyönyörűen ment a jobb felső felé, ám végül elkanyarodott. Hatalmas gól lehetett volna…

44. perc
Sokadig szögletünket lőhetjük, Vankó Imi áll a labda mögé.

43. perc
Zámbó újra veszélyesen ugrott ki, ám a földre került egy gyirmóti védővel együtt. Ismét kifelé jár a szabadrúgás…

42. perc
Ha 5 centivel hosszabb lenne Zámbó Marci lába! Egy beívelt passzt csak centik híján nem ért el.

39. perc
Hegyi ültette be a hintába a hazaiak egyik védőjét, kötényt adott, ám a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást. Volt kontakt, de a szabadrúgás nem volt indokolt.

37. perc
Az első hazai szöglet, Bagó végzi el. Nem jelentett veszélyt, Papp Máté tisztázott határozottan, fejjel. A hazaiak visszalőtt labdája messze elkerülte a kaput.

35. perc
Az eddigi legnagyobb helyzetünk! Egy szép akciót követően Szalka Dominik lőtt kapura éles szögből a vendég 16-oson belül, Kecskés csak kiütni tudta a labdát.

33. perc
Hajagos élt együtt nagyszerűen a játékkal! Kellet, hogy kifusson a kapujából egy hazai szöktetés során, ráadásul jól játszotta meg Pálvölgyit!

32. perc
Újabb szögletet rúghatunk a bal oldalról.

30. perc
Vankó ugratta ki Szalkát, nagyszerű megoldás volt, Kecskés azonban résen volt és begyűjtötte a labdát. Folyamatosan a hazaiak térfelén zajlik a játék, nyomást gyakorlunk a Gyirmótra, de egyelőre helyzetekig jutunk csak, jól jönne egy gól!

28. perc
Barcziba rúgta bele hátulról, mégis a Gyirmót jöhet szabadrúgással.

25. perc
Az első hazai kapura lövés: 27-essel Bagó lőtte rá, 18 méterről Hajagost nem lehet becsapni egy középre tartó lövéssel!

23. perc
Cseszneki volt erőszakos a középpályán, a játékvezető szerint azonban inkább szabálytalan. Ez mondjuk vitatható…

21. perc
Zámbó előtt adódott lehetőség, Barczi passzából veszélyeztetett az ellenfél 16-osán belül, de ezúttal is védett Kecskés kapus.

20. perc
A hangulatra nem lehet panasz, az óbudai szurkolók énekelnek, bíztatják a csapatot, a hazai szurkolótábor egyelőre elég csöndes.

19. perc
Vankó adott be 20 méterről egy szabadrúgást követően, veszélyesen csapódott a labda, Papp Máté csúsztatott bele, a kapus csak belekapni tudott. Helyzet volt! Szöglettel jöhetünk!

17. perc
Barczi lőtt kapura 20 méterről, a labda azonban mellé ment, Kecskésnek nem kellett beleavatkoznia.

15. perc
Cseszneki hátul is hasznos, egy ellentámadást akadályozott meg gyorsaságával! Szép és fontos szerelés volt Cseszitől!

14. perc
Cseszneki beívelését fejelték ki a hazai védők, szöglettel jöhetünk.

13. perc
Vankóval szemben szabálytalankodtak a hazaiak, a Gyirmót 16-osának sarkáról végezhetünk el szabadrúgást.

11. perc
Hazai szöglet. A partjelző vagy két méterrel maradt le az akciótól, a lest így nehéz észrevenni…

10. perc
Próbálunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, a játék a Gyirmót térfelén zajlik. Vankó próbálta meg kiugratni Zámbót, hosszú volt a passz.

9. perc
szöglettel jöhetünk, Vankó beadásába léptek bele.

7. perc
Szabadrúgással jöhetünk a saját térfelünkről, Csesznekinek rúgtak oda, ápolás nélkül folytatódhat a játék.

5. perc
első hazai lehetőség, először érte el a Gyirmót a 16-osunkat. Hajagosnak nem volt dolga, Erdei Gábor szabadított fel.

3. perc
szabadrúgást kaptunk az ellenfél térfelén, ám Vankó beívelés elhagyta a játékteret anélkül, hogy óbudai játékos hozzá ért volna a labdához.

2. perc
egy hazaadás kis híján meglepte a hazaiak kapusát, Kecskést.

1.perc
Iványi Gábor ebben a pillanatban útjára engedte a találkozót!

Gyirmót FC Győr II. – kezdőcsapat:
Kecskés B. – Rozs R., Kiss B., Csöngei B., Farkas B., Lázár P., Bagó B., Tóth D. (c), Halácsi F., Ominger B., Major M.
Cserejátékosok: Gruttó B. (k), Reizer B., Szűcs P., Barta T., Gönye M., Kicsun J., Szabó K., Süveges A., Horváth M.

III. kerületi TVE – kezdőcsapat:
Hajagos T. – Kulcsár D., Erdei G., Papp M., Cseszneki R., Pálvölgyi P., Hegyi P., Barczi D. (c), Zámbó M., Szalka D., Vankó I.
Cserejátékosok: Tímár B., Bartos J., Marques-Airosa P., Takács K., Kapronczai G., Kaszás G., Buda P., Török L., Kamarás Gy., Hibjan Acuna J.

Játékvezető: Iványi Gábor
Asszisztensek: Keszthelyi Tamás, Aczél Péter

Legutóbbi mérkőzés:
2023.08.09. – III. kerületi TVE – Gyirmót FC Győr II 2-2 (0-0)
Gólok: Ominger (51′), Kicsun (54′), ill. Pap M. (70′), Bartos J. (74′)

III. ker. TVE: Hajagos Tamás, Borbély Bence, Papp Máté, Cseszneki Richard, Erdei Gábor, Vankó Imre, Török László, Lapu Andor, Hutás Benedek, Barczi Dávid, Kulcsár Dávid 
Cserék: Tímár Bálint, Kaszás Gábor, Partos Júlián, Kósa Marcel, Zámbó Márton, Hibjan Acuna José, Marques-Airosa Patrik, Buda Péter, Behovics Máté

Gyirmót FC Győr II: Kecskés Barnabás, Kicsun Jevhenyij, Jóva Bálint, Farkas Bence, Peisser Soma, Bagó Bálint, Tóth Dániel, Gönye Máté, Erdei Milan, Ominger Bence, Somogyi Ábel
Cserék: Kocsis Hunor, Német Noel, Rozs Renátó, Szabó Krisztián, Csöngei Balázs, Reizer Bence, Barta Tamás, Süveges Attila, Kovács Péter, Szűcs Patrik

Egymás elleni statisztika:
A mértékadó magyarfutball.hu oldal adatbankja szerint a két nyolcadik alkalommal találkozik egymással az NB III-as bajnokságban, a korábbi hét összecsapásból három Kerület győzelemmel zárult, kettőt a Gyirmót nyert, míg a maradék kettő döntetlennel zárult.

A főszereplőkről:

Csapatunk a bajnokság harmadik helyről várhatja a találkozót 34 ponttal, 5 egységgel lemaradva a listavezető Tatabányától, míg a második Veszprém három pontra van. A Kerület eddigi 17 mérkőzéséből 10-et megnyert, 3 mérkőzésen szenvedett vereséget, míg négy találkozót döntetlennel zárt. Harmati Tamás együttese a legkevesebb gólt kapta és a harmadik legtöbbet szerezte az eddig lejátszott fordulók során, idegenben pedig igazán remek statisztikával rendelkezik, hiszen 8 mérkőzéséből 6-ot megnyert és csak 1-et vesztett el, míg a maradékon döntetlent ért el.

A házigazda Gyirmót a hatodik helyről várhatja a szombat délutáni bajnokit, 17 forduló alatt 25 pontot gyűjtött, hét mérkőzést nyert, hatot elvesztett, négyet pedig döntetlennel zárt. Vendéglátónknak negatív a gólkülönbsége, 36 rúgott gól mellett 41-et kapott az eddigi fordulók során. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezek közül a nagyját az idegenbeli találkozókon hozta össze a csapat – például Sopronban vagy Veszprémben – míg a hazai eredménysora igazán imponáló, hiszen a szezon során eddig saját közönsége előtt a Gyirmót még nem szenvedett vereséget: 5 győzelem és 1 döntetlen a mérlege hat találkozón, 22-12-es gólaránnyal.

További bejegyzések