Hajrá Kerület, első a becsület!

“A legfontosabb, hogy megmutassuk, hogy mi a valódi különbség a két csapat között”

A női vízilabda Benu Magyar Kupa negyeddöntőjének második mérkőzésén ugrik ma este medencébe csapatunk a népligeti FTC uszodában. A találkozó előtt fiatal játékosunkkal, Blága Mírával beszélgettünk.

Az első találkozót, mint ismeretes a zöld-fehérek nyerték és bár azzal mindenki tisztában volt, hogy Matajsz Márk együttese toronymagas favoritként érkezett Óbudára, a 28 kapott gólt igencsak soknak találta vezetőedzőnk, Lukács Dénes. A szakember szerint sok pozitívumot nem igazán lehetett találni a szerdai találkozóban, hacsak annyit nem, hogy a végén lefújták. A találkozó utáni sajtótájékoztatón vezetőedzőnk mellett fiatal játékosunk, Blága Míra is részt vett és nyugodtan kijelenthetjük, hogy nyilatkozatával elvitte a showt. Míra pályafutása legnagyobb élményeként beszélt a mérkőzésről, amelyen világklasszisok egész sorával mérhette össze tudását. Egy nap elteltével is még tartott nála az eufória, de a mérkőzést felvezető interjúban azért már arról is beszélt, hogy a visszavágón lehetőleg más arcát szeretné mutatni a csapat, hiszen tudják, a kapott gólok száma nem tükrözi hűen a két csapat közti valós különbséget.

“Amit a legfontosabbnak érzünk az az, hogy megmutassuk, hogy mi a valódi különbség a két csapat között. A Ferencváros erősebb csapat, ez tény, de úgy érezzük, hogy a szerdai meccsnek a végeredménye nem mutatja az igazi valóságot a két csapat között” – hangsúlyozta a 17. születésnapját majd csak februárban ünneplő Blága Míra.

A Fradi a nyáron rengeteget erősödött, klasszis játékosok egész sora érkezett a szezont egy teljesen új edzői stábbal kezdő zöld-fehérekhez. A csapat látszólag gyorsan össze tudott érni, legalábbis az eddig megnyert találkozók száma és a támadójáték gördülékenysége azt mutatja. Azonban arra Gurisatti Gréta hívta fel a figyelmet, hogy egy gárda összeszokottságát és erejét sokkal inkább mutatja a magabiztos és szinte hibátlan védekezés, sem mint a meggyőző támadás. Ezzel kapcsolatban Matajsz Márk az első mérkőzés után azt mondta, hogy a csapat védőjátékával nem volt maradéktalanul elégedett, ugyanis olimpiai bronzérmes centerünkkel, Gyöngyössy Anikóval meggyűlt a bajuk a Fradi védőinek. Erre alapozhat majd Lukács Dénes, hogy a péntek esti összecsapáson újra nehézséget fog okozni a hazai bekkeknek Maci semlegesítése. Ugyanakkor a támadójátékunknak és a védekezésünknek is hatékonyabbnak kell lennie, az eddig gólgazdag idényt maga mögött tudó Ráski Lilla – a BVSC ellen öt gólig meg sem állt -, Török Dorina, Rajna Enikő triónak ki kell használnia majd minden adódó lehetőséget a gólszerzésre, védekezésben pedig az egész csapatnak extrát kell nyújtania, a szorosabb eredmény reményében. A feladat nem lesz egyszerű, de ez a csapat már számtalanszor bizonyította, hogy nem ijed meg a hasonlóan nehéz összecsapásoktól.

A Ferencvárosi TC – III. kerületi TVE Magyar Kupa negyeddöntő 2. mérkőzését péntek este 20:30-as kezdéssel a népligeti FTC uszodában rendezik. A találkozót felvezető beszélgetést fiatal játékosunkkal, Blága Mírával klubunk Facebook oldalán lehet megtekinteni.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt