Pár hete adtunk arról hírt, hogy Elek Bence játékára sérülés miatt nem számíthat az edzői stáb. Akkor úgy gondoltuk, hogy egy rövidebb, egy-két meccses, maximum pár hetes kihagyásról lesz szó a nyáron visszatért csatár esetében, ám Elek Bence sérülése egy egészen szürreális csavart írt le. Rutinos csatárunk, aki remekül kezdte a szezont újbóli Kerületes-időszakában, egy ártalmatlan Achilles-sérülés miatt került partvonalon kívülre, amelyet injekciós kezeléssel szeretett volna orvosoltatni. És innentől következett egy olyan kálvária, amelyre játékosunk még rémálmaiban sem gondolt volna. A háromhetes kórházi bentlétet követően az immáron odahaza gyógyuló csatárunkkal telefonon beszéltünk.
Hogy vagy, Bence, mi a helyzet veled? Megosztanád a szurkolókkal, hogy pontosan mi is történt veled, milyen sérülésről van szó és milyen nem mindennapi tortúrán mentél keresztül?
Elek Bence: Igazából a felkészülés eleje óta mindkét Achillesemben éreztem fájdalmat. Úgy tudtam edzeni meg játszani, hogy már nem volt komfortos, és így ment le az a három forduló meg a két kupa forduló, hogy gyakorlatilag fájdalmakkal játszottam. Úgy döntöttem, beadatok mindkettőbe egy-egy injekciót, hogy felgyorsuljon ennek a sérülésnek a felépülése, hogy elmúljon a fájdalom. A gond csak az volt, hogy az egyik, hát finoman szólva, sem azzal az eredménnyel zárult, amit vártunk.
Arról lehet beszélni, hogy pontosan mi történt, és hogy mi a helyzet most veled, min mentél keresztül az utóbbi hetekben?
E.B.: Igen. Megkaptam a két injekciót, egyet a jobb lábamba, egy másikat pedig a bal lábamba, és a jobb lábam 3-4 nap elteltével nagyon begyulladt. Elmentem vele orvoshoz, aki elküldött a sürgősségire, ahol megvizsgáltak, és mondták, hogy ez valószínűleg elfertőződött. Ekkor már nagyon gyulladt volt, így azt mondták az orvosok, hogy mindenképpen meg kell műteni, ki kell tisztítani. Én azt gondoltam, hogy ez egy gyors beavatkozás lesz: bemegyek, megműtenek, kitisztítják, összevarrják, aztán jövök haza. Úgy készültem, hogy 2-3 nap, aztán lett belőle egy háromhetes kórházi bent tartózkodás. És miután ez nem egy klasszikus futballsérülés, hanem gyakorlatilag egy betegség, így egy teljesen más történet kerekedett belőle. Nekem korábban volt keresztszalag-szakadásom, annak más volt a menete: megműtöttek, pár nap múlva kijöhettem a kórházból, kezdhettem a rehabilitációt. De ez most teljesen más volt, így váratlanul is ért az egész történet, például a három hét fekvés, a szigorú ágyhoz kötés. Először csak kitisztították a sebet, de mivel annyira elhalt a bőrfelület, hogy nem lehetett összevarrni, ezért még pluszban egy bőrpótlást is kellett rajta csinálni. Emiatt is meghosszabbodott a dolog. A combomból vettek bőrt, szóval még az is extra időt vett igénybe. Pontosan 20 napot voltam kórházban. Már hazaengedtek, azzal, hogy egy hetet még itthon is feküdni kell. Annyi könnyebbség van, hogy kaptam egy rögzítőt, amivel már sétálni tudok.
Érdekes, hogy az alatt a 3-4 forduló alatt, amíg játszottál, a pályán nem igazán látszott a teljesítményeden, hogy bármiféle fájdalommal küzdöttél, hiszen jöttek a gólok, nagyon jó formában voltál, vezére voltál a csapatnak. Egy futballista életében az a legrosszabb, amikor nem játszhat, az nagyon kiszolgáltatottá teszi. A fizikai fájdalmon túl, mentálisan hogy bírod ezt az időszakot?
E.B.: Lelkileg sokkal nehezebb, pontosan abból kifolyólag, hogy igazából nem nagyon látom a fényt az alagút végén. Bárkivel beszélek, legyen az orvos, a klubunk orvosi stábja, az edzői stáb, jelenlegi vagy volt játékostársak, senki sem tud nagyon mit mondani, miután ez nem egy tipikus futballsérülés. Egy törésnél, egy szakadánál pontosan tudod, hogy most x hét után kezdheted a rehabot. Egy sokkal súlyosabbnak tűnő keresztszalag-sérülés után három nappal már dolgozhatsz – persze a felépülési idő sokkal hosszabb –, ez meg egy ártalmatlan szituáció, és mi lett belőle… Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nagyon jól kezdtem a szezont, boldog voltam, hogy visszatérhettem. A csapatba a beilleszkedésem nagyon simán ment, hiszen sokakat ismertem, de az újakkal is gyorsan kialakult az összhang. Élveztem újra a futballt, jöttek a gólok, most meg itt vagyok, és derült égből villámcsapásként ért ez a sérülés, ráadásul ennyire elhúzódik minden.
Azért talán bíztató az a tény, hogy csont- és szalagsérülést nem diagnosztizáltak az orvosok. Ez nyilván pozitív érzéssel tölt el, és ad némi reménysugarat a szürke hétköznapokban?
E.B.: Így van! Sokan biztatnak, hogy mivel a gyulladás nem érte a csontokat meg a szalagokat, így talán gyorsabb lesz a felépülés, ha a sebek begyógyulnak. Esztétikailag most, finoman szólva is, szörnyen néz ki a történet, de ha ezek a sebek begyógyulnak, akkor onnantól rohamosan fel fog gyorsulni a felépülési időszak. A lelkiállapotomnak persze nem feltétlen tesz jót, amikor látom a sebeket, de hát ez most ezzel jár.
Nyilván a futballszurkolók nagyon jól tudják, hogy a testvéred Elek Ákos, a majd’ 50-szeres válogatott játékos. Tőle tudsz tanácsot kérni? Gondolom, ő is mindenben segít és tartja benned a lelket.
E.B.: Hát, igazából ilyen sérülést ő sem nagyon látott, de gyakorlatilag kétnaponta bent volt a kórházban, meg persze a család, a volt és jelenlegi csapattársak közül is sokan meglátogattak, a stábból is. Ez természetesen nagyon jól esett a kórházi napok során.
Mivel töltöd a mindennapjaidat?
E.B.: Hát, igazából a klub fizioterapeutájától, Ilkától kaptam gyógytorna-programot, úgyhogy azt naponta tudom csinálni. Most, azáltal hogy lekerült a gipsz, sokkal kényelmesebb, könnyebben tudom végezni ezeket a gyakorlatokat. Pozitív csalódás volt, hogy a kórházban is már a műtét másnapján írt gyógytornász elvégzendő feladatokat. Nagyszerű felszerelésekkel végezhettem – persze akkor még nagyon alap szinten, hiszen csövek lógtak ki a lábamból mindenhonnan. Természetesen nem olyan minőségű gyógytorna volt, de arra tökéletes, hogy az ember ne csak feküdjön, hanem csináljon valamit, ami eltereli a gondolatait. Most itthon is egy hét fekvésre voltam ítélve: csak WC-re mehettem ki, mert a lábamat egyáltalán nem lehetett terhelni. Most már ezzel a speciális csizmával tudok járni, úgyhogy kicsit könnyebb.
Természetesen te is látod, hogy a csapatnak a legutóbbi fordulókban – a Magyar Kupát leszámítva – nem úgy ment a játék, ahogy azt reméltük, ahogy azt klubon belül és a szurkolók is várták. Mit gondolsz a csapat szerepléséről, mit üzensz a srácoknak itt a vasárnapi forduló előtt?
E.B.: Hát, igazából nehéz ez nagyon. Olvasom a meccsközvetítéseket, látom az eredményeket, beszélek a srácokkal. Tudom, hogy alakultak a találkozók. Nem egyszerű innen, hiszen azt olvasom, hogy kimaradnak a helyzetek, azt hallom az interjúkból is, a srácoktól is, közben meg azon jár az agyam, hogy ha ott lettem volna, akkor lehet, hogy bizonyos szituációkban tudtam volna segíteni, hogy hatékonyabbak legyünk mondjuk a kapu előtt. De optimistán látom a dolgokat: előbb-utóbb meg fog fordulni a szerencse, pontosabban a balszerencse szerencsébe. Biztos vagyok benne, hogy ahogy mondják, kiszakad a zsák, a lelki gát átszakad, és a csapat rá fog lépni a győzelem útjára, jönni fognak a várt eredmények. Az edzéseken elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Bízom benne, hogy minél hamarabb ott lehetek én is, és segítségére lehetek a csapatnak. Addig is, remélhetőleg a következő hazai mérkőzésen már a lelátóról szurkolhatok a srácoknak, ha még a pályán való segítség várat is magára.
