Hajrá Kerület, első a becsület!

Felsőházi csatákkal folytatódott a bajnokság serdülő vízilabdacsapatunk számára

Császár György fiataljai az OSC ellen ugrottak vízbe az elmúlt hétvégén.

Két kőkemény mérkőzés várt Császár György csapatára a budapesti serdülő bajnokság legutóbbi fordulójában. Fiataljaink az OSC ellen ugrottak vízbe, ráadásul mindkétszer az újbudaiak voltak az ellenfelek. Az első mérkőzés nem igazán sikerült csapatunk számára, jóllehet vezetőedzőnk a vereség ellenére is látott pozitívumot, míg a második összecsapás már szorosabb meccset hozott.

Budapesti Serdülő Fiú Bajnokság (2007)

Első mérkőzés:
Genesys OSC Újbuda – III. kerületi TVE 14 – 1 (3-0, 3-0, 3-1, 5-0)

TVE gólszerzők:
Csurilla Dániel

Második mérkőzés:  
III. kerületi TVE – Genesys OSC Újbuda11 5 – 9 (0-2, 0-0, 2-4, 3-3)

TVE gólszerzők:
Pápay Zoltán Ramon 2
Jouteux Benjámin Attila
Molnár Bertalan
Csurilla Dániel

A találkozók után Császár György értékelte csapata teljesítményét, kiemelve, hogy az OSC első csapata azért más szintet képvisel a bajnokságban.

„Ezen a napon két OSC-vel is játszottunk a felsőházban, de itt az egyiket az egyesület a másikat pedig egy kft. indította ezért lehettek mindketten a felsőházban. Az első meccsen az erősebb OSC-vel játszottunk és sajnos nem nagyon tudtunk felnőni a feladathoz, az újbudaiak a mezőnyben túl erősnek bizonyultak számunkra. A nagy vereség ellenére a kapuban Borzák Bonifác remekelt és legalább hat ziccert is védett! Főleg támadásban voltak gondjaink, nagyon kevésszer tudtuk lövéssel zárni a támadásokat és az egyetlen gólunknál jóval többször kellett volna betaláljunk. A második meccsen a gyengébb OSC-vel játszottunk, akikkel egy csoportban voltunk az alapszakaszban és akikkel korábban már találkoztunk. Akkor hét góllal kaptunk ki, most közte négy volt, ami mindenképpen előrelépés. Ettől függetlenül játszhatunk volna egy sokkal szorosabb meccset is. Továbbra is a támadások befejezésével voltak gondjaink, de ezen a meccsen már sokkal többet lőttünk kapura. Az biztos, hogy itt a felsőházban sokkal nagyobb önbizalomra lesz szükségünk, ha fel akarjuk venni a versenyt ezekkel az erős csapatokkal” – értékelte az OSC elleni bajnokikat csapatunk vezetőedzője, Császár György.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt