Hajrá Kerület, első a becsület!

Fontos győzelem, amelyre lehet építeni

A női vízilabda OB I 6. fordulójában Lukács Dénes csapata a KSI együttese ellen ugrott medencébe. A találkozót azzal a nem titkolt szándékkal várta együttesünk, hogy egyrészt visszavágjon a tavalyi, büntetőkkel elszenvedett vereségért a riválisnak, másrészt megszerezze első bajnoki győzelmét a topcsapatok ellen vívott, kimerítő sorozat után. A terv teljesült: csapatunk egy kiemelten fontos mérkőzést nyert meg, helyenként imponáló játékkal.

A KSI az első negyedben, ha nem is ráijesztett csapatunkra, de előnnyel zárta a játékrészt. Ezt követően beindult a TVE-henger: Rajna Enikő vezérletével csapatunk átvette a mérkőzés irányítását, és előbb magabiztosan megszerezte a vezetést, majd a 6–3-ra megnyert második negyedet követően a mérkőzés hátralévő részében csupán három gólt engedélyezett az ellenfélnek. A harmadik negyedben érintetlen maradt a TVE kapu, így az utolsó játékrészbe az is belefért, hogy döntetlen eredménnyel záruljon.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Rajna Enikő volt hat találattal, de rajta kívül még öten fel tudtak iratkozni a gólszerzők közé. Ráski Lilla három, Gyöngyössy Anikó két gólt szerzett, rajtuk kívül Borsos Blanka, Tóth Frida, Tóth Zsófia, Fodor Bea és Fráter Lili is betalált.

Győzelmével Lukács Dénes csapata megszerezte a mostani bajnokságban az első győzelmét, amely egyúttal létfontosságú is volt, lévén a topcsapatokkal vívott csatározásokat követően innentől már olyan összecsapások következnek, amelyeket hozniuk kell a lányoknak céljaik elérésének érdekében.

Tíz nap múlva egy újabb fontos bajnoki következik: akkor a Szeged csapatát fogadjuk a TVE-uszodában.

Női OB I., 6. forduló – végeredmény:
KSI – III. kerületi TVE 10–16 (4–3, 3–6, 0–4, 3–3)

TVE gólszerzők:
Rajna Enikő 6, Ráski Lilla 3, Gyöngyössy Anikó 2, Fodor Bea, Borsos Blanka, Fráter Lili, Tóth Zsófia, Tóth Frida


További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is