Hajrá Kerület, első a becsület!

Györök Tamás a Kerület új utánpótlás szakmai igazgatója

Legutóbb az Eger SE-nél dolgozó Györök Tamást nevezte ki klubunk a megüresedett utánpótlás szakosztály igazgatói posztra.

A játékosként Magyar Kupa-győztes, az NB I-ben kétszeres bronzérmes, NB II-es bajnok Györök Tamás irányítja a jövőben a III. kerületi TVE utánpótlását. Az új szakmai igazgató, aki UEFA Pro Licence diplomával is rendelkezik, az Eger SE-t hagyta el, ahol 2022-óta töltötte be ugyanezt a pozíciót.

Györök Tamás a Videoton csapatában kezdte játékos pályafutását, tagja volt az NB II-ben bajnoki címet, az NB I-ben pedig két bajnoki bronzérmet szerző, illetve 2006-ban Magyar Kupa-győzelmet arató fehérvári gárdának. Összesen 145 NB I-es találkozón lépett pályára pályafutása során, ezeken 8 gólt jegyzett, míg az NB II-ben 75 találkozón szerepelt és 25 gólt szerzett. A Videotonon kívül megfordult az Újpest, a BVSC, a REAC, a Siófok és Sopron csapataiban is, de az idegenlégióskodásba is belekóstolt, a görög Niky Volos csapatánál.

Játékos-pályafutása végeztével a Testnevelési Egyetemen sportmenedzseri diplomát szerzett, majd tovább képezte magát és a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt videóelemzői képesítést szerzett, illetve a tavalyi évben a UEFA Pro Licence diplomát is megszerezte.

Györök Tamás edzői pályafutását az UTE utánpótlásában kezdte, az U17-es és az U19/U21-es csapatokat vezette és szekció vezetői feladatokat is ellátott 2009 és 2016 között. Ezt követően az NB/1-es Gyirmót FC Győrnél lett másodedző.

 A 2018-as idényt már Zalaegerszegen kezdte meg, ahol videóelemző és másodedző tisztséget vállalt, majd a 2020-21-es szezonban a Budapest Honvédnál volt szintén másodedző. Györök Tamás a 2021-es idénytől visszatért korábbi klubjához és az FC Fehérvár NB III-as, második csapatát irányította, majd az idény végeztével Egerbe tette át székhelyét, ahol az egri klub utánpótlás szakmai munkáját irányította.

Isten hozott Óbudán Tamás, sok sikert kívánunk a munkádhoz!

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is