A hétvégén két mérkőzés várt a férfi ob II-ben szereplő férfi vízilabdacsapatunkra, amely a Tatabánya és az OSC ellen ugrott medencébe a Szőnyi úton. Császár György együttese felemás eredménnyel zárta a hétvégi megmérettetéseket: a Tatabánya ellen begyűjtötte a három pontot, az OSC ellen azonban háromgólos előnyről kapott ki.
III. kerületi TVE – Tatabányai VSE 9–7 (2–2, 3–1, 2–1, 2–3)
TVE gólszerzők:
Szabó Zétény – 5
Péter Áron – 2
Tajcs Soma Márton
Kertész Levente
Császár György értékelése:
„Az első meccsen több hibát is vétettünk támadásban, viszont a védekezésünk nagyon jól sikerült. A meccs második felére többnyire három-négy gólos előnyünk volt, de az utolsó negyedre kiengedtünk egy kicsit. Hat ifi volt beírva, és mindenki kapott lehetőséget. Összességében hoztuk a kötelező győzelmet, és elégedett voltam az eredménnyel.”
A csapat második mérkőzése az OSC elleni volt, amelynek forgatókönyve szinte megegyezett a Tatabánya ellenivel. Ezúttal is fej fej mellett haladt a két gárda, ám a negyedik negyed végére Császár György együttese háromgólos előnyt tudott felépíteni. Azonban ez a fór nem tartott ki a meccs végéig: az OSC jobban koncentrált a végén, és az utolsó percekben megfordította a találkozót.
Semmelweis OSC 2. – III. kerületi TVE 13–12 (2–3, 4–5, 2–2, 5–2)
TVE gólszerzők:
Péter Áron – 3
Kucsera Csaba Árpád – 2
Bakonyvári András – 2
Császár György – 2
Tajcs Soma Márton
Szabó Zétény
Szabó Bendegúz
Császár György értékelése:
„Sajnos a második meccsen egyáltalán nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan terveztük. Sok rutinos játékos hiányzott, amit ismét hat ifijátékossal pótoltunk. Mivel az ellenfél egy fiatal csapat volt, ezzel az összeállítással is hozni kellett volna a győzelmet. Ráadásul nem az ifijátékosokon múlott az eredmény. Nagyon sok hiba volt a meccsen, de a teljes összeomlás az utolsó negyedben történt. Három perccel a vége előtt még három góllal vezettünk, mégis vereséget szenvedtünk. Több egyéni hiba és fegyelmezetlenség okozta a vereséget, amelyekből mindenkinek le kell vonnia a következtetéseket a későbbiekre. A vereség azt jelenti, hogy többet már nem hibázhatunk, ha a csoport élén szeretnénk zárni. Két hét múlva nagy meccs vár ránk: a házigazda Dunakanyar és a MAFC csapata ellen.”
Budapesti Gyarmati Dezső Felnőt Férfi Bajnokság – 6. forduló
III. kerületi TVE – ASI DSE 10-10
TVE gólszerzők:
Bárány Attila 6
Péter Áron 2
Szabó Zétény
Korbuly Tamás



