Hajrá Kerület, első a becsület!

Győzelmekkel zárta az idényt Illés Heni csapata

Fiataljaink megadták a módját az idényzárásnak, kettős győzelemmel fejezték be a szezont.

Sűrű szombatja volt Illés Heni csapatának, ugyanis fiatal pólósainkra két mérkőzés is várt, ráadásul idegenben. Gyermekcsapatunk a bajnokság zárófordulójában Százhalombattára utazott, ahol a hazai csapat mellett a mindig nehéz ellenfélnek számító UVSE csapatával is megmérkőzött. A battai kiruccanás végül sikerrel zárult, pólócsapatunk két győzelemmel tért haza.

A bajnokság utolsó fordulójában szombaton délután a Százhalombatta csapatával mérkőzött Illés Heni együttese. A találkozó egészen a harmadik negyedig kifejezetten szorosan alakult, a két gárda fej-fej mellett haladt egymással, egyik csapat sem tudott megnyugtató előnyt kidolgozni magának. A harmadik játékrész utolsó négy percében aztán fiataljaink rákapcsoltak és egy ötgólos rohammal lerázták magukról ellenfelüket. Innentől már nem volt visszaút a hazaiak számára, a mérkőzés 15-8-as, magabiztos Kerület győzelemmel zárult.

A második találkozót az UVSE III. ellen vívta Illés Heni csapata. A találkozó nem ígérkezett könnyűnek, ám ennek ellenére a vége egy újabb magabiztos győzelem lett. A találkozó kísértetiesen hasonlított a Batta ellenihez, itt is a harmadik negyed végéig egy végletekig kiélezett csata zajlott a felek között, ám ahogy az első meccsen, úgy itt is képes volt magasabb fokozatra kapcsolni csapatunk és egy hatgólos rohanással magabiztos előny birtokába jutott. Ezt az előnyt végül sikerült a találkozó végéig megtartani, így 13-8-as Kerület sikerrel zárult az összecsapás.

„Százhalombattára utaztunk, ahol az első mérkőzést a Batta ellen játszottuk és 15-8 arányban megnyertük. Második találkozónk este negyed hétkor kezdődött az UVSE III. ellen. Ilyen későn még talán nem is játszottak mérkőzést a játékosaim, ennek ellenére egy borzasztóan izgalmas összecsapás kerekedett belőle, szinte végig fej-fej mellett haladtunk riválisunkkal. Óriásit küzdött a csapatom, le a kalappal előttük, mert nagyszerű volt a mentalitásuk és a hozzáállásuk a meccs egésze alatt. Úgy gondolom, hogy ilyennek kell lennie egy jó évzárásnak. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, különösen a második mérkőzés miatt. Köszönöm a csapatomnak és a szülőknek is az egész idényben végzett munkájukat!” – értékelte csapata teljesítményét Illés Heni.

Fiataljaink számára az idény tehát befejeződött, ám a nyár nem telik majd vízilabda nélkül, hiszen idén is megrendezik a HABAWABA tornát, ahol egyesületünket Illés Heni csapata képviseli majd.

Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság (2011)

Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület – III. kerületi TVE 8-15 (1-1, 3-3, 3-6,3-5)
TVE gólszerzők:
Várady Tamás 8
Tóth Farkas Levente 2
Méhes Zsolt 2
Radó Borisz
Tömöri Lóránt
Márfai Borsa Tamás

III. kerületi TVE – UVSE III. 13-8 (3-3, 2-0, 5-2, 3-3)
TVE gólszerzők:
Várady Tamás 7
Tömöri Lóránt 4
Papp Koppány Mátyás
Márfai Borsa Tamás



További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt