Hajrá Kerület, első a becsület!

Kiütéses győzelem a Budaörs ellen

Hét gólt lőve vágott vissza csapatunk az ősszel elszenvedett budaörsi vereségért.

Vasárnap az NB III. 27. fordulójában a Budaörs együttesét láttuk vendégül. A mérkőzés több szempontból is különleges volt, egyrészt csapatunk alaposan visszavágott az ősszel elszenvedett budaörsi vereségért, másrészt két, a klub életében fontos szerepet betöltő személyt búcsúztattunk el a találkozó előtt szeretett recepciósunk, Bokodi Éva és ob I-es csapatunk meghatározó játékosa, a visszavonulását pár napja bejelentő Illés Heni személyében. A vasárnapi bajnoki végül igazi örömünnepet hozott, hiszen hét gólt lőve, kiütéses győzelmet aratott Harmati Tamás együttese.

Az előjelek nehéz mérkőzést ígértek, hiszen a Budaörs nem számít csapatunk kedvenc ellenfelei közé, az NB III-ban eleddig hazai környezetben még nem sikerült legyőznünk riválisunkat. Ráadásul Harmati Tamás különböző okokból nem számíthatott több alapemberére sem, ugyanakkor pont vezetőedzőnk szokta hangsúlyozni, hogy a legerősebb TVE-csapat az, amely az adott bajnokin pályára lép. A Budaörs elleni bajnokit három fiatallal a kezdőben kezdte csapatunk, a kapuban a 17 éves Simon Szabolccsal, illetve Samu Brúnóval és Zámbó Mártonnal, ám a találkozó nagy részében ez a szám már négyre nőtt, hiszen a második játékrészben lehetőséget kapott Hibjan José, Árva Bence és Farkas Benjamin is. És ha már a fiatalok lehetőséget kaptak, akkor éltek is azzal, de még hogy! Zámbó Márton például két gólt szerzett, ezúttal is bizonyítva tehetségét és, hogy mennyire remekül képes érkezni a 16-oson belülre belőtt labdákra, de feliratkozott a gólszerzők közé Farkas Benji is, ráadásul egy szépségdíjas góllal. Természetesen hiba lenne csak őket kiemelni, ahogy ezt hangsúlyozta Harmati Tamás is a mérkőzést követő értékelésében. Vezetőedzőnk szerint a vasárnapi igazi csapatmunka volt, ráadásul olyan játékosok is bizonyítottak és mutatták meg magukat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak az idény során. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül a 17 éves kapusunk, Simon Szabolcs teljesítménye mellett, aki abszolút fel tudott nőni a feladat súlyához és egy kimondottan támadó szellemben játszó ellenféllel szemben védte megbízhatóan kapunkat. Szintén meg kell említeni Barczi Dávid játékát, csapatkapitányunk ugyanis klasszis teljesítményt nyújtott, két gólt előkészített, hármat pedig egymaga vállalt, harmadik gólja, – az a bizonyos átemelős – élményszámba ment.

Összességében megérdemelt győzelmet aratott csapatunk, jóllehet a nagyarányú sikerben természetesen szerepet játszott az is, hogy az ellenféltől a játékvezető kiállított egy játékost, Lami Bálint személyében, így a Budaörs a 22. perctől – 2-1-es TVE-vezetésnél -emberhátrányban játszott. Lami utolsó emberként szabálytalankodott, ezzel nehéz helyzetbe hozta csapatát, ám a piros lapot jogosan mutatta fel a játékvezető. Azt ugyanakkor nem lehet elvenni Bognár György együttesétől, hogy ne tett volna meg mindent a fordításért, riválisunk még 10 emberrel is támadott és tartotta magát az első játékrészben, ám a második félidőben beindult a Kerület-henger és végül csapatunk meg sem állt hét találatig.

A vasárnapi összecsapás igen emlékezetesre sikeredett, hét vagy annál több gólt utoljára a Teskánd ellen szereztünk még a tavalyi idényben, azt megelőzően pedig a 2020-21-es szezonban a Nagyatádnak lőtt csapatunk egy hetest.

A nagyarányú győzelemmel sikerült visszavágni a Budaörsnek az ősszel elszenvedett vereségért, ugyanakkor miután riválisaink közül mindegyik győzelemmel hozta le a hétvégét, a különbség az első négy csapat között a tabellán nem változott. A Tatabánya tartja vezető helyét és hárompontos előnyét a Veszprém, Bicske párossal szemben, míg Harmati Tamás együttese a 4. pozícióból várhatja a 28. fordulót, két ponttal lemaradva az előbbi két csapattól. A következő játéknapon ugyanakkor éppen a Veszprém ellen lépnek pályára Barczi Dávidék, így egy esetleges idegenbeli sikerrel a dobogóra léphetne fel csapatunk két fordulóval a bajnokság vége előtt.

Vezetőedzőnkkel, Harmati Tamással készült meccsértékelésünket Facebook oldalunkon lehet megtekinteni. A Budaörs elleni összecsapásról készült teljes képgalériát szintén közösségi felületeinken lehet átlapozni.

További bejegyzések

Ezüstéremmel zárta a bajnokságot U14-es csapatunk

Az utolsó fordulókat rendezik korosztályos csapataink számára, a bajnokságok lassan befejeződnek, óriási a csata a dobogós helyekért, a bajnoki címekért. A hétvégén U14-es fiataljaink befejezték az idényt, míg U13-as és

Háziversenyt rendeztünk fiatal atlétáink számára

Javában dübörög a versenyidőszak, ám emellett a felkészülés is folyamatosan zajlik egyesületünk falain belül. Az elmúlt héten egy rögtönzött házibajnokságot szerveztek edzőink fiatal atlétáink számára, hogy a Kölyökből Atléta Program