Hajrá Kerület, első a becsület!

Harmati Tamás: “Arra számítok hogy nehéz dolgunk lesz”

Vasárnap a bajnokság 12. fordulóját rendezik, csapatunk a Komárom otthonában vendégszerepel. Az előző fordulóban a Gyirmót II. ellen aratott gólzáporos győzelem után ismét a három pont megszerzésének reményében lép pályára csapatunk, ám vezetőedzőnk, Harmati Tamás figyelmeztet, a Komárom ellen egyáltalán nem lesz könnyű dolga Barczi Dávidéknak.

“Fizikálisan nagyon erősek, nagyon bátran helyeznek nagy nyomást az ellenfélre, éppen ezért nagyon nehéz kibontakozni ellenük. Arra számítok hogy nehéz dolgunk lesz” – válaszolt vezetőedzőnk arra a kérdésre, hogy mit vár a Komárom ellen vasárnap.

Az előző fordulóban a Gyirmót II. ellen aratott gólzáporos győzelmet elégedetten értékelte Harmati Tamás, jóllehet azért volt némi hiányérzete is vezetőedzőnknek, például a helyzetkihasználás terén. A szakember szerint több kihasználatlan lehetőséget hagyott a meccsben a csapat, erre Komáromban hatványozottan kell majd figyelnie a társaságnak.

“Azokban a pontokban szeretnénk fejlődni, ami miatt nem tudtunk még több helyzetet, még több gólt szerezni, illetve fontos az is, hogy ami jól működött a Gyirmót ellen, azt tudjuk erősíteni” – tette még hozzá vezetőedzőnk.

A Komárom az előző fordulóban a Kelen otthonában lépett pályára és 3-0-s győzelemmel hangolt a Kerület elleni összecsapásra. Hazai pályán egyelőre nem valami acélos a teljesítménye Horváth Csaba együttesének, három döntetlen és két vereség a mérlege, győznie még nem sikerült idén saját közönsége előtt. A bajnoki tabellán 11 forduló után a 13. helyen áll a Komárom, 2 győzelemmel, 5 döntetlennel és 4 vereséggel, összesen 11 megszerzett ponttal. Az eddig lejátszott fordulók alatt 15 gólt szerzett és 14-et kapott vasárnapi vendéglátónk, utolsó öt mérkőzéséből kettőt megnyert, kettőt döntetlennel zárt, egyet pedig – a Balatonfüred ellenit – vereséggel zárta. A csapat leggólerősebb játékosa Sandal Dominik, aki 5 góllal áll a házi góllövőlista élén.

Ami Harmati Tamás együttesét illeti, utolsó öt mérkőzéséből hármat megnyert, egyet döntetlennel zárt, a kifejezetten jó sorozatba csak a Bicske elleni vereség rondít bele valamelyest. A Komárom ellen az utóbbi időben nem kifejezetten sikerült jó meccseket játszanunk, legutóbbi két vendégjátékunk egyaránt döntetlennel zárult, az utolsó idegenbeli győzelmet a 2020/2021-es szezonban aratta csapatunk, de ha megnézzük a két gárda egymás elleni eredményét, akkor láthatjuk, hogy az eddigi hat idegenbeli összecsapásból, mindössze hármat sikerült győzelemmel zárnia a Kerületnek. Ez a statisztikai mutató pedig tökéletesen alátámasztja a Harmati Tamás által elmondottakat, nevezetesen, hogy a Komárom egy kellemetlen csapat, amely ellen idegenben senki sem mehet biztosra.

A Komárom elleni idegenbeli találkozók közül egyet mindenképpen ki kell emelni, ez pedig a 2018/2019-es idényből való, amelyen gólzáporos győzelmet aratott csapatunk! Az ominózus találkozón Szalai Vilmos és Rabatin Richárd dupláinak köszönhetően sikerült 4-0 arányban nyerni, hasonló eredménnyel mondani sem kell, most is kiegyeznénk!

(Fotó: magyarfutball.hu)
Jó hír a kerettel kapcsolatban, hogy a Gyirmót II. ellen visszatérő Cseszneki Richárd, Kleisz Márk kettős természetesen ezúttal is ott lesz a keretben, mindketten egyre jobb erőlétnek örvendenek, amely igazán jó hír csapatunk számára. Persze azért nem minden fenékig tejfel a kerettel kapcsolatban, hiszen betegség miatt a heti tréningeket fiatal kapusunk, Simon Szabolcs kénytelen volt kihagyni, illetve Vankó Imre lábsérülés miatt szintén nem állhat Harmati Tamás rendelkezésére.

A Komárom VSE – III. kerületi TVE bajnoki összecsapást vasárnap 13 órától rendezik, a Molaji Sporttelepen.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt