Hajrá Kerület, első a becsület!

Hódmezővásárhelyen folytathatja jó szériáját a Kaszai-gárda

Szerdán hétközi fordulóval folytatódik az NB III-as bajnokság. A Dél-Keleti csoport nagy hőség miatt elhalasztott 2. fordulójában a Hódmezővásárhely otthonában lép pályára csapatunk. Beharangozónkban röviden bemutatjuk vendéglátónk történetét, a keretében és a szakmai stábjában történt változásokat, valamint a felkészülési időszakban, a bajnokságban és a MOL Magyar Kupában elért eddigi eredményeit. Írásunk első része – amely az előszezon eseményeivel és a klub háza táján történt változásokkal foglalkozik – még a 2. forduló eredetileg kijelölt időpontja előtt készült, a cikket azonban természetesen frissítettük a 3. forduló, valamint a MOL Magyar Kupa 1. fordulójának eredményeivel.

A HFC hivatalos honlapján megjelent klubtörténeti összefoglaló szerint a vásárhelyi labdarúgás története 1912-ig vezethető vissza, a jelenlegi egyesület pedig 1998 óta működik ezen a néven. A város korábbi csapatai 1980-ban, 1981-ben és 1982-ben is a harmadik helyen végeztek az NB II-ben. A jelenlegi klub legjobb eredménye két NB III-as ezüstérem: 2000-ben és 2007-ben is másodikként zárt.

A Hódmezővásárhely az előző bajnokságot a tizedik helyen fejezte be. Harminc mérkőzésen tíz győzelmet, hét döntetlent és tizenhárom vereséget ért el, 48 szerzett és 56 kapott góllal.

A két csapat előző idénybeli mindkét bajnoki mérkőzését megnyertük. Ősszel a TVE Sporttelepen 3–1-es győzelmet arattunk, majd a hódmezővásárhelyi idényzárón 6–3-ra nyertünk. A szezonzáró különösen emlékezetesre sikerült: Wirth Dániel négyszer talált be, ezzel bebiztosította az NB III. Dél-Keleti csoportjának gólkirályi címét. Támadónk 27 bajnoki mérkőzésen szerzett 22 góllal végzett a góllövőlista élén.

A HFC hivatalos honlapján közzétett közlemény szerint a nyáron jelentős változások történtek a klubnál. Tóth Csaba lemondását követően Rau Sándor lett az egyesület elnöke, a korábbi szakmai stáb pedig távozott. A vezetőedzői feladatokat Brlázs Gábor vette át, munkáját Sonkoly Lajos segíti.

A közlemény szerint az új vezetőség jelentős adósságállománnyal vette át az egyesületet, ezért az előttük álló időszakban a korábbinál szerényebb anyagi lehetőségekből kell működtetniük a klubot. Ennek megfelelően egy fiatal, támadószellemű csapat kialakítását tűzték ki célul, amely a nehéz gazdasági körülmények ellenére is biztosan kiharcolhatja a bennmaradást.

Az MLSZ adatbankjában szereplő átigazolási adatok alapján több fiatal játékos csatlakozott a kerethez, köztük Fődi Zsolt és Kenyeres Zsombor Martfűről, Benyovszki Ádám Bálint és Sirokmán Dominik Békéscsabáról, valamint Fürj Bence a Kecskeméti TE-től.

A klub hivatalos felületein megjelent információk szerint a HFC három felkészülési mérkőzést játszott: 3–2-re legyőzte a Békéscsabát, 1–1-es döntetlent ért el a Mórahalom ellen, majd 3–1-re kikapott a Jánoshalmától, majd immár a bajnokság első fordulójában 3–0-s vereséget szenvedett a Gyulai Termál FC otthonában.

Vendéglátónk tehát vereséggel kezdte a bajnokságot, ám a bajnoki cím esélyesei között számon tartott Gyula otthonában minden valószínűség szerint még sok csapat meg fog szenvedni. A MOL Magyar Kupa 1. fordulójában sem járt sikerrel a Hódmezővásárhely: a csoportrivális Szolnok ellen hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget, így búcsúzott a sorozattól.

A bajnokság 3. fordulójában ugyanakkor az ESMTK ellen, hazai környezetben kifejezetten jól tartotta magát a vásárhelyi gárda, hiszen az erzsébetiek – jóllehet büntetőt is hibáztak a találkozón – csak a rendes játékidő leteltét követő ráadásban tudták megszerezni a pontszerzéshez elegendő egyenlítő góljukat.

A papírforma – kiváltképp a legutóbbi idényben elért eredmények tükrében – Kerület-sikert jósol, ám a BKV Előre elleni találkozó is megmutatta, hogy az alacsonyabban rangsorolt csapatok zárt, mély védekezéssel meg tudják keseríteni a támadószellemű ellenfelek dolgát. Ráadásul a Dél-Keleti csoport annyira kiegyenlített, és olyan sok a „kétarcú” csapat, hogy a papírformát még véletlenül sem lehet készpénznek venni.

Csapatunk mindenesetre jó formában várhatja a találkozót: az idény eddigi három tétmérkőzésén tíz gólt szerzett, és egyet sem kapott. Legutóbb a 2020–2021-es bajnoki évadban fordult elő, hogy három fordulót követően még kapott gól nélkül állt csapatunk a bajnokságban, akkor a 7. fordulóban tört meg a jég. Remélhetőleg a mostani bajnoki idényben is hasonló sorozatot fut majd a Kaszai-gárda.

További bejegyzések