Hajrá Kerület, első a becsület!

Hősies küzdelem, de nincs nemzetközi szereplést érő bajnoki helyezés

Kiélezett és óriási küzdelmet hozott a BVSC elleni playoff-párharc második felvonása, ám az idegenbeli mérkőzést követően hazai közönsége előtt is vereséget szenvedett Lukács Dénes együttese.

Szokás szerint telt ház és elképesztő hangulat fogadta a csapatokat a Kerület-BVSC playoff-párharc második mérkőzésén. A szombati találkozón villámrajtot vett Stieber Mercedes együttese és meg sem állt 4-0-ig. Kakas Krisztina ihletett formában védett, Brezovszki Gerdáék egyszerűen nem találták az ellenszerét. Az első negyed utolsó két percén belül járt az óra, amikor csapatunk megszerezte első gólját, ám Gyöngyössy Anikó találatára rögtön jött a válasz és visszaállt a négygólos különbség. A második játékrészt Ráski Lilla góljával indítottuk, ám a vendégeknek erre is volt válasza, majd még a negyedben újra Ráski volt eredményes, de betalált Rajna Enikő is. A probléma csak az volt, hogy a BVSC folyamatosan tartotta a különbséget, olyannyira, hogy a meccs második felére ötgólos előnnyel mehetett neki.

A fordulás után azonban új erőre kapott csapatunk és zsinórban szállította a gólokat aminek köszönhetően feljött 10-8-ra. Érződött, hogy a vendégeket megfogta a hazai henger, ám ennek ellenére a minimálisra csökkent előnyüket tartani tudták. Lukács Dénes csapata mindent kiadatott magából, 11-10-re újra fel tudott jönni ellenfelére, ám a következő másfél percben Jancsó Patrícia és Ármai Zita is betaláltak. 13-11-nél Rajna Enikő révén még közelebb tudtunk jönni a vendégekhez, ám ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. A vége 13-12, így a párharcot a BVSC nyerte 2-0-ra, így a kék-sárgák zárták a bajnokságot az 5. helyen és ezzel megszerezték a BL-induláshoz való jogot.

Ami csapatunkat illeti, a bajnokságot a 6. pozícióban zárta Lukács Dénes együttese, ami több szempontból is nagyszerű eredmény. Nagyszerű, hiszen vezetőedzőnk, alapemberére, Illés Henire sérülés miatt a szezon érdemi részében nem számíthatott, ami komoly érvágást jelentett, arról már nem beszélve, hogy a keret amúgy is “vékony” volt. A csapat minden dicséretet megérdemel, hiszen az élcsapatok dolgát folyamatosan megnehezítve, a korábbi évekhez képest sokkal több ponttal zárta az idényt, az alsó régiók csapatait oda-vissza verve. Idén tehát nem jött össze a bravúr, de látva a csapategységet és a minőséget, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a következő szezon sok szép pillanatot tartogathat szurkolóinknak és csapatunknak.

A találkozót követő sajtótájékoztatót, amely során a két csapat vezetőedzője értékelte a látottakat, klubunk hivatalos Facebook oldalán lehet megtekinteni.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt