Hajrá Kerület, első a becsület!

Lukács Dénes: „A legfontosabb, hogy megtegyünk mindent azért, hogy egy izgalmas párharcot vívjunk”

A héten immáron a hetedik fordulót rendezik a női ob I-ben. Csapatunk ma este 8 órától a Ferencváros otthonában szerepel, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. Ugyanakkor Lukács Dénes együttese a top csapatok ellen idén már többször bizonyította, hogy méltó ellenfél tud lenni, vezetőedzőnk szerint ezúttal sem lehet más a célja csapatunknak.

„Egy fokkal nehezebb dolgunk lesz ezúttal, mint az UVSE ellen volt, ugyanis most idegenbe megyünk. Talán a Ferencvárossal kapcsolatban kijelenthető, hogy jobban ismeri egymást a két csapat ellentétben az előző két top négyes együttesekkel, akikkel játszottunk, ugyanis a zöld-fehérekkel sokszor szoktunk gyakorolni közösen. Azt gondolom, hogy az elsődleges és a legfontosabb cél számunkra az, hogy nagyon komolyan vegyük a mérkőzést és mindent megtegyünk azért, hogy egy izgalmas párharcot vívjunk és természetesen amennyiben adódik lehetőségünk, akkor akár pontot is szerezzünk”

– beszélt az esti összecsapásról Lukács Dénes.

A zöld-fehérek a bajnokság során eddigi hat mérkőzésükből ötöt megnyertek, csupán egyszer szenvedtek vereséget, a bajnoki címvédő Eger ellen. A tavalyi kupagyőztes kemény sorozatban van, hiszen a nemzetközi kupában is érdekelt, legutóbb éppen az Eger ellen játszott a Bajnokok Ligája 3. fordulójában és aratott nagyarányú győzelmet. Jó formában vannak tehát Gurisatti Grétáék, ám vezetőedzőnk szerint minden csapatnak létezik gyenge pontja, egy meccsen akár még a Fradit is el lehet kapni.

„Adott mérkőzésen létezhet gyenge pontjuk, mert azért láttuk már a Fradit is gyengébben teljesíteni, ráadásul elég nehéz sorozatban vannak, a nemzetközi kupában is sok mérkőzést játszanak. A hétvégén könnyű sikert arattak az Eger ellen, ugyanakkor az Egerből négy-öt alapember hiányzott, úgyhogy ebből messzemenő következtetést szerintem nem szabad levonnunk. Minden ilyen mérkőzés nehéz, főleg hogyha idegenbe mész, de nem ijedünk meg a feladattól”

Csapatunk az elmúlt napokban edzőmeccsekkel színesítette felkészülési programját. Legutóbb éppen Egerben járt Lukács Dénes együttese, ez minden bizonnyal jó felkészülést jelent a bombaerős Ferencváros ellen. Az esti mérkőzésnek papíron természetesen a hazaiak a favoritjai, ám, ha Brezovszki Gerdáék azt a teljesítményt tudják nyújtani, mint az Eger vagy az UVSE ellen, akkor bizonyára a kupagyőztes dolgát is meg fogják tudni nehezíteni.

Női ob I., 7. forduló:

Ferencvárosi TC – III. kerületi TVE

Kezdési időpont: 20.00

Helyszín: FTC Uszoda – Népliget

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is