Hajrá Kerület, első a becsület!

Magabiztos győzelemmel zárta az évet Lukács Dénes csapata

Magabiztos győzelmet aratott vízilabdacsapatunk a női bajnokság 9. fordulójában Tatabányán. A hazaiak két negyeden keresztül tudták tartani a Lukács Dénes együttese által diktált tempót, ám ezt követően Brezovszki Gerdáék megrázták magukat és végül 15-6-os győzelemmel behúzták idei utolsó mérkőzésüket.

Gyöngyössy Anikó adta meg az alaphangot szinte rögtön a kezdést követően, csapatkapitányunk már az első percben megszerezte a vezetést csapatunknak. A hazaiak 2-2-ig tudták tartani magukat, azt követően folyamatosan minimum kétgólos hátrányból próbáltak visszakapaszkodni. Az első negyedet 4-2-re, a másodikat 3-2-re nyerte Lukács Dénes együttese, ám ezt követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és két 4-1-re megnyert játékrésszel magabiztos győzelmet aratott. Brezovszki Gerdáék pontosabban lőttek és sokkal jobban használták ki emberelőnyös helyzeteiket, mint a házigazda, ám a sikerhez az is kellett természetesen, hogy kapusposzton Gresó Luca is jó százalékot tudott hozni. A góllövők közé Brezovszki Gerds (3/8), Török Dorina (3/6), Ráski Lilla (2/2), Illés Henrietta (1/3), Zöld Tamara (1/1), Rajna Enikő (2/4), Hajdú Róza (2/2) és Gyöngyössy Anikó (1/2) is feliratkozott, a végén vezetőedzőnk, Lukács Dénes érthetően elégedetten értékelte az összecsapást.

„Örülök a győzelemnek, ez volt a feladatunk. Pontosan bejött minden, amit gondoltunk erről a mérkőzésről. Az első két perc kivételével mindennel elégedett vagyok, szépen zártuk az évet, még ha csonka is volt. Most jön majd egy hosszabb pihenő és valamikor februárban folytatjuk” – értékelte a látottakat vezetőedzőnk.

Csapatunk ezzel győzelemmel zárta az idény első felét, hét mérkőzéséből négyet megnyert, hármat elvesztett, ám ezek közül kettő ráadásul valóban csak nüanszokon múlott. A szezon első fele tehát kimondottat jól néz ki, és az eddigiek alapján joggal reménykedhetünk abban, hogy az idény második részében is sikeresen veszik majd az akadályokat a lányok.

MOL Női Ob I, 9. forduló

TB Womens Water Polo–III. Ker. TVE 6-15

További eredmények:

Tigra ZF-Eger–UVSE 10-14

BVSC-Zugló–FTC-Telekom 12-16

DFVE–Szegedi VE 18-7

UNI Győr GYVSE–Valdor-Szentes 10-8

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott