Hajrá Kerület, első a becsület!

Bencze Márk személyében korábbi korosztályos válogatott támadót igazolt csapatunk

Szabó Martin és dr. Fodor Ferenc után újabb érkezőről számolhatunk be: Bencze Márk is a Kerületben folytatja pályafutását! A 24 esztendős játékos a támadó szekciót erősíti majd, saját bevallása szerint remélhetőleg minél több góllal és gólpasszal.

Bencze Márk személyében egy rutinos támadót sikerült igazolnunk, aki immáron csapatunk harmadik igazolása a holtszezonban. A 24 éves támadó – aki korábban az U16-os, az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottba is kapott korábban meghívót – az előző szezont az NB II-es Tiszakécske csapatánál töltötte, előtte az ETO FC Győr csapatában játszott, de megfordult korábban Szegeden, Csákváron, és az NB I-ben is megmérettette magát, mégpedig a Mezőkövesd együttesének színeiben. Márk igazi univerzális játékos a támadószekció minden részében bevethető.

Gratulálunk Márk, Isten hozott Óbudán! Az előző szezont Tiszakécsként töltötted, mi döntött a Kerület mellett, miért éppen minket választottál?

„Fehér Csabát és Harmati Tamást nagyon régről ismerem, még a Vasas Kubala Akadémiáról. Egy olyan csapatba szerettem volna igazolni, ahol a szakmai munka magas színvonalon zajlik. Az elmúlt fél évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna, így itt Óbudán szeretném magam felépíteni. A minél több játéklehetőség reményében igazoltam a Kerülethez, ahol véleményem szerint remek szakemberek dolgoznak és mindenben a segítségemre tudnak lenni” – beszélt átigazolásának történetéről új játékosunk.

Milyenek az eddigi benyomások? Említetted, hogy több játékost is ismertél már korábbról, hogy alakul eddig a beilleszkedésed?

„Jól érezem magam! Valóban sok embert ismertem már korábbról, így a beilleszkedéssel nincs gondom, könnyen ment. Várom az első bajnokit, hogy immáron a pályán is megismerhessem a társaimat.”

Fentebb említetted, hogy az elmúlt fél éved nem úgy sikerült, mint ahogy azt szeretted volna, így talán adódhat a kérdés, hogy milyen állapotban érzed maga, illetve, hogy milyen célokkal érkeztél Óbudára?

„Szerencsére azt tudom mondani, hogy jó állapotban vagyok. Ami pedig a célokat illeti, szeretném minél több góllal és gólpasszal segíteni a csapatot és szeretném a lehető legtöbb meccset megnyerni és a maximumot kihozni a bajnokságból” – beszélt céljairól csapatunk új támadója.

Új játékosunkról természetesen megkérdeztük vezetőedzőnket, Harmati Tamást is, aki igazán jó véleménnyel van a támadóról.

„Márkot már gyerekkora óta ismerem, mindig is jó hozzáállású és gondolkodású játékosnak tartottam, a mostani nagyon érett döntésével és célkitűzéseivel is ezt igazolja. Remélem a Klub és Ő is nagyon jól jár a közös munkával!” – beszélt csapata legújabb játékosáról vezetőedzőnk, Harmati Tamás.

További bejegyzések

Vízilabda utánpótlás körkép: három győzelem a hétvége termése

Eredményes hétvégét zártak utánpótlás pólócsapataink: három hazai győzelem született. A Dunakanyar Waterpolo ellen ifjúsági együttesünk nyert, gyermek- és serdülőcsapatunk viszont vereséget szenvedett. A Budapest-bajnokságban mindkét felnőttcsapatunk sikerrel zárt: felnőtt együttesünk

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a