Hajrá Kerület, első a becsület!

Nagyarányú győzelmekkel rajtoltak az Országos Bajnokság tavaszi nyitófordulójában csapataink

Elrajtolt a tavaszi szezon a vízilabda utánpótlásban is. Serdülő és ifi csapataink a hosszú szünetet követően nagy energiával vágtak neki a tavaszi rajtnak, így nem maradtak el a győzelmek sem.

A hosszú téliszünetet követően újra elrajtolt a bajnokság vízilabda utánpótlás együtteseink számára. Serdülő csapatunkra szombaton a Budapesti Bajnokságban két mérkőzés várt, majd másnap az Országos Bajnokságban is megmérettették magukat a fiatalok. Ifi csapatunk az Országos Bajnokság tavasznyitó fordulójával vágott neki a szezon második felének.

A tavaszi rajt nem indult a legideálisabban serdülő csapatunk számára, mivel a hosszú kihagyás jelei meglátszódtak a fiúkon és első mérkőzésüket vereséggel zárták. Császár György csapata szerencsére még aznap javítani tudott, ugyanis második összecsapásuk után már győztesen szálltak ki a medencéből.

Budapesti Serdülő Fiú Bajnokság (2007)

III. kerületi Torna és Vívó Egylet – YBL WPC II.

6 – 12 (1-1, 1-3, 1-3, 3-1)

TVE gólszerzők:

Kertész Zalán (2)

Kertész Levente (1)

Bárány Botond Attila (1)

Kövi Kristóf (1)

Dugalits Levente (1)

“Két hónap kihagyás után ez volt az első mérkőzésünk. Ez érződött is a fiúkon. Egy gyengébb kezdés után a meccs második felére kezdtük összeszedni magunkat. Az utolsó negyedben már kifejezetten jól játszottunk, de sajnos már túl későn ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.” – Értékelte csapata első tavaszi bajnokiját Császár György.

Aquaworm Waterpolo Göd – III. kerületi Torna és Vívó Egylet 

7 – 11 (3-4, 1-3, 1-1, 2-3)

TVE gólszerzők:

Kertész Zalán (2)

Pápay Zoltán Ramon (2)

Csurilla Dániel (2)

Kövi Kristóf (2)

Balázs András Zoltán (1)

Bárány Botond Attila (1)

Jouteux Benjámin Attila (1)

“Sajnálatos módon elhittük, hogy ez egy nagy különbségű sima győzelem lesz. Bár a vezetést nem engedtük át egyszer sem, egy álmos játékkal nem tudtunk nagyobb különbséggel meglépni az ellenféltől.”- Mondta el meglátásait a győztes mérkőzésről Császár György.

Vasárnap újabb megmérettetés várt serdülő csapatunkra, akiknek ezúttal az Országos Bajnokság első tavaszi fordulójában kellett bizonyítaniuk hazai pályán a Sportliget együttese ellen. A feladatot kiválóan oldották meg a fiúk, ugyanis nagyarányú győzelmet aratva tartották otthon a három pontot.

Fiú Országos Serdülő A2 bajnokság

III. kerületi Torna és Vívó Egylet – Sportliget Sportegyesület

15 – 4 (4-2, 3-1, 6-1, 2-0)

TVE gólszerzők:

Molnár Bertalan (4)

Szabó Zétény (3)

Kertész Zalán (2)

Kertész Levente (1)

Dugalits Levente (1)

Kövi Kristóf (1)

Bárány Botond Attila (1)

Jouteux Benjámin Attila (1)

Pápay Zoltán Ramon (1)

“A szombati nehézségek után erre a mérkőzésre már egy sokkal összeszedettebb játékot sikerült produkálni. Igazi csapatként játszottak a fiúk. Támadásban a gólok eloszlása ennyi játékos között is a jó csapatjátékot igazolta. Védekezésben is önzetlenül segített mindenki a másiknak, vagy maradt hátul a nem visszaúszó ellenfél játékosával. Csak gratulálni tudok a megérdemelt győzelemhez!” – Értékelte elégedetten a győzelmet Császár György.

A tavaszi nyitófordulóban a Sportliget Sportegyesület volt az ellenfele ifi csapatunknak is. A fiúk a hosszú kihagyás ellenére, a szezon legjobb játékát bemutatva arattak magabiztos győzelmet egy gólgazdag találkozón.

Fiú Országos Ifjúsági A2 bajnokság

III. kerületi Torna és Vívó Egylet – Sportliget Sportegyesület

19 – 10 (3-1, 7-3, 3-2, 6-4)

TVE gólszerzők:

Tajcs Soma (4)

Czeglédy Bertalan (4)

Szabó Zétény (3)

Bakonyvári András (2)

Szabó Máté (2)

Szabó Bendegúz (1)

Frank Dániel (1)

Dugalits Levente (1)

Mocsáry Dániel (1)

“Az ifi csapat a szezon eddigi legjobb játékát produkálta. Tökéletesen kivitelezték a taktikát és nagyon jól hatástalanították az ellenfél gólerős játékosait. A nagy különbségű győzelemhez kellettek Molnár Benedek remek védései is. Nagyon bízom benne, hogy ezt a mentalitást tovább tudjuk vinni és akkor a Tatabányának is méltó ellenfelei lehetünk jövő héten.” – Dicsérte csapata nagyszerű teljesítményét Császár György.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt