Hajrá Kerület, első a becsület!

Pálvölgyi Patrik az NB II-ben folytatja pályafutását

Távozik csapatunktól Pálvölgyi Patrik, aki az NB II-es Kecskemét színeiben folytatja pályafutását, miután a Bács-Kiskun vármegyei klub kivásárolta élő szerződéséből.

A szurkolók és a csapattársak által egyaránt csak „Pávaként” becézett játékos a 2020/2021-es idényben érkezett klubunkhoz, majd egy MTK-s kitérőt követően, 2023-ban tért vissza Óbudára. Az utánpótlásból felkerült a felnőttcsapathoz, ahol idővel alapemberré vált, a legutóbbi idényben pedig már csapatkapitányként vezette első csapatunkat.

Patrik szintlépésében a kitartó és alázatos munkája mellett fontos szerepet játszott szakmai stábunk tudatos, szisztematikus játékosépítése is. A fiatal játékos 2025 októberében új pozícióban kapott lehetőséget, amelyben hamar megtalálta a helyét: játéka megújult, teljesítménye pedig még magasabb szintre emelkedett. Fejlődéséhez – a szakmai stáb tudatos játékosépítési koncepciója mellett – az is hozzájárult, hogy kinevezett csapatkapitányként egyre nagyobb felelősséget vállalt, ami játékára és személyiségére egyaránt pozitív hatással volt.

Páva Kecskemétre igazolása büszkeség klubunk számára, egyben követendő példa fiatal játékosainknak: megfelelő hozzáállással és kitartó munkával elérhető a vágyott szintlépés. Patrik előrelépése egyúttal elismerése a klubunknál zajló utánpótlás-nevelésnek.

Pálvölgyi Patrik:

„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az elmúlt három évet! A szurkolók támogatása nélkül nem sikerülhetett volna ennyi örömteli pillanatot szereznünk. Hálás vagyok azért, hogy fiatalon egy ilyen közegbe kerülhettem, és itt sajátíthattam el a felnőttfutball alapjait. Köszönettel tartozom a klub valamennyi munkatársának és a szakmai stábnak is, amiért segítettek abban, hogy szintet léphessek, közelebb kerülhessek az álmaimhoz, és megtalálták azt a pozíciót, amelyben a legtöbbet tudtam kihozni magamból. Megtiszteltetés volt egy ilyen nagy múltú klub csapatkapitányának lenni. A Kerületre mindig az otthonomként tekintek majd, és amikor az időm engedi, örömmel térek vissza. Egy szóval: KÖSZÖNÖM! Hajrá, Kerület! Első a becsület!”

Köszönjük mindazt, amit a Kerületért tettél, Patrik! Pályafutásod következő fejezetéhez sok sikert és jó egészséget kívánunk!

💙🤍 Hajrá, Kerület! 💙🤍

További bejegyzések

Hivatalos: Wirth Dániel elhagyja a Kerületet

Az előző idény gólkirálya, Wirth Dániel búcsút int Óbudának, pályafutását pedig a Tiszakécske csapatában folytatja. Dani a 2024–2025-ös szezon második felében csatlakozott a III. kerületi TVE-hez, és nem kellett sok

Szurkolói ankét, ezúttal nyilvános edzéssel egybekötve

Július 22-én, szerdán nyilvános edzéssel egybekötött szurkolói ankétot tartunk a III. kerületi TVE Sporttelepen. Vezetőedzőnk, Kaszai Gábor 16:30-tól a centerpályán tartja csapatunk aznapi edzését, amelyet követően a stadion lelátóján várjuk

Régi-új ismerős tért vissza centerposzton

Két idényt követően visszatért Óbudára Zöld Tamara, aki a következő szezonban ismét a III. kerületi TVE női vízilabdacsapatát erősíti. Tami a 2024–2025-ös és a 2025–2026-os idényt a Szentes csapatánál töltötte,