A hétvégén elrajtoltak a korosztályos bajnokságok utánpótlás vízilabdacsapataink számára. Az első játéknapon keresve sem találhattunk volna nehezebb ellenfelet magunknak: Illés Henrietta gyermekcsapata, valamint Gyöngyössy Anikó serdülő- és ificsapata is a KSI-vel mérte össze erejét. A hétvégét sajnos nem sikerült győzelemmel zárni, ám két vezetőedzőnk több olyan pozitívumot is látott a találkozók során, amelyek azt mutatják, hogy a felkészülés alatt elvégzett munka jó irányba vitte csapatainkat, illetve azt, hogy mindezekre bátran lehet építeni.
Leány gyermek országos utánpótlás vízilabda-bajnokság – 1. forduló
KSI – III. kerületi TVE 25–2 (8–0, 7–0, 5–0, 5–2)
TVE gólszerzők:
Somlyay Imola Rita
Varga-Petró Nóra
Nehéz mérkőzésre számított vezetőedzőnk, Illés Henrietta, hiszen ellenfelünk komolyabb játékerőt képvisel a mezőnyben. A hazaiak már az első negyedben érvényre juttatták fölényüket, és a folytatásban is lendületben maradtak. Az utolsó játékrészben azért születtek Kerület-gólok, igaz, a végeredmény komoly KSI-fölényről árulkodik. Mindezek ellenére csapatunk mutatott olyan dolgokat a medencében, amelyekre a jövőben lehet építeni – ezt hangsúlyozta értékelésében Illés Henrietta is.
„A mérkőzésen több szép védekezést és labdaszerzést is láthattunk, amelyekből bátran lehet építkezni a jövőben. A KSI minden korosztályban rendkívül erős ellenfél, így külön öröm, hogy sikerült kétszer betalálnunk, valamint jó támadásokat is vezetnünk. A sok kapott gól ellenére bőven akadtak olyan mozzanatok, amelyek motivációt adhatnak a csapatnak a további munkához.”
Leány serdülő országos utánpótlás vízilabda-bajnokság – 1. forduló
KSI – III. kerületi TVE 22–2 (7–0, 6–0, 5–1, 4–1)
TVE gólszerzők:
Somlyay Imola Rita
Kokrák Luca
Serdülőcsapatunk számára is nehéz ellenfelet jelentett a KSI, és a mérkőzés összképe hasonlóan alakult, mint gyermekcsapatunk esetében. Természetesen ezen a találkozón is születtek Kerület-gólok, és bár a hazaiak fölényes győzelmet arattak, Gyöngyössy Anikó – hasonlóan Illés Henriettához – inkább a pozitívumokra koncentrált, valamint arra, hogy játékosai figyelmét felhívja: bőven volt a meccsben olyan mozzanat, amelyből lehet építkezni és motivációt meríteni.
„A mai mérkőzésen több góllal kikaptunk, de a játék összképe biztató volt. Erősebb ellenféllel szemben álltunk helyt, és már látszott, hogy az edzésen gyakorolt elemek visszaköszönnek a vízben is. Sok jó megoldást láthattunk, és az akarás, a küzdés mindvégig megvolt. Ez az út a fejlődéshez – így kell tovább dolgoznunk!”
Leány ifjúsági országos utánpótlás vízilabda-bajnokság – 1. forduló
KSI – III. kerületi TVE 16–4 (4–0, 3–1, 5–1, 4–2)
TVE gólszerzők:
Stepinska Linda (2)
Fodor Beatrix
Blága Míra
Ificsapatunk szintén a KSI-vel mérte össze erejét a hétvégén. Ez a találkozó egy fokkal szorosabb volt, mint a gyermek- és serdülőcsapat mérkőzése, ám ezúttal is a vendéglátók örülhettek. Hasonlóan a serdülőcsapat összecsapásához, vezetőedzőnk, Gyöngyössy Anikó ezúttal is a pozitívumokra mutatott rá, kiemelve játékosai vállalkozókedvét és harcosságát.
„Az ificsapatunk szintén nehéz ellenféllel találkozott, és bár a végeredményben több gól is volt köztünk, a mutatott játék nem volt rossz. A lányok bátran vállalkoztak, egyre több tudatos megoldást használtak. Ez mutatja, hogy jó irányban haladunk – a munka gyümölcse be fog érni, ha továbbra is pozitív hozzáállással folytatjuk.”
A második fordulóban leány gyermek-, serdülő- és ificsapatunk a Szentes fiataljait látja vendégül. A találkozókat vasárnap rendezik.