Hajrá Kerület, első a becsület!

Szép eredményekkel zárták atlétáink az idény utolsó előtti versenyét

A budapesti Iharos atlétikai pályán került megrendezésre a Kölyökből Atléta regionális sorozat aktuális versenye az U10-es, U12-es korosztály számára. Egyesületünk atlétapalántái remekül helytálltak az eseményen, így önbizalommal várhatják a szezon utolsó versenyét, amely két hét múlva lesz esedékes.

Október utolsó előtti hétvégéjén rendezték a Kölyökből Atléta sorozat aktuális versenyét, ahol két korcsoportban képviseltette magát Egyesületünk. Az U10-es korosztály futószámokban, helyből távolugrásban, medicin labda lökésben és kislabda hajításban mérhette össze tudását, illetve rendeztek egy „mini cooper” csapatversenyt is.

U10-es versenyzőink vezetőedzője, Geist József így értékelte a gyerekek teljesítményét:

„Az őszi szünet miatti elutazásoknak és a betegségeknek köszönhetően kissé megfogyatkozott létszámmal, de nagy lelkesedéssel vágtak bele U10-es korosztályú versenyzőink a csapatversenybe. Nagy Pandák névre hallgató csapatunk egy 4-4 főből álló fiú és leány csapatot sorakoztatott fel, míg Kis Pandáink egy 5 fős leány és egy 1 főből álló fiú csapattal állt ki a versenyre. Célunk az volt, hogy minden résztvevő belekóstoljon a versenyzés izgalmába, a sportolás, a testmozgás, az együttlét örömébe, a gyerekek küzdjenek csapatukért, magukért és nyújtsák lehetőség szerint az aznapi legjobbjukat. Eredményben előzetesen az elvárás az 5-9. hely megszerzése volt.

Létszám hiányos Kis Pandáinkat, mivel sajnos 2 fő nem érkezett meg a versenyre, a 14 csapatos mezőnyben, a kiváló egyéni eredmények ellenére is, a tiszteletbeli 14. helyre értékelte a versenybíróság, míg Nagy Pandáink szintén sok kiváló egyéni teljesítménnyel, az 5. helyen végeztek. A szülőknek köszönjük, hogy lehetővé tették gyermekeik részvételét a versenyen, köszönjük a lelkes szurkolást és a segítő támogatást!”

Nagy Pandák:
Bartucz Letícia                              
Jurányi Lujza                                 
Tölgyesi Kinga                
Velinszky Korina                          
Babina Zsombor                                        
Lelkes Márton Tamás                               
Tokaji György                 
Tóth Benjámin Ábel

Kis Pandák:
Bujtor Boglárka                           
Gefferth Johanna                                      
Gefferth Annaróza                      
Róna Sára Patrícia                                     
Szabó Arina Alexandra                             
Szalai Áron

Az U12-es korosztály az alábbi versenyszámokban mérte össze tudását:

1000 m síkfutás
Futó váltó – 8x50m váltó körpályán,
Futó váltó – Oda sprint – vissza sprint váltó (4-4fős),
Vortexhajítás
Távolugrás
Vetés kerékpár külsővel (16-18-as kerékméret)

U12-es csapatunk vezetőedzője,  Bánovics Dorottya értékelte csapata teljesítményét:

„Csapataink hiánytalanul állhattak rajthoz és egymás után öt különböző versenyszámban is összemérhették tudásukat riválisaikkal. A hosszú várakozás ellenére az utolsó 1000 méteres versenyszámban több versenyzőnk az élvonalban végzett. Hősiesen és lelkesen küzdöttek fiataljaink, mindenki eredményével és odaadásával meg voltam elégedve.”
Helyezés: „A” csapat 7. hely, „B” csapat 17. hely

„A” csapat:
Rácz Zsófia                                    
Csillag Lola Gabriella                                 
Havasi Csenge                              
Margaritisz Zoé                            
Jurányi András                             
Szücsy Botond                             
Bebtó Vince                                  
Czirják Benedek

„B” csapat
Szedlák Vince                 
Jánosi Máté                    
Szücs András                                
Tokai Nimród                               
Tóth Adél                                      
Laki Lola                                        
Tokaji Kamilla                               
Rádler Katalin Anna
Koronghy Kristóf

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt