Hajrá Kerület, első a becsület!

Újabb büszkeség: Dajka Mihály bemutatkozott az U17-es magyar válogatottban

U19-es csapatunk 2009-es születésű játékosa, Dajka Mihály, meghívót kapott az U17-es magyar válogatottba, és a héten pályára is lépett a nemzeti együttesben. Jeremiás Gergő szövetségi edző csapata Telkiben két felkészülési mérkőzést vívott Üzbegisztán ellen: az első találkozót 3–2-re megnyerte, a visszavágón pedig 2–1-re kikapott.

Misi kedden át is esett a tűzkeresztségen, szerepet kapva az első, majd a csütörtöki második mérkőzésen is – mindkét alkalommal csereként beállva. A meghívó és a debütálás nagy büszkeség klubunk számára, és egyben visszaigazolja az utánpótlás-nevelésben végzett magas színvonalú szakmai munkát.

Gratulálunk Misinek a válogatott bemutatkozáshoz, és kívánjuk, hogy a jövőben újabb meghívók kövessék a mostanit. Gratulálunk továbbá korábbi és jelenlegi edzőinek is — ez az elismerés közös munka gyümölcse.

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott