A nyári felkészülési időszak negyedik érkezőjeként klubunk örömmel jelenti be Szűcs Áron leigazolását. A 22 éves játékos igazából visszatér Óbudára, hiszen 2012-ben klubunknál kezdte meg labdarúgó pályafutását.
Szűcs Áron a Kerület utánpótlásában kezdte pályafutását, majd az Újpesthez igazolt, ahol az NB I-ben is bemutatkozhatott. Ezt követően rövid időre megfordult az ESMTK-nál, legutóbb pedig a Dorog együttesében szerepelt. Most tehát nevelőegyesületéhez tér vissza, ahol a bal belső védő poszton, illetve a bal oldali szélen is számíthat rá a szakmai stáb.
A játékos bemutatkozó miniinterjújában elmondta, eddig nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagodott, és komoly célokkal várja újbóli, óbudai szerepvállalását:
„Nagyon befogadó a közösség, a beilleszkedésem is simán ment. Profi, én azt mondom, hogy NB II-es körülményekkel találkoztam itt a Kerületnél, a hangulat, ahogy mindenki mondja, nagyon családias, jó érzés visszatérni ide.
Nagyon pozitív a benyomásom az edzésekkel kapcsolatban, az edzőmérkőzéseken is eddig nagyon jól teljesítettünk, de persze mindig lehet hova fejlődni. Dolgozunk keményen, megteszünk mindent azért, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az idényre, jól fogunk kinézni szerintem nagyon.
Természetesen minél több mérkőzést szeretnénk nyerni, minél feljebb szeretnék zárni majd a tabellán.
Ami a személyes céljaimat illeti, természetesen minél többet szeretnék játszani és fejlődni szeretnék mindenben.
A stáb a bal belső poszton számít rám, de a bal oldalon a szélen is tudom segíteni a csapatot a gyorsaságommal, a taktikai érettségemmel és az alkalmazkodó képességemmel.”
Szűcs Áron tehát komoly ambíciókkal vág neki a szezonnak, a Kerület pedig egy sokoldalú, saját nevelésű játékossal gazdagodott.
Üdv újra itthon, Szücsi! Sok sikert kívánunk Kék-Fehérben!
