Hajrá Kerület, első a becsület!

Utánpótlás körkép: veretlenül megvívott hétvége, fontos győzelmekkel és pontszerzésekkel

A mögöttünk hagyott hétvégén folytatódott a bajnoki versenyfutás korosztályos csapataink számára. Fiataljaink remek teljesítményt nyújtottak, hiszen veretlenül abszolválták a legutóbbi fordulót, fontos győzelmekkel vagy éppenséggel döntetlennel. Pfister Erik U19-es együttese továbbra sem talált legyőzőre, de Mónos Tamás csapata is kitett magáért, igazi gólfesztivált rendezett, ahogy a TVE második csapata is. Fontos győzelmet aratott Szilvási László U15-ös és Lucz Viktor U14-es együttese, míg Kaszai Gábor csapata ezúttal idegenben tudott pontot szerezni.

BLSZ IV. OSZTÁLY 3. CSOPORT 3. forduló

Két mérkőzés után hat ponttal egy találkozóval kevesebbet játszva áll a BLSZ IV. osztály tabellájának második helyén a TVE II., amely ezúttal Csepelre látogatott a bajnokság harmadik fordulójában. A találkozón hamar megnyugtató előnyre tett szert Pfister Erik csapata, hiszen már a 13. percben 3-0-s eredményt mutatott a kijelző. A vége gólfesztivál lett, a Kerület II. meg sem állt 13 gólig, Márkus, Papp és Sallay is két góllal zárták a találkozót. A Kerület „fakó” legközelebb (09.26.) a listavezető Műegyetem FC II. csapatához látogat.

III. kerületi TVE II. – CsHC 94 SE II. – 13-0 (7-0)

TVE gólszerzők:
Márkus T. (2)
Szentkatolnay B.
Sallay B. (2)
Baruni S.
Ulrich Z.
Balogh N.
Papp M. (2)
Tóth Zs.
Kiss A.

Edzői értékelés: „A mérkőzést nagyon jól kezdtük, már az első percben gólt tudtunk szerezni. Az ellenfelünk az egész mérkőzésen hátulról építkezett rövid passzokkal, ezért kértem a játékosokat, hogy védekezzünk magasabban. Nagyon sok labdát szereztünk a támadóharmadban, így tudtuk kialakítani a végeredményt. Maximálisan meg voltam elégedve a csapattal, a mutatott játékkal és a hozzáállással is. Külön öröm számomra, hogy ennyi játékos betalált a mérkőzésen” – értékelte csapata teljesítményét vezetőedzőnk, Pfister Erik.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 3. forduló

U19-es csapatunkra ezúttal egy idegenbeli mérkőzés várt, méghozzá Nagykanizsán. A találkozón az első félidőben nem született gól, a hazaiak masszívan védekeztek és kontratámadásokra rendezkedtek be. A 73. percben Farkas Patrik révén csapatunk fel tudta törni a kanizsai reteszt, ám a három pontot végül nem tudta elhozni, mert a vendéglátók a találkozó utolsó perceiben kiegyenlítettek.

Pfister Erik csapata három forduló után egy győzelemmel és két döntetlennel a tabella 7. helyéről várhatja a folytatást. A negyedik játéknapon (09.20.) Farkas Patrikék a Kaposvári Rákóczi csapatát fogadják.

FC Nagykanizsa – III. kerületi TVE 1-1 (0-0)

TVE gólszerző:
Farkas Patrik

Edzői értékelés: „Az ellenfelünk egy masszívan védekező csapat volt, amely a saját zónájában akart labdát szerezni és onnan próbált gyors támadásokat indítani. Az első félidőben megint döcögősen indultunk el, lassú labdákkal kevés mozgással. Az első félidő második felére rendre el tudtuk juttatni a labdát a támadózónába, viszont ott rossz döntéseket hoztunk, nagyon kevés kapura lövésünk volt, nem vállaltuk el az egyéni játékokat, inkább toltuk át a másikra a felelősséget, aminek a vége labdavesztés lett. A második félidőben a cserék után végre el tudtunk jutni az ellenfél kapujáig és helyzeteket alakítottunk ki, amit aztán Farkas Patrik gólja követett. Ez követően számomra érthetetlen módon a csapat visszavett, lassabban játszott, több egyéni hibát követtünk el, a támadásokat nem fejeztük be. A mérkőzés vége ez megbosszulta magát, ellenfelünk ki tudott egyenlíteni, ami után mi már nem tudtunk újra vezetést szerezni. Összességében láttam biztató dolgokat, így a felállt védelem elleni játék, vagy a mélységi játékunk, viszont abban mindenképpen fejlődnünk kell, hogy a nehezen megszerzett vezetést mindenáron meg tudjuk tartani” – emelte ki a mérkőzés tanulságait Pfister Erik vezetőedző. 

MLSZ Országos U17 Alap 3. forduló

Megszerezte első bajnoki győzelmét Mónos Tamás U17-es csapata, amely az előző fordulóban a Gyirmót együttesét fogadta. Vezetőedzőnk a Bodnár – Fehér, Lenhoffer, Várkonyi, Valent – Farkasházi, Vancsura, Gosztola – Tóth B, Orosz, Borsay összeállításban küldte pályára csapatát, majd később Óber, Giambertone, Bálint, Gyenes, Berey, és Tóth is beállt. A találkozó nagyszerűen kezdődött számunkra, hiszen Tóth Bálint góljával már a 4. percben megszereztük a vezetést. A félidő végén gyors egymásutánban kétszer is megzörgették U17-eseink a vendégek kapuját, Vancsura és Tóth második találatának köszönhetően megnyugtató előnnyel mehetett a szünetre a Mónos-csapat. A folytatásban sem maradtak el a Kerület-gólok, Orosz, Gosztola és Borsay is betaláltak, így fölényesen és megérdemelten nyert csapatunk 6-0-ra. Mónos Tamás együttese egy-egy győzelemmel, vereséggel és döntetlennel a tabella 5. helyéről várhatja a folytatást, 5 ponttal lemaradva az eddig veretlen Főnix Gold FC-től. A következő fordulóban (09.22.) U17-es csapatunk a PMFC (1-2-0) csapatát fogadja.

III. kerületi TVE – Gyirmót SE Győr 6-0 (3-0)

TVE gólszerzők:
Tóth B (2)
Vancsura
Orosz
Gosztola
Borsay

Edzői értékelés: „Az egész mérkőzés folyamán jó iramot diktált a csapat és a megbeszélteknek megfelelően magasan védekezett és sok labdaszerzés jellemezte a játékunkat. Sokkal pontosabbak voltunk az ellenfelünknél labdabirtoklásban, ezért folyamatosan a térfelükön zajlott a játék. Az első félidő végén három nullás vezetéssel tudtunk a második félidőre ráfordulni. Továbbra is nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, egy-egy kontrából tudtak csak eljutni a kapunk elé, de a gólokat mi tudtunk szerezni és így egy nagyarányú győzelem született a végén. Nagyon örülök, hogy a hozzáállás mellett a játék is nagyon jól ment a fiúknak” – értékelte csapata teljesítményét Mónos Tamás vezetőedző.

MLSZ Országos U16 Alap 3. forduló

Kaszai Gábor U16-os csapata a bajnokság 3. fordulójában a Budai FC vendége volt. A találkozón a góltalan első játékrészt követően a hazaiak a 63. percben szerezték meg a vezetést, majd a 72. percben megduplázták előnyüket. Csapatunk azonban nem esett össze, a fiúk komoly tartást mutattak és előbb a 81. percben Óber Bálint góljával szépítettek, majd a ráadás perceiben Vér Bátor Bence talált be és góljának köszönhetően sikerült ponttal zárni a találkozót. Kaszai Gábor csapata 3 forduló után egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a tabella 8. helyéről várhatja a folytatást, 5 ponttal lemaradva a listavezető Újpesttől. A következő fordulóban (09.22.) a Fehérvár FC lesz majd csapatunk ellenfele.

 Budai FC – III. kerületi TVE – 2-2 (0-0)

TVE gólszerzők:
Óber B.
Vér B.

Edzői értékelés: „A Kaposvár elleni mérkőzéshez hasonlóan, ezen a napon sem számíthattunk könnyű találkozóra. Az első pillanattól kezdve igyekeztünk játszani a megszokott játékunkat, amit nem tudtunk tartani az egész mérkőzésen. Az ellenfél játékstílusa nem igazán feküdt nekünk, nehezen tudtunk alkalmazkodni hozzá, ez pedig hibákhoz, bizonytalan játékhoz és elvesztett párharcokhoz vezetett. Az első játékrészben nem született gól, de a labdavesztéseink után a hazai csapat előtt több lehetőség is adódott, míg a mi támadójátékunkban nem volt átütőerő. A félidőben igyekeztünk javítani a játékunkon, de nem tudtunk érdemi javulást elérni. Sajnos a második játékrész közepén hátrányba kerültünk és nagyjából 10 perccel később, egy elkerülhető szituációból, újabb gólt szerzett a Budai FC. Ezután szét is eshetett volna a csapat, de nem így történt, ami a fiúk mentális erejét mutatja. Az ellenfél is az eredmény megtartására és kontraakciókra rendezkedett be, mi is mindent egy lapra feltéve elkezdtünk támadni és szerkezetet is váltottunk. A 80. perc után egy büntetőt sikerült kiharcolnunk Kiss révén, amit a csereként pályára lépő kapusunk, Óber Bálint gólra váltott. Ez követően lélektanilag kapott a csapat egy lökést, amit az utolsó pillanatig tudott tartani. Az utolsó percekben kialakult szituációkban nagyon jól kezeltük az érzelmeket, nem zökkentünk ki, aminek a 95. percben meg lett az eredménye. Trombola beadását Vér Bátor fejelt a kapuba, amivel sikerült döntetlenre mentenünk a mérkőzést. A cserejátékosok ismételten rengeteget hozzá tudtak tenni a csapat játékához, ami nagyon pozitív számomra! Összességében azt ki kell mondanunk, hogy a támadójátékunk nem működött ezen a mérkőzésen sem és meg kellett küzdenünk az ellenfél harcmodorával, játékstílusával. A küzdeni tudásunknak, akaraterőnknek köszönhetően tudtunk egy pontot szerezni ezen a mérkőzésen, ami mindenképpen dicséretes és nagyon nagy dolog. Ugyanakkor, ha a teljes képet nézem, akkor van min dolgoznunk. Gratulálok az egész csapatnak a mérkőzéshez! Hajrá Kerület! ” – beszélt a találkozóról és a csapat előtt álló feladatokról vezetőedzőnk, Kaszai Gábor.

MLSZ Országos U15 Alap 3. forduló

Megszerezte első bajnoki győzelmét U15-ös csapatunk is, amely a bajnokság legutóbbi fordulójában a Kelen SC csapatát fogadta. A találkozón Szilvási László együttese a 20. percben szerezte meg a vezetést, majd a 76. percben bebiztosította győzelmét. Két vereséget követően első sikere volt ez U15-ös gárdánknak, amelyből a nyáron többen távoztak és új játékosok is érkeztek, így időbe telt, amíg a társaság összeszokik. Az új vezetőedző, Szilvási László nagyszerűen kezeli a helyzetet, összefogja a társaságot és izgalmas, ám kőkemény edzésekkel készíti fel a gyerekeket a soron következő feladatokra. Többek között erről, de persze a mérkőzésről is beszélt nekünk a találkozó első TVE-gólját szerző Barton Olivér.

„Nagyon jó meccs volt, mindent kiadtunk magunkból. Szerencsére hamar meg tudtuk szerezni a vezetést, majd egy kicsit átadtuk a kezdeményezést a Kelennek. Nagyot harcoltunk a mezőnyben és ez a végén ki is jött, mert egy újabb góllal le is tudtuk zárni a mérkőzést. Egy igazi csapatmunka volt ez a mostani – értékelte a találkozót fiatal játékosunk, majd arról beszélt, hogy mennyire volt nehéz összeállnia a gárdának az újonnan érkező játékosokkal, illetve megszokni az új vezetőedző elvárásait – ”Viszonylag könnyen ment az összeszokás, ebben sokat segített Ábel bá’, aki ugye maradt a segédedzőnk. Az edzéseket nagyon élvezzük, pörgősek, kemények. Nagyon odafigyel ránk Laci bá’, mind mentálisan, mind fizikálisan, szerencsénk van, hogy ő lett az edzőnk. Ezen a találkozón amúgy nagy stábbal dolgoztunk, most először az idényben. Más valahogy a dolog, amikor ott van velünk a fizió például, van bennünk egyfajta extra megfelelési kényszer is. Ez volt az első győzelmünk, nagy volt az öröm, fontos volt az UTE elleni következő találkozó előtt egy ilyen siker. Az nehéz meccs lesz, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – adott betekintést a csapat kulisszája mögé fiatal játékosunk, Barton Olivér.

III. kerületi TVE – Kelen SC 2-0 (1-0)

TVE gólszerzők:
Barton O.
Számadó M.

Következő mérkőzés: UTE (i) 09.21. 13:30

Edzői értékelés: „A mérkőzést mi kezdtük jobban, képesek voltunk labdabirtoklási fölényt kialakítani, ugyanakkor ellenfelünk is veszélyes tudott lenni gyors támadásépítéseiből. A vezetést mi szereztük meg, a 20. percben Jakab Márk kiválóan berúgott szögletére Barton Olivér emelkedett a levegőbe, és szép fejesgólt szerzett. Ezt követően viszont a félidő hátralévő részében több teret engedtünk ellenfelünknek, nem igazán kontrolláltuk a mérkőzést. A szünetben átbeszéltük a csapattal az első játékrész tanulságait, és a második félidőre már újra egy kezdeményezőbb, proaktívabb hozzáállással léptünk pályára. Ezt játékban is sikerült érvényesítenünk, labdával és labda nélkül is képesek voltunk nyomást helyezni ellenfelünkre, ugyanakkor a Kelen továbbra is képes volt gyors támadásokból és pontrúgásokból veszélyeztetni a kapunkat, több esetben Novák Áron bravúrjaira is szükség volt, hogy megőrizzük a vezetést. Az ellenfél térfelén történő labdabirtoklásokkal, illetve magasan történő letámadással igyekeztünk ellenfelünket beszorítani, végül a 76. percben egy szép akció végén Bíró Félix passzából Számadó Martin volt eredményes, ezzel sikerült lezárnunk a mérkőzést. Egy nehéz meccsen sikerült értékes győzelmet aratnunk, amelynek tevékeny részese volt a csapat minden tagja. Emellett külön köszönöm a szakmai stáb tagjainak, Hegedűs Ábelnek, Sabján Istvánnak és Varga Lucának a mérkőzésen végzett munkáját, nagy szerepük volt abban, hogy a csapat sikeres legyen ezen a mérkőzésen. A következő hétvégén az eddig mindhárom mérkőzését megnyerő UTE csapatához látogatunk, szeretnénk egy jó mérkőzésen megszakítani ellenfelünk sorozatát, és győztesként távozni Újpestről” – értékelte csapata teljesítményét Szilvási László, vezetőedző.

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 3. forduló

Sorozatban második mérkőzését nyerte meg U14-es csapatunk, amely a bajnokság legutóbbi fordulójában ezúttal Kaposvárra látogatott. Lucz Viktor együttese Kiss Levente góljával szerezte meg a vezetést már a 9. percben, ám a hazaiak két perc alatt megfordították az összecsapást. A csapat mentális erejét jól tükrözi, hogy a két gyors gólt követően nem esett össze, sőt! A folytatásban Horváth találatával előbb egyenlített, majd Kis András gólja már a 3-2-es vezetést jelentette csapatunknak.  A gólgyártás a második játékrészben is folytatódott, Egyed találatával a 48. percben már 4-2 volt ide! A Kaposvár ugyanakkor nem adta fel, az 58. percben szépített, ám az előny végül kitartott a végéig, így három ponttal távozott U14-es gárdánk Kaposvárról. Lucz Viktor együttese két győzelemmel és egy vereséggel jelenleg a 4. helyen áll három fordulót követően, három ponttal lemaradva a listavezető Fehérvártól. A következő fordulóban Paksra (1-1-1) utaznak U14-eseink.

Kaposvári Rákóczi BFLA – III. kerületi TVE 3-4 (2-3)

TVE gólszerzők:
Kiss L.
Horváth M.
Kis A.
Egyed B.

Edzői értékelés: „Egy agresszívan letámadó csapattal találkoztunk, vizes, füves pályán, amihez azért nem vagyunk hozzászokva. Remek iramban zajlott végig a mérkőzés. Felvettük a versenyt harcosságban és nagyon akartuk a győzelmet. Szervezetten futballoztunk, küzdeni akarásból pedig jelesre vizsgáztunk. Egy ki-ki mérkőzésen a végén sikerült elhoznunk a három pontot egy jó csapat otthonából. Büszke vagyok a srácaimra, mert nagyot küzdöttek” – dicsérte meg csapatát vezetőedzőnk, Lucz Viktor.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt