Hajrá Kerület, első a becsület!

Változások a szakmai stábban – búcsú Bodó Balázstól, üdvözöljük Kiss Jánost

A nyári felkészülési időszak nem csupán a felnőtt keret játékosállományában hozott változásokat, hanem a szakmai stábban is történtek átalakulások.

A felkészülési időszakot már nem Bodó Balázzsal kezdte Harmati Tamás együttese, csapatunk korábbi masszőre ugyanis a nyáron távozott a Kerülettől. Balázs munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni, hiszen szakmai tudásával és elkötelezett hozzáállásával jelentős mértékben hozzájárult a csapat mindennapi működéséhez. Sok sikert kívánunk neki pályafutása következő állomásához, egyúttal pedig hálásak vagyunk az eddig közösen eltöltött időszakért!

A stáb új tagjaként köszönthetjük Kiss Jánost, aki néhány hete csatlakozott Harmati Tamás vezetőedző munkatársaihoz. Jani rendkívül gazdag szakmai tapasztalattal érkezik Óbudára, hiszen korábban olyan patinás kluboknál dolgozott, mint az MTK, a Vasas és a BVSC. Az említett három egyesületnél összesen 29 évet töltött el – sorrendben 21, 6, illetve 2 éven keresztül –, ez idő alatt pedig közel 1000 (!) hazai és nemzetközi mérkőzésen vett részt, kizárólag első csapatok mellett tevékenykedve.

Érdekesség, hogy Kiss János nem először dolgozik együtt jelenlegi kollégáival: a szakmai stáb két tagjával, Harmati Tamással és Czvitkovics Péterrel, valamint sportigazgatónkkal, Fehér Csabával is együtt dolgozott korábban – az MTK-nál, játékosként mindhárman élvezhették Jani szakmai támogatását. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember személyében tehát komoly erősítést kapott a szakmai stáb, bízunk benne, hogy szakmai munkája jelentős mértékben hozzájárul majd a következő időszak sikereihez. Üdvözlünk Óbudán, Jani!

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott