Hajrá Kerület, első a becsület!

Új idény, új kihívások – Vasárnap kezdődik az NB III-as bajnokság!

Vasárnap hazai pályán kezdi meg szereplését az NB III. Dél-Keleti csoportjában csapatunk, az első fordulóban a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét fogadjuk. A várakozás fokozott, hiszen nemcsak új csoportban indulunk, hanem jelentősen átalakult kerettel vágunk neki a szezonnak Harmati Tamás vezetőedző irányításával.

A felkészülési időszak lezárult, a nyári edzőmérkőzések tapasztalatait immár éles helyzetben lehet kamatoztatni. A csapat kisebb-nagyobb változásokon esett át a nyáron, a szakmai stáb és a klubvezetés célzottan, meghatározott posztokra szerződtetett tapasztalt, megfelelő karakterű játékosokat. Az új igazolások gyorsan beilleszkedtek, a stábra és a szurkolókra egyaránt jó benyomást tettek. Az edzőmeccsek során értékes tapasztalatokat gyűjtött a szakmai stáb, és több biztató teljesítmény is akadt.

Harmati Tamás a mérkőzés előtti beharangozó videóinterjúban elégedetten értékelte a felkészülési időszakot. Kiemelte, hogy időben sikerült elkezdeni a munkát, az új játékosok beépítése zökkenőmentesen ment végbe, és szerencsére komolyabb sérülések sem hátráltatták a csapatot.

A felkészülési mérkőzések közül kiemelkedett az NB II-es Budafok elleni találkozó, amelyen csapatunk szinte hibátlan teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor a stáb nem vont le elhamarkodott következtetéseket sem a sikeres, sem a kevésbé jól sikerült meccsekből – mindenki megőrizte a reális szemléletet.

Az idei keret mélyebb és összetettebb a korábbiaknál, így a szezon során várhatóan éles posztrivalizálás alakul ki. Vezetőedzőnk szerint ez egy egészséges, fejlődést ösztönző versenyhelyzet, amely minden sikeres csapat működésének szerves része.

A bajnoki rajton a Békéscsaba II. lesz az ellenfél. A két klub hosszú múltra tekint vissza, korábban már az NB I-ben és az NB II-ben is találkoztak egymással, de a harmadosztályban most csapnak össze először. A közelmúltból fájdalmas emlék a 2022 májusi NB II-es találkozó, ám biztató statisztikai tény, hogy a csabaiak vendégként még egyszer sem tudtak győzni ellenünk. Bízunk benne, hogy ez vasárnap sem változik!

Szokásos meccsfelvezető riportunkban vezetőedzőnk, Harmati Tamás, valamint csapatkapitányunk, Fodor Ferenc is megszólal – a videóinterjú megtekinthető klubunk hivatalos Facebook-oldalán.

Várunk minden szurkolót a stadionban – kezdjük együtt győzelemmel az új idényt!

NB III. Dél-Keleti csoport 1. forduló
III. kerületi TVE – Békéscsaba 1912 Előre II.
Helyszín: III. kerületi TVE Sporttelep
Időpont: július 27. 07.27. 17:30

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott