Hajrá Kerület, első a becsület!

Véghajrához érkezett a vízilabda alapszakasz, egri vendégjáték vár Ráski Lilláékra

A héten az eredeti sorsolás alapján nem várt volna hétközi mérkőzés vízilabdás lányainkra, ám miután az őszi, Eger elleni bajnoki elmaradt, így a pótlásra ez a hét tűnt a legalkalmasabbnak. A két együttes az utóbbi időszakban kemény és kiélezett csatákat játszott egymással, legutóbb az Eurokupa athéni selejtezőjében csaptak össze, az a mérkőzés Kerület sikerrel zárult.

A bajnokságban rögtön az első fordulóban összefutott a két együttes, az a mérkőzés is emlékezetesen alakult, igaz akkor nem mi örülhettünk. Pedig nagyszeren kezdte a meccset Lukács Dénes csapata, ám a 4-1-es vezetést követően a vendég Eger elképesztő sorozatba kezdett és végül magabiztos győzelmet aratott. A bajnoki “visszavágó” kicsit más lesz, mint volt az idénynyitó, hiszen tavaszra céljaink egy kicsit átalakultak, jelenleg a 6. hely bebiztosítása a legfontosabb. Ehhez nem feltétlenül az Eger elleni csatát kell megnyerni, sokkal inkább a KSI és a Tatabánya elleni derbiket, amelyek még hátra vannak az alapszakaszból számunkra. Természetesen az Eger ellen sem feltett kezekkel állnak ki a lányok és az ellenfél is bizonyára készül majd a revansra, annál is inkább, mert Siker József csapatának a negyedik hely megszilárdításához szüksége lenne a három pontra.

Jó hír csapatunk számára, hogy majd’ két hónap után ismét játékra jelentkezett a sérüléséből felépülő, ám még terhelést csak fokozatosan kapó Ráski Lilla, aki ősszel nem, hogy az egyik leggólerősebb játékosa, de vezére is volt Lukács Dénes együttesének.

MOL női ob I., 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlása:

One Eger – III. kerületi TVE
Február 26., 18:00

További bejegyzések

Kiváló tavaszi rajtot produkáltak utánpótlás csapataink

A hétvégén labdarúgó utánpótlás csapataink számára is elrajtolt a tavaszi szezon. Ennél nagyszerűbb kezdésben nem is reménykedhettünk, hiszen minden nagypályás csapatunk győzelemmel kezdte a bajnokság tavaszi felvonását. BLSZ IV. OSZTÁLY