Hajrá Kerület, első a becsület!

Vízilabda: serdülő és ifi-csapatunk is sikerrel zárta a hétvégét

Tökéletes hétvégét zártak Császár György csapatai.

A hétvégén folytatódott a bajnoki versenyfutás serdülő és ifi csapatunk számára a korosztályos országos vízilabda bajnokságban. Császár György fiataljai a Balaton Vízilabda Klub együttesét fogadták és egy szoros, valamint egy sima mérkőzésen gyűjtötték be a pontokat. Serdülő csapatunk mérkőzésén Szabó Zétény egymaga 11 gólt szerzett, amely nem akármilyen bravúr, de ahogy vezetőedzőnk, Császár György is kiemelte, a győzelemhez a teljes csapat kellett, mindenki kivette a részét a sikerből.

Fiú Országos Serdülő A2 bajnokság

III. kerületi TVE – Balaton Vízilabda Klub 13 – 12 (2-3, 3-4, 2-3, 6-2) 
TVE gólszerzők:
Szabó Zétény              11
Tóth Berényi Simon     2

Edzői értékelés: „Egy nagyon izgalmas meccsen sikerült felülkerekednünk az utolsó percben a Balaton csapatán és megszereznünk a győzelmet. A meccs nagy részében sikerült 2-3 gólon tartani a különbséget, bár volt egy pillanat a harmadik negyed közepén, amikor a Balatonnak sikerült 5 gólra növelni az előnyét. A hátralévő másfél negyed alatt azonban sikerült felzárkóznunk és megnyernünk a meccset. Ugyan a gólokat nálunk mindössze két játékos lőtte, de az egész csapat hozzátett a győzelemhez! Védekezésben sikerült elfárasztani az ellenfél góllövőit, támadásban pedig 6 büntetőt és 6 emberelőnyt is sikerült kiharcolni elsősorban a centereinknek köszönhetően. Csapatjátékunk nagyot fejlődött és ennek köszönhetően a csoportunkban veretlenül vezetjük a tabellát. Már csak négy forduló van hátra és vasárnap a Sportliget ellen folytatjuk a bajnokságot” – értékelte serdülő csapatunk összecsapását Császár György.

(Fotók: Szabó Zoltán)

Fiú Országos Ifjúsági A2 bajnokság

III. kerületi TVE – Balaton Vízilabda Klub 21 – 6 (5-0, 6-2, 7-2, 3-2)

TVE gólszerzők:
Tajcs Soma 4
Frank Dániel 4
Czeglédy Bertalan 4
Szabó Zétény 3
Mocsáry Dániel 2
Dugalits Levente 2
Fazekas Gábor           
Bakonyvári András      

Edzői értékelés: „Sok betegség és sérülés akadályozta a felkészülést az elmúlt négy hétben, ezért jogosan aggódtunk a meccs előtt, hiszen legutóbb öt góllal alulmaradtunk a Balatonnal szemben. Mindezek ellenére egy kifejezetten higgadt és magabiztos játékkal múltuk fölül az ellenfelet. Az egyedüli szépséghiba az volt, hogy többször nem vettük észre a jobb helyzetben lévő csapattársunkat az igazán szép befejezésért. Sajnos a Szeged ellen elveszített büntetőpárbajnak köszönhetően úgy alakult a bajnokság, hogy az utolsó meccsen – ismét a szegediek ellen, ezúttal idegenben – fog eldőlni, hogy sikerül-e megszereznünk a csoportelsőséget. Addig viszont nem szabad hibáznunk a következő három fordulóban, ebből az első állomás a Sportliget ellen lesz vasárnap” – értékelte az ifik mérkőzését vezetőedzőnk, Császár György.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt