Hajrá Kerület, első a becsület!

„Ezt a meccset nem ikszre kellett volna hoznunk, hanem meg kellett volna nyernünk” – meccsértékelés vezetőedzőnkkel, Kaszai Gáborral

Szombaton az NB III. 14. fordulójában a címvédő Monor csapata látogatott a TVE Sporttelepre. A találkozót egyik gárda sem várhatta a legjobb előjelekkel: a vendégek szeptember eleje óta vártak az újabb győztes mérkőzésre, míg Kaszai Gábor csapata két vereség és két döntetlen után szeretett volna újra három pontot gyűjteni. A találkozó rangadóhoz illő, kemény, kiegyenlített csatát hozott, amelyen mindkét gárdának megvoltak a helyzetei, talán nekünk több is, ám a végén mégis a vendégek örülhettek. Kívülről igazi ikszes meccsnek tűnt a címvédő elleni találkozó, ám vezetőedzőnk, Kaszai Gábor a meccsértékelő beszélgetésünk során másképp vélekedett.

K.G.: Azt gondolom, hogy több volt ebben a mérkőzésben, mint amennyit eredményben sikerült elérnünk. Kettőt aludva a találkozóra és visszanézve a mérkőzés felvételét, azt mondom, hogy ezt a meccset nem ikszre kellett volna hoznunk, hanem meg kellett volna nyernünk. A helyzeteink ismét megvoltak, főként a második félidőben. 1–1 után úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy szeretnénk eldönteni a javunkra a találkozót. Sajnos kaptunk egy elkerülhető gólt, ami abban a játékban, amit mi játszunk, benne van.

Utána azonban jól reagált a csapat, és tényleg mindent egy lapra feltéve mentünk az egyenlítésért és a győzelemért. Gólt viszont nem tudtunk szerezni, a helyzeteink kimaradtak – volt kapufánk, és az ellenfél kapusa is többször védett –, úgyhogy azt gondolom, tényleg több volt ebben a találkozóban. Így a meccs után a játékosok is és én is eléggé csalódottak voltunk.

Van még három mérkőzés hátra az őszi szezonból: két idegenbeli rangadó és zárásként egy hazai összecsapás. Ezeken kilenc pontot lehet még papíron szerezni, a kérdés adja magát: hogyan mentek neki ezeknek a mérkőzéseknek, fel kell rázni a társaságot? Milyen hangulat uralkodott az öltözőben a szombati összecsapás után?

K.G.: Én annak a híve vagyok, hogy a meccs után ne nagyon értékeljem a mérkőzést a csapat előtt. Mindenkinek meg kell élnie a maga módján a kudarcot, a vereséget. Két-három nap után azért már mindenki máshogy látja a történteket, máshogyan áll hozzájuk, levonhatja magában a tanulságokat. Nyilvánvalóan mi is levonjuk majd ezeket, és ki fogjuk elemezni a mérkőzést. Annyit azért elmondtam a társaságnak a meccs után, hogy van még hátra három találkozónk, és azokon mindent meg kell tennünk azért, hogy szépen zárjuk az őszt.

Igazából, ha a tabellára ránézünk, semmi sincs veszve, hiszen a harmadik helyen állunk. A Gyula ment el egy picit, de a Gyula elment mindenkitől. Az ESMTK viszont, amellyel éppen a következő fordulóban játszunk, még bőven belátható távolságon belül van. Ebből kiindulva feltételezem, hogy az öltöző sincs igazából maga alatt, tehát a játékosok sincsenek kardjukba dőlve.

K.G.: Nyilvánvalóan van, aki nehezebben viseli akár a vereséget, akár azt, hogy az elmúlt négy-öt mérkőzésünk eredményei nem olyanok voltak, amilyeneket szerettünk volna, illetve amilyeneket a megelőző időszakban elértünk. De azt is látnia kell mindenkinek, hogy a játékosok mindent megtesznek a pályán, csak nem mindig jön ki úgy a lépés. Én azt gondolom, hogy ezt a szurkolóink is látják, a lelátóról érkező hangok legalábbis ezt támasztják alá. A drukkerek folyamatosan itt vannak a csapat mellett, hallatják a hangjukat, támogatnak bennünket. Látják, hogy mindenki igyekszik a pályán, ami nálunk alapvető elvárás a játékosok felé.

Azt is látni kell, hogy egy megfiatalított keretünk van, amelyből most hiányoznak, illetve hiányoztak játékosok. Elég csak Hulicsár Mátét említenem, aki a házi gólkirályunk, és kis túlzással mondhatjuk azt, hogy a semmiből is tud gólt lőni. Most teszem azt, ha ezen az öt mérkőzésen csak két gólt rúg, akkor lehet, hogy négy ponttal többünk van, ami elég sokat számít a jelenlegi helyzetünkben. De nem szeretném erre fogni, hogy nem úgy alakulnak a mérkőzéseink, ahogy szeretnénk. Azért látjuk a futball világában vagy más sportokban is, hogy ha egy-egy meghatározó játékos hiányzik a csapatból, annak komoly hatása van a csapat teljesítményére.

És nálunk nem csak egy játékos esett ki: a védelmünk közepe és a középpályáról több meghatározó játékos is kiesett hosszabb-rövidebb időre, és a támadószekcióban is voltak hiányzók.

Említetted előbb egy gondolat erejéig a szezon eleji mérkőzéseket, illetve az utóbbi négy-öt összecsapást. Arra lennék kíváncsi, hogy te hogyan látod: nagyon jól kezdtünk, az első öt mérkőzést megnyertük, akkor becsúszott a Vasas elleni vereség, de az azt követő három mérkőzésen megint kilenc pontot szerzett a csapat. Ezután jött ez a négy-öt mérkőzéses gyengébb, balszerencsésebb széria, amit említettél. Te hogyan látod: a szezon elején teljesítettünk inkább túl, vagy akkor volt esetleg némileg nagyobb szerencsénk egy-egy mérkőzésen, vagy most vagyunk különösen balszerencsések?

K.G.: Szerintem sok minden közrejátszott abban, hogy az elején úgy alakultak a mérkőzések, ahogy, és most így alakult ez a pár találkozó. Kezdem azzal, hogy talán kedvező volt a sorsolásunk, tehát most, a bajnokság hajrájában játsszuk a rangadókat. Ez az egyik dolog. Az elején idézőjelben mondhatjuk azt, hogy könnyebb mérkőzéseink voltak, de egyik mérkőzés sem könnyű.

Másrészről több játékos állt rendelkezésünkre, jobban tudtuk rotálni a csapatot. Mi tudjuk, a szurkolók viszont nem feltétlenül látják, hogy néhány játékos kisebb sérülésekkel bajlódva játszik. Nekik kellett volna egy-egy meccs, amelyen pihenhetnek. Ezt a sok sérülés miatt nem tudtuk megoldani, így nem százszázalékos állapotban játszanak. Még ha ez kívülről nem is látszik, ez is szerepet játszhat abban, hogy így alakultak az eredmények.

Illetve amit egyszer már mondtam egy ilyen beszélgetésünk során: a futball egyensúlyra játszik. Ahogy mondtad, azokon a mérkőzéseken volt olyan, hogy nekünk volt szerencsénk, most viszont mintha elpártolt volna kicsit tőlünk. Kapufák, kimaradt helyzetek… Nem azt mondom, hogy a semmiből kaptuk a gólokat, de ha megnézzük a Szolnok ellen kapott gólunkat, illetve most az első kapott gólunkat, létszámban és pozícióban is megvolt a védelmünk, mégis megtalálta az ellenfél azt az embert, aki tökéletesen fejezte be az akciót. Így mondhatjuk azt, hogy a szerencse is valamilyen szinten elpártolt tőlünk. De ilyen a futball, dolgozunk tovább, és azért kell dolgoznunk, hogy a szerencse visszatérjen hozzánk.

Ha a soron következő mérkőzéseket nézzük, nem egyszerű összecsapások jönnek: a hétvégén az ESMTK, utána pedig a Csepel ellen is idegenben játszunk, aztán majd a Hódmezővásárhellyel zárjuk itthon az őszi szezont. Nem egyszerű sorozat, de azért jó hír is van, hiszen, ha jól tudom, Fodor Feri és Padla Dominik is már a visszatérés küszöbén áll, illetve visszatérhet Huli, akiről beszéltél pár gondolattal ezelőtt.

K.G.: Ahogy mondod, Hulicsár Máté eltiltása lejár, így rá már számíthatunk hétvégén. Fodor Feri és Padla Dominik is elkezdték már a futómunkát, és bízom benne, hogy a héten fokozatosan be tudnak kapcsolódni a csapat életébe, az edzésekbe, és hétvégén akár szóhoz juthatnak. Igen, ez növeli a variációs lehetőségeinket, jobban tudunk reagálni az egyes szituációkra, jobban tudunk frissíteni meccs közben, és tapasztaltabb játékosokat tudunk pályára küldeni.

Vannak tehetséges fiataljaink a keretben, akik megmutatták magukat, de azt jelenleg nem tudjuk elvárni tőlük, hogy meccseket döntsenek el, fontos gólokat szerezzenek. Lehet, hogy két-három év múlva majd többen itt ontják a gólokat a Kerület színeiben, de jelenleg még ismerkednek a közeggel, a bajnoksággal, a tempóval, a felnőtt futballal. Tehát van bennük potenciál, de egyelőre nem várhatjuk azt tőlük, hogy ők vigyék a hátukon a csapatot.

A hét elején járunk, a videós elemzések majd most jönnek a hét első felében. De azért az ESMTK-t, illetve a Csepelt is nagyon jól ismerjük, hiszen régi riválisok. Mit vársz ettől a maradék három mérkőzéstől, kiváltképp a két rangadótól?

K.G.: Azt, hogy kőkemény mérkőzés lesz mind a kettő, nagyon nehéz ellenféllel. Nagyon direkt futballt játszik mind a két csapat, agresszívak, úgyhogy fel kell kötnünk a gatyát ilyen szempontból, és bele kell állnunk ezekbe a mérkőzésekbe. Nyilvánvalóan próbáljuk majd a saját játékunkat játszani, de azt gondolom, hogy valamilyen szinten az, amit a két csapat képvisel, kicsit el fogja billenteni a mérleg nyelvét abba az irányba, hogy nekünk is direktebben kell majd játszanunk. Erre próbálunk felkészülni: rengeteg párharcra, küzdelemre és az utolsó pillanatig éles mérkőzésekre.

További bejegyzések

A tavalyi bajnok Monor ellen javítanánk

Egy héttel a listavezető Gyulai Termál FC elleni rangadó után ismét hazai pályán játszik csapatunk: szombaton az előző idény Dél-Keleti csoportjának bajnoka, a Monor SE érkezik Óbudára. A gyulaiak ellen

Egyetlen gól döntött a KSI elleni rangadón

Végig kiélezett, kiegyensúlyozott mérkőzésen szenvedett 14–13-as vereséget női vízilabdacsapatunk a KSI otthonában, a MOL Női OB I. alapszakaszának 6. fordulójában. A közvetlen riválisunk elleni fontos rangadón Stieber Mercedes együttese az